40

A szomszéd faluba jártam 8. osztályba. Egy ottani osztálytársam 6. éve a település polgármestere, s szombaton megrendezték az elszármazottak 2. találkozóját, ennek keretén belül volt a mi 40 éves általános iskolai találkozónk. A távolról jövők ott voltak, a helyiek közül alig. Nem baj, mi jól éreztük magunkat. Bár Imrével nem sok szót válthattunk, annyi a hosszú falun végigautózva is látszik, hogy a gazda szeme rajta a településen. Kívánok sok ilyen polgármestert: derűt, lelkiismeretességet, közvetlenséget, figyelmet, fáradhatatlanságot, ötletet...

Hét évet az általános iskolából a szülőfalumban végeztem. Délben itt adtunk találkozót egymásnak: hét egykori diák és három tanár (az elsős és harmadikos tanítónk és a nyolcadikos osztályfőnökünk) – odafelé vettem számba, ki mindenki nem él már közülük. Klári néni 5 éve még az estét is végigülte velünk – most botja van, a szomszéd faluba már nem jön velünk, de szellemi frissessége, derűje töretlen. Zoli (egymáshoz öregszenek az emberek) mondata, hogy 5 év múlva már lehet, hogy nem tud jönni, mellbe vág. Lajos még ereje teljében van, a korkülönbség ilyenkor már nem számít. Arra emlékszünk közösen, hogy milyenek voltunk, hogy láttuk egymást...

Itt tanultam másodiktól nyolcadikig (elsőben a tanácsháza udvarán lévő egy tantermes épületben). Az ablakokon nem voltak rácsok, nem volt gázfűtés, víz; WC-k az udvaron, a termekben olajos padló, tornaórán arra terítettük a szőnyeget, s ott, ill. a széthúzott padokon tornáztunk. Szünetben a szolgálati lakás (a bejárattól balra) ablaka (emlékezetem szerint spalettája volt) alatt trécseltünk, vagy a nyárfák alatt sétáltunk, az udvaron a fiúk rúgták a labdát... Ma is azt gondolom, megtanítottak mindenre, amire később építeni lehetett.

Nagy ajándék, hogy egy régi tablón lefényképezhettem Luczit: a Toldit ma is az ő hangján hallom.