2013. január 27., vasárnap

Az olvasás éjszakája

A péntekről szombatra virradó éjjelt az iskola egyik tornaszobájában töltöttük: 44 diák és 5 tanár. A gyerekek szülői engedéllyel és pléddel, hálózsákkal felszerelkezve jöttek. Az elhelyezkedés és az olvasmány kiválasztása után elkezdődött a program. Öt regényt ajánlottunk, a legtöbb szavazatot Agatha Cristie Tíz kicsi néger c. krimije kapta. 

Átlagban óránként tartottunk szünetet. Az elsőben még ott volt az egyik takarító néni, a másodikban a tornateremben még kosaraztak, aztán magunkra maradtunk. A kis tanáriban és környékén egyre áthatóbb lett a hagymaszag, fogyott a puha zsíros kenyér, a tea, a chips.



A fotelban fejezetről fejezetre váltották egymást a gyerekek, volt, aki többször is vállalkozott a felolvasásra. Az idén kevesebb volt a hetedik-nyolcadikos, a társaság háromnegyedét ötödik-hatodikosok tették ki, akik élénkebbek és frissebbek voltak, mint a tavalyiak. Aki elfáradt, elaludt, olykor kuncogás kísérte a horkolást. A társaság egésze biztosan össze tudná rakni a történetet.



A befejező mondatok valamivel negyed hét után hangzottak el. A csoportkép az összerámolás után készült.  Azóta biztosan mindenki kipihente magát. Folytatás jövőre.

3 megjegyzés:

  1. Szenzációs! Tavaly is örültem nektek, most még jobban. Lehet ezt még fokozni?

    VálaszTörlés
  2. Szép emlékek egy réges régi olvasás éjszakájáról. Tornaterem, hagymaszag, Szabó Magda... Felejthetetlen.

    VálaszTörlés
  3. Az objektív időben nem volt az olyan régen: a 2007-08-as tanévben, a már kölcsönkért tornateremben. A szubjektív időben nézve azonban egy emberöltőnyi a távolság.

    VálaszTörlés