Megnézzük a nagyszüleim és sosem látott dédszüleim sírját, aztán szokás szerint körbejárjuk a templomot... Sosem értem, hogy lehetnek akár százéves (sőt: több száz éves) templomok falusi plébánosok és még oly jó szándékú híveik ízlésének kiszolgáltatva.
Egyébként Párkánytól Rárósig a szlovák oldalon mentünk haza: látni akartuk az elkészült
hidat. Anyuval megbeszéltük, hogy lesétál a réten át a 3 éve átadott
bussai gyaloghídhoz, ott felvesszük őt, elmegyünk a múlyadi templomhoz, amely a konyhaablakunkból látszik, de ő még közelebbről sosem látta. Hát megnéztük.
A
templomot (a Wikipédián a fotó meg van fordítva) Medgyaszay István tervei alapján 1910-ben építették. Amikor 2003-04 táján először ott jártunk, látszott, hogy megérett a felújításra, s gondoltuk, talán a 100 éves évforduló idején sor kerül rá. Aztán vagy két éve feltűnt, hogy az eredeti (vagy annak gondolt, mindenesetre gyerekkoromtól így emlékszem rá) világoskék falak vajszínre változtak. Kéken jobban tetszett.

Ez Magyarország első vasbeton temploma: nyolcszög alakú, a kupolán az élek találkozásában 8 angyal,

a bejárat fölött freskó, s gyönyörű a lábazat, a torony, a lépcső melletti kapaszkodó...

Közelről azonban látszik, hogy a felújítást nem a műemlékvédelem felügyelte. A freskó sérült,

ez a "stílusos" lámpa ékeskedik a bejárat fölött... De azon már csak sírni lehet, hogy

a hátsó front így néz ki.

A híd (a helyén az állt, amelyiken
Madách járt Szakalba) széles, masszív, hivatalosan átadták, de a forgalom előtt még nem nyitották meg (ezt nem értem) – mi átmentünk rajta, különben Ipolytarnócig kellett volna elautózni.


Otthon összegereblyéztük az avart (gyerekkorom fái nagyon elöregedtek, csak a hárs bírja még viszonylag épen), a gyermek tologatta a lassan 50 éves játékbabakocsit, aztán búcsút vettünk anyutól, s hazai lekvárokkal felpakolva elindultunk visszafelé: Balassagyarmatnál mentünk át a túloldalra. Nagyon hamar sötétedik...