A kertben a héten biztosan volt enyhe fagy, látszik a trombitafolyondáron, a hajnalkán és a porcsinrózsán.
Kiszedtem a paradicsomokat, az egynyáriak jó részét; pincében a leander, az ólomvirág, a kánna és édesburgonya gumója; visszametszettem és megpróbálom átteleltetni a sétányrózsákat. Telepítettünk szőlő és ringlót, újra kísérletet teszek a málnával, az elburjánzott eper egy részét szétültettem.
Munka közben gyakran átpillantok F.-hez: Gy. bácsi mondja, hogy a napokban meghalt – a temetőbe ment a feleségével, rosszul lett a buszon, be sem fejezte a megkezdett mondatot... Látom, hogy már felkupacolta a gyümölcsfákat, a teraszukon ott a diófa lehullott levele, úgy tervezte, hogy majd jön. "... az ember halandó, de nem ez a legnagyobb baj. A baj az, hogy néha hirtelen-váratlan halandó. Általában senki sem mondhatja meg, hogy mit csinál ma este" – mondja Woland.
Gyönyörű idő van, lekívánkozik rólam a kardigán. Gy. bácsiék kettő körül elmennek, elbúcsúzunk, bizonytalan, hogy mikor jönnek, az időjárástól függ, mondja. Szeretem ezt az öregembert, a bölcsességét, a nyugalmát, a csendjét. Jó lenne még sok tavasszal viszontlátni. Mi sötétedésig maradtunk, de nincs minden kész. Csak talaj menti fagyot ígér a meteorológia, még nem víztelenítettünk.
Még ennyire jól érzik magukat a záporvirágok. Nagyon megszolgálták a palánták árát.
Virágzik az örökzöld veronika.
Vége az őszi szünetnek, nem lesz időm gyakran posztolni, pedig még Kamenyec-Podolszkijjal adós vagyok.
Elkapattál bennünket, olvasókat, ne engedd el a kezünket...
VálaszTörlés