Tegnap Márton-napi felvonulás, szép lámpák, aztán német nyelvű műsor, zsíros kenyér... A gyerekek, szülők hazamennek, mi ülünk a tankonyhában, beszélgetünk... Hallom, az iskola elzárkózott attól, amiről meg sem kérdezték.
Egy kollégám óráján ülök. Olyan világról mesél, aminek már én is a pusztulását láttam. "Előrelátók voltak" – mondja. Meg 'hátralátók'... valahogy sokkal jobban benne éltek az időben, a folyamatban – gondolom. Gyötrelmes élet volt, de tartalmas, alkotó élet. (S tudom, hogy árnyalatlan, adott esetben hamis a kijelentés.) Aztán eszembe jut Oravecz regénye. Vajon elkészül-e a folytatás? Rákeresek, s igen – megvan az olvasmányom a téli szünetre. (Itt a szinopszis.)
Benn jár nálam valaki, s hirtelen az az érzésem támad, hogy a félország külföldre költözik, néhány hónap alatt a többedik esettel találkozom. Most például a megtestesült naivitással, de lehet, helyesebb volna kétségbeesésnek (egybe kell írni, hiába okoskodik a gép) nevezni. "Volt, aki úgy vélte, kolomp szól..."
Iszonyúan zsúfolt hetek várnak... lassan befejeződik a kerti munka. Ilyen vörös a borbolya, de a somvesszők még nem igazán pirosak.
A karácsonyi kaktuszok pedig eltévesztették a hónapot (vagy én rosszul csináltam a hőelvonást.)
A karácsonyi kaktuszom most növeli a bimbóit - ez remek, csakhogy: odakünn az udvaron... És én most nem merem mozdítani, behozni, mert akkor eldobálja a bimbókat, így pedig meg fog fázni, azért dobálja majd el. Brühü...
VálaszTörlésAz enyémeimen már nagy bimbók is voltak, amikor fölhoztam a pincéből és hazahoztam. Egyet sem dobott le. Igaz, addig nem kapott vizet, csak itthon a melegben.
VálaszTörlésHuh, akkor behozom és reménykedem...
VálaszTörlésÓ, de gyönyörű a fehér!
VálaszTörlésAz én kaktuszaim is tele vannak bimbóval, amelyek szépen növekednek, de mind pinkszínű. Egy ilyen fehérre is vágyom...