"... a minimum az, amit mindenki tud. A lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem: tehát amit a szakmunkástanuló is tud. Különben nincs nemzeti kánon, csak értelmiségi, elit kánon van. A most elfogadott NAT-ot üzemszerűen a gyerekek egyharmadát tanító gimnáziumok tudják működtetni, és azon belül is a gyerekek legkiválóbbjai. A tanterv túlméretezett minden tekintetben. (...)Az a fura, hogy tulajdonképpen mindenkinek igaza van, aki valamilyen tantárgyi logikával azt mondja, ez is fontos, az is fontos. „Kodály országa”, „nyelvek nélküli nemzet”, „a természettudomány százada”, „lovas nemzet” – mindre van még szlogen is. Külön-külön minden ilyen lobbinak igaza van, de együtt egyiknek sincs. Valakinek képviselnie kellene a gyerekekből kiinduló holisztikus szemléletet, aki azt mondja, hogy mindazt, amit kötelezőként előírunk, egy normális befogadóképességű, közösségi életet is élő gyereknek kell elsajátítani, jöjjön ő bármilyen szociális hátterű családból. Ezt ma nem képviseli senki. Tantárgyi pedagógusok raknak össze álmokat, amik nem valósulnak meg, mert a valóság ettől eltérő módon működik."
Saját gyermekem másnapi órákra való készülése révén egészen közeli
élményeim vannak arról, hogy mi minden teljesen fölösleges dolgot
követelünk mi, tanárok. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy a sokkal
kevesebb sokkal több lenne, hogy a tanítás az elhagyás "művészete". De a
rendszer nem erre felé halad.
***
Tegnap végighospitáltam egy 7. osztály teljes iskolai napját, reggel 8-tól délután 3-ig – módszertani szempontból alapvetően megnyugtató tapasztalatokat szereztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése