Posztumusz szalagavatói beszéd

Furcsa egy idegen iskola idegen színpadán állni, megszólítani fiatal felnőtteket, akik közül nem egyet három éve nem láttam. Furcsa lenne osztályomnak nevezni benneteket, hisz ez nem az az osztály, meg hát van is osztályfőnökötök. Maradjunk az adott helyzetben a legegyértelműbb megszólításnál: 

Kedves Istvánosok!

Ti vagytok az utolsó évfolyam, amelyik 2006-ban a tanulmányait még a Kis-Duna parton kezdte. 127 jelentkezőből vettünk fel két osztályt – ennyien maradtatok. Egykori osztálytársaitok szétszóródtak: már megkapták a szalagot az Erzsébetben, a Schillerben, most kapják a Szalézi-Irinyiben, a jövő héten a Dobóban, a Balassában, s mostanában a ferenceseknél, az Eötvösben s valahol Budapesten… Hányatott sorsú évfolyam vagytok: 3 épület volt tanulmányaitok színhelye, 5 igazgató jutott pályafutásotokra s a társaság nagyobbik felének 3 osztályfőnök.

Bizonyára nem így képzeltétek ti sem, szüleitek sem, én sem. „Együtt tartott a hülyeség”, ahogy egyikőtök írta viccesen – de a hülyeség szinonimája ebben az esetben a szolidaritás, a barátság, az elszántság. Együtt maradtatok mindenek ellenére, s úgy tapasztalom, döntő többségükben istvánosnak vallják magukat azok is, akik immár negyedik éve máshol tanulnak.

Távolról és esetlegesen követem, hogy mi van veletek: egy-egy futó találkozás, egy-egy szülő frissíti az információkat; szerelmek születése, virágzása, elmúlása bontakozik ki a facebookon; osztálykirándulás brahiból megcsinált, beállított képeit látom… S eltűnnek a kölyökarcok, kamaszkoruk elején járó gyerekektől váltam el – itt ifjú hölgyek és fiatalemberek állnak.

Csak remélem, hogy értelmesen teltek el az évek, csak bízom benne, hogy a ’lehetett volna’ és a ’lett’ között nem nagy a távolság, csak sejtem, hogy amit megéltetek, segít benneteket eligazodni a világban, elkülöníteni az igazat a hamistól, megkülönböztetni a tisztességgel helytállót és a gátlástalan kiszolgálót. Drukkolok nektek, hogy minél többen bejussatok a 10 480, de legalább a 46 330 egyetemista és főiskolás közé. Kemény félév vár rátok.

„… össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg" – írja Ottlik Géza Iskola a határon című regényében.

2013-ban, érettségitek évében lenne a Szent István Gimnázium 325 éves.

Isten malmai

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember nagyon meg volt elégedve magával. Hízelgett az önérzetének, ha a fülébe jutott, hogy a háta mögött vezérnek nevezik. Meg volt győződve róla, hogy fellépése kifogástalan, erkölcse szilárd, hite rendíthetetlen. Sőt, még olyan gyarló dolgokhoz is ért, mint például a divat.

Történt egyszer (kétszer, sokszor) azonban, hogy egy másik tükör mást mutatott róla, mint a sajátja. Ragadós a keze – kelt szárnyra a hír. Bizonyosat a tükör tudott.

Emberünk első, lányos zavarában felismerte magát az elé tartott tükörben. Kicsit később azonban – nálánál okosabb embereket meghallgatva – ravaszkodni kezdett: az nem is ő, a látszat csal, nem is úgy volt... A tükör a hibás. Nosza, vádat emeltek a tükör ellen.

Írtam ezeket lassan másfél éve. (Mi, istvánosok, ennek az embernek a nevét nem mondjuk ki.) Akkori írásom apropója az volt, hogy a 'nevén nem nevezett' egyszerre két intézményben kapott igazgatói megbízást (az iskolák egymásról nem tudtak, majd mégis, de az egyikben igazgatott egy ideig, aztán nem ismert(?!) okok miatt távozott), miközben itt akkor már bő egy éve tudtuk, amit tudtunk. Ha megkérdezték, azt nyilatkozta: valóban érintett bírósági ügyben, de nem mint vádlott, hanem mint sértett.

A 'nevén nem nevezett' által indított perben a vád az volt, hogy a tükröt tartó ember jelentős érdeksérelmet okozott neki. Ma a bíróság jogerősen kimondta, hogy sem a jelentős érdeksérelem nem valósult meg, sem a tükröt tartó embernek nem volt semmi köze az illetőről kialakult erősen negatív véleményhez. Ebben az ő saját személyisége és viselkedése játszott fő szerepet.

A ragadós kezűség kiderülése után két és fél évvel tehát a tükröt tartó embernek bírósági ítélete van arról, amit mindannyian tudtunk: hogy ártatlan. (A 'nevén nem nevezett' elleni eljárás még nem zárult le.)  Megnyugvással tölt el bennünket, hogy Isten malmai őrölnek.

Mai mélypont

"Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára” - így fogalmazott Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, a külügyi bizottság alelnöke...

Pilinszky János: A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?

1971


Update 11.27. A felszólalás utóélete

"A kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. A kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen inzultusoktól" - közölte kedden a Kormányszóvivői Iroda.

Rendben, a közlemény kiadásához kellett idő.

Kedden az MSZP is közleményben reagál: felszólították a Magyar Országgyűlés elnökét, azonnal hívja össze a házbizottságot, és adjon ki elhatárolódó állásfoglalást az ügyben.

Az azonnal elmúlt. Ettől ott és akkor, vagyis azonnal el kellett volna határolódnia az ülés levezetőjének.

Update (mintegy két órával később)

Heti apró

 

Szombaton odakinn.

Két hét alatt két színház a családdal. A Rómeó és Júlia a Vígben nézhető, de nem maradandó élmény, a gyermeknek tetszik; pár nap múlva meghalt Vallai (most Montague-t játszotta – nekem ő a Petri-versek interpretátora). A Liliomfi az Örkény Színházban nagyon jó, Gálffi fenomenális, Mohácsi rendezése brilliáns – tartottam tőle, mit szól hozzá Nóra, hisz a filmet látta 6-7-szer, szinte kívülről tudja, de meg volt elégedve. (Az irodalomórán feladott memoriterek között ott van a Tartózkodó kérelem is – az első versszakát a filmből ismeri). S most azt kérdezi: mikor megyünk legközelebb.

***

A hét híre: "Nem szeretnék már írni. Az életmű, amely oly szorosan kötődik a holokauszthoz, számomra lezárult. Ha sikerült, ha nem." Beleborzongok a befejezettség kimondásába: de micsoda méltóság van benne!

***

A pótgyerekem jógatanári oklevelet szerzett – tudom meg a facebookról –, egy másiktól Londonból jött képeslap...

***

Ennyire futja időből és energiából. Beájulok az ágyba.

Heti apró

Tegnap Márton-napi felvonulás, szép lámpák, aztán német nyelvű műsor, zsíros kenyér... A gyerekek, szülők hazamennek, mi ülünk a tankonyhában, beszélgetünk... Hallom, az iskola elzárkózott attól, amiről meg sem kérdezték. 

Egy kollégám óráján ülök. Olyan világról mesél, aminek már én is a pusztulását láttam. "Előrelátók voltak" – mondja. Meg 'hátralátók'... valahogy sokkal jobban benne éltek az időben, a folyamatban – gondolom. Gyötrelmes élet volt, de tartalmas, alkotó élet. (S tudom, hogy árnyalatlan, adott esetben hamis a kijelentés.) Aztán eszembe jut Oravecz regénye. Vajon elkészül-e a folytatás? Rákeresek, s igen – megvan az olvasmányom a téli szünetre. (Itt a szinopszis.)

Benn jár nálam valaki, s hirtelen az az érzésem támad, hogy a félország külföldre költözik, néhány hónap alatt a többedik esettel találkozom. Most például a megtestesült naivitással, de lehet, helyesebb volna kétségbeesésnek (egybe kell írni, hiába okoskodik a gép) nevezni. "Volt, aki úgy vélte, kolomp szól..."

Iszonyúan zsúfolt hetek várnak... lassan befejeződik a kerti munka. Ilyen vörös a borbolya, de a somvesszők még nem igazán pirosak.

A karácsonyi kaktuszok pedig eltévesztették a hónapot (vagy én rosszul csináltam a hőelvonást.)

Előkészület a télre

A kertben a héten biztosan volt enyhe fagy, látszik a trombitafolyondáron, a hajnalkán és a porcsinrózsán.

Kiszedtem a paradicsomokat, az egynyáriak jó részét; pincében a leander, az ólomvirág, a kánna és édesburgonya gumója; visszametszettem és megpróbálom átteleltetni a sétányrózsákat. Telepítettünk szőlő és ringlót, újra kísérletet teszek a málnával, az elburjánzott eper egy részét szétültettem. 

Munka közben gyakran átpillantok F.-hez: Gy. bácsi mondja, hogy a napokban meghalt – a temetőbe ment a feleségével, rosszul lett a buszon, be sem fejezte a megkezdett mondatot... Látom, hogy már felkupacolta a gyümölcsfákat, a teraszukon ott a diófa lehullott levele, úgy tervezte, hogy majd jön. "... az  ember halandó, de nem ez a legnagyobb baj. A baj az, hogy néha hirtelen-váratlan halandó. Általában senki sem mondhatja meg, hogy mit csinál ma este" – mondja Woland.

Gyönyörű idő van, lekívánkozik rólam a kardigán. Gy. bácsiék kettő körül elmennek, elbúcsúzunk, bizonytalan, hogy mikor jönnek, az időjárástól függ, mondja. Szeretem ezt az öregembert, a bölcsességét, a nyugalmát, a csendjét. Jó lenne még sok tavasszal viszontlátni. Mi sötétedésig maradtunk, de nincs minden kész. Csak talaj menti fagyot ígér a meteorológia, még nem víztelenítettünk.

Még ennyire jól érzik magukat a záporvirágok. Nagyon megszolgálták a palánták árát.

 Virágzik az örökzöld veronika.

Vége az őszi szünetnek, nem lesz időm gyakran posztolni, pedig még Kamenyec-Podolszkijjal adós vagyok.

Medzsibozs

Ha az ember beírja a Google-ba Medzsibozs nevét, a meteoprog.hu jön föl először, másodszor és harmadszor, majd negyedszerre a Wikipedia haszidizmus szócikke, a falu mint szócikk magyarul nem szerepel, oroszul is igen rövid.

Medzsibozs manapság egy 1700 lakosú kis település, nevét a várról kapta, amely a Bug és a Buzsok között elterülő félszigeten áll. A korábbi erődítményt a tatárok lerombolták, majd a litvánok egy megerősített létesítményt hoztak itt létre a 14. században, s ahogy az ezen területen évszázadokig folyt, többször cserélt gazdát: lerombolták, újjáépítették, hol a tatárok, hol a kozákok, hol a törökök, hol a lengyelek kezén volt.  A várról szóló orosz nyelvű Wikipédián olvasom, hogy van magyar vonatkozása is: 1656-ban itt rejtőzködött II. Rákóczi György, miután vereséget szenvedett Stefan Csernyeckij hetmannal szemben. Szintén itteni információ, hogy a várat napjainkban rekonstruálják. (?)

Medzsibozs a haszidizmus szülőhelye: itt telepedett le 36 évesen, s itt kezdte hirdetni tanait Jiszráél Báál Sém Tov. A csodarabbi sírjához ma is tízezrek zarándokolnak (dédunokája, Nachman rabbi sírja Umanban szintén zarándokhely).

A zsinagóga nyitva, nem őrzik, benn a könyvek, és senki nem bántja.

A temetőhöz, a csodarabbi sírjához a róla elnevezett utca vezet.

Fő helyen Báál Sém Tov síremléke, a párkány alatt sok-sok kívánságlevél. A többi síremlék is rabbié.

A falu.