Moszkva 2.

Különböző moszkvai tartózkodásaim során feledhetetlen irodalmi és színházi élményekben volt részem.

Bulgakov A Mester és Margarita c. regényét elsőéves koromban Ogyesszában vettem, s azon melegében, 2-3 nap alatt végigolvastam. A regény moszkvai helyszínei közül (későbbi férjemnek is köszönhetően) sokat ismerek.

"Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg."

Berlioz és Hontalan azok, Jézus Krisztusról beszélgetnek, s megjelenik nekik Woland képében a Sátán, de nem ismerik fel. Ez az a tó, ill. oroszul tavak, nyilván több volt itt valamikor. A fotó a Malaja Bronnaja felőli oldalról készült. Erre az utcára fordul majd be a Jermolajev utcáról az a villamos, amelyik levágja Berlioz fejét. Mindkét utcát ma is így hívják, de villamos nem közlekedik rajtuk, a síneket is felszedték.

"Az idegen végigjártatta tekintetét a tó körül magasló házak négyszögén, és észrevehető volt, hogy mindezt először látja, és fölkelti érdeklődését. Előbb a felső emeleteket vizsgálgatta, melyeknek ablakaiban vakítóan tündökölt az alkonyodó s Berlioz számára mindörökre leáldozó nap, azután lejjebb tekintett, ahol az ablakok már estiesen elsötétültek; hunyorogva, leereszkedően elmosolyodott, két kezét sétapálcája fogantyújára tette, állát pedig kezére támasztotta."

"És itt mindjárt elöljáróban meg kell említenünk ama szörnyűséges májusi est első furcsaságát. Sem a bódé körül, sem a Malaja Bronnaja utcával párhuzamos hosszú fasorban nem volt egy lélek sem. (...) senki sem andalgott a hársak alatt, senki sem ült a padokon, a fasor kihalt volt."

(Tikkasztó melegben készült képet nem találtam a helyszínről - pedig a történet ilyen időben kezdődik).

"Margarita Nyikolajevna (...) kisvártatva már a Kreml fala alatt ült a park egyik padján, mégpedig úgy, hogy a Manyezsre látott. Hunyorogva nézett fel a szép napsütésbe, visszaemlékezett aznap éjjeli álmára, s arra is, hogy pontosan egy esztendővel ezelőtt, ugyanezen a napon, ugyanebben az órában, ezen a padon ült ővele (a Mesterrel). Fekete retikülje akkor is mellette feküdt a padon, akárcsak most. Ő ma nem volt mellette, de Margarita Nyikolajevna gondolatban mégis ővele társalgott."

Ekkor telepedik mellé Azazello, s hangosan kimondja Margarita gondolatait, majd egy külföldi úrhoz (Wolandhoz) hívja vendégségbe. A Sátán bálján tett szolgálataiért kapja vissza az asszony a szerelmét. A Sándor kert a Kreml tövében található, itt van róla egy nagyon izgalmas, körbeforgó panorámakép.

A Verébhegyen

"A zivatar elvonult, hétszín szivárvány ívelt át egész Moszkva felett, vizet ivott a Moszkva folyóból. A dombtetőn, két kis fenyőliget között, három alak körvonalai sötétlettek. Woland, Korovjov és Behemót három fekete paripa hátán ülve nézték a folyón túl elterülő várost, az ezernyi nyugatra néző ablakban szikrázó megtört napfényt, a Novogyevicsi-kolostor mézeskalács tornyait.
A levegő felzúgott, megjelent Azazello, palástja uszályában a Mester és Margarita. Mindhárman leereszkedtek a várakozókhoz.
- Sajnálom, hogy ide kellett magukat fárasztanom, Margarita Nyikolajevna és kedves Mester - szólalt meg Woland. - Remélem, nem neheztelnek emiatt. Azt hiszem, nem fogják megbánni. Nos, Mesterem - fordult külön a férfihoz -, búcsúzzék el a várostól. Itt az idő! -. És Woland tölcsérmandzsettás fekete kesztyűjével arra mutatott, ahol a folyó üvegének szilánkjaiban ezer meg ezer napocska csillogott, és e napokon túl a nyárias forróságban izzó város párállott, gőzölgött a ködben.
A Mester leugrott a nyeregből, otthagyta a lovasokat, és odaszaladt a meredély szélére, fekete palástját a földön vonszolva maga után. Lenézett a városra. Az első pillanatban fájó búbánat szorította össze szívét, de ezt csakhamar bizsergető izgalom váltotta fel, cigányos vándorösztön pezsdítő öröme.
- Örökre!... Ezt alaposan végig kell gondolni... - suttogta a Mester, és megnyalta száraz, cserepes ajkát. Befelé figyelt, pontosan számba vette, mi történik a lelkében. Izgalma - úgy rémlett - mély, fájó sértődöttségbe csap át. De ez sem volt tartós, csakhamar elmúlt, büszke közöny váltotta fel, és legvégül az örök, állandó nyugalom előérzete."

A Verébhegyről jó kilátás nyílik a városra: a képet nézve mögöttünk található a Lomonoszov Egyetem épülete, előttünk, jóval jobbra, lenn van a Luzsnyiki stadion (ez nem látszik, a Mester sem láthatta), balra látható a Novogyevicsi kolostor - erről majd máskor. Szóval, nekem Moszkva Bulgakov is. (A képek forrása a net, többnyire a Google Earth.)

(És egy tudáspróba a vállalkozó kedvűeknek: Világirodalmi művek kategóriába tartozó nagykvíz - A Mester és Margarita )

A Mester és Margarita / Zsáknak

Karácsonyra megkaptam a regény tízrészes orosz filmváltozatát, amelyet Vlagyimir Bortko rendezett. Az első négy részt oroszul néztem, a többit magyarul (itt jegyzem meg: Pilátus magyar hangja nem Blaskó Péter - mint ahogy az elhangzik -, hanem Kertész Péter, Blaskó Júdás hangját adja), mert a gyermek is látni akarta.

És meg vagyok elégedve. A filmbeli párbeszédek szöveghűek, ami kimaradt (pl. Boszoj álma, Abadonna, a verébhegyi búcsú), nem érzem úgy, hogy csonkítaná Bulgakov művét. Hangsúlyosabbnak és direktebbnek érzékeltem a nyomozás ábrázolását: a regényben nem hangzik el az NKVD neve, a filmben ehhez kapcsolva újra meg újra feltűnik a KGB volt székháza, a filmben ügynöknek nevezik Meigel bárót, direktebb az epilógus is, - de mindez nem mond ellent a regénynek. A korabeli filmrészletet - ítélethirdetés - azért kihagynám.

Tetszett a színészi játék, annak ellenére, hogy Wolandot sátánibbnak, hidegebbnek képzelem (itt inkább csak rezignált bölcs), Pilátust pedig valamivel fiatalabbnak.

Az egyes részek után elő-elővettem a könyvet, ellenőriztem magam. Például Afranius a Pilátustól kapott gyűrűt eldobja, s nem emlékeztem arra sem, hogy egyáltalán kap. Ez a pár másodperces jelenet fontos, mert Afranius megvetését fejezi ki - hogyhogy nem emlékszem? Hát azért, mert gyűrűt ugyan kap a titkosszolgálat vezetője, de a regényben nem dobja el. Ezen a változtatáson még meditálok...

Békés Pált hallottam egyszer a rádióban arról beszélni, hogy mit szokott mondani a gyerekeknek arról, hogy miért jó olvasni: azt kéri, rajzolják le a mesékben oly gyakran szereplő Üveghegyet. S ahány gyerek, annyiféle Üveghegy. De ha mesefilmben látták volna, mindenki ugyanolyannak képzelné. Valahogy így vagyok én is: jó néhányszor olvastam A Mester és Margaritát, s már a fejemben élő műhöz mérem a filmet, s nem fordítva. Jól megcsinált film, de már egy értelmezés: egy a lehetségesek közül - s ebből következően a regény sokrétűbb, talányosabb.

Érdekes egyébként, hogy egy kisgyerek mennyire evidensnek veszi a képzelet és a valóság egymásba való áttűnését. Amikor Azazello Margaritával beszél a Sándor kertben, azt mondja a 9 éves lányom: "ez kísértet". Vagy amikor Margarita bekeni magát a krémmel: "ez boszorkánnyá változott". Éppen emiatt az áttűnés miatt eleve reménytelennek gondolom a történetet pl. színpadra állítani (utoljára a Nemzetiben láttam egy változatát - a maga nemében nem is volt rossz), a film lehetőségei jobbak: itt a váltás többé-kevésbé jól sikerült.

És végül egy adalék, ami a múltkori írásomból kimaradt: ez a Paskov ház, ennek a teraszán gyülekezik a búcsúzás előtt Woland és kísérete, ide érkezik Lévi Máté, innen megy Azazello a címszereplőkért - ez szerepel a filmben is.

"Napszálltakor, magasan a város felett, ketten álltak egy mintegy másfélszáz esztendeje épült ház, Moszkva egyik legszebb épülete tetőteraszán: Woland és Azazello. Lentről, az utcáról nem voltak láthatók, a gipszvázákkal, gipszvirágokkal díszített balusztrád eltakarta őket az illetéktelen pillantások elől. Ők azonban beláthatták az egész várost."

Olvasási szokások

Zazáleától kaptam a labdát legalább egy hónapja, akkor nem értem rá, aztán elfelejtettem, most meg gondolkodtam, hogy rászánjam-e az időt, mert van itt - már megbocsásson, aki elindította - néhány nem-is-tudom-minek-nevezzem kérdés...

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Nem tudom, nem emlékszem. Mostanában, ha nem tetszik valami, leteszem (aztán lehet, hogy újra kézbe veszem): kevesebb a hátralévő időm, mint amennyi a jó könyv.
Nagyon nehezen olvastam el (de ez nem jó-rossz kérdése) egyetemista koromban Jókai Rab Rábyját és Thomas Mann Doktor Faustusát - lehet, hogy a kötelező olvasmányok mennyisége és a rendelkezésre álló idő nem volt arányban, lehet, hogy csak nem voltam rájuk hangolódva, nem tudom...

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Hát, attól függ, milyen hatásra gondolunk. Abban az értelemben, hogy formálta a gondolkodásom, közrejátszott abban, hogy az lettem, aki vagyok (sőt: a pályaválasztásom is befolyásolta): a Háború és béke, az Anna Karenina és Szabó Magda Szemlélők c. regénye, illetve József Attila versei. Ezek mind gimnazista kori, szemléletformáló találkozások voltak.

Aztán van, ami nem szépirodalom, nem is változtatja meg az embert, "csak" az átlagosnál nagyobb hullámokat ver benne: ilyen volt pl. a Gyorsuló idő sorozatban anno megjelent A 2x2 józansága (Emlékezések Radnóti Miklósról) - a végére érve káromkodtam - vagy Hankiss Elemér Társadalmi csapdák c. írása ugyanebben a sorozatban fiatal felnőtt koromból.

Aztán megcsontosodik az ember, s az ilyen elementáris hatás - tapasztalatom szerint - már nem jellemző.

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?

Komoly frászt vagy félelmet nem, de olyat, ami ellen zsigeri tiltakozást éreztem, s nem hiszem, hogy valaha újraolvasom, igen: Süskind A parfüm, Mary Shelley Frankenstein és Füst Milán Boldogtalanok c. műve.

4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Papír könyvjelzőt, papír zsebkendőt, egy darab papírt, a könyvborítót, rosszabb esetben behajtom a könyv sarkát.

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
Itthon, nyaraláskor, vonaton, bármilyen napszakban, fekve vagy fotelban ülve.

6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Nem emlékszem. Korai olvasmányaim közül A láthatatlan emberrel való találkozást tudom felidézni. Megvolt otthon az üveges könyvszekrényben, s amikor kitekeredett nyakkal elolvastam a címet, beleborzongtam. Néhány napig mágikusan vonzott és taszított, aztán a kíváncsiság győzött a szorongáson, és elolvastam a regényt.

7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Egyértelmű: kemény fedeles. Tartós könyveket szeretek venni.

8. Mit olvasol most?
Most fejeztem be gróf Nádasdy Borbála A szabadság zaga (nem elütés, így) c. könyvét, még gondolkodom, hogy mit kezdjek. Az ágyam mellett 1-2 éve ott van valamelyik Márai-napló – visszatérően olvasom –, Závada Idegen testünk és Kertész Gályanapló c. műve. De nem biztos, hogy holnap ezek közül folytatom valamelyikkel.

9. És hányadik oldalon jársz?
A Máraiban bárhol, a Závadában a 17. oldalon, a Gályanaplóban nem emlékszem (nincs benne könyvjelző), elölről kell kezdenem, aztán majd ráismerek és lapozok.

10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Régebben a szakirodalomba beleírtam, aláhúztam, ma már nem jellemző – a férjem leszoktatott róla –, csak ha nincs időm kijegyzetelni. A szépirodalomban számomra fontos részeknél behajtom a lap sarkát. A középiskolai kötelező olvasmányokat diákkönyvtári kiadásban használom, ezekbe cetliket teszek, szövegrészeket megjelölök, hogy órán könnyebben megtaláljam (múlt idő :( ).
A Bánk bán-példányom gimnazista koromból származik: bejáró voltam, a vonaton olvastam, havas-esős időszak lehetett, mikor leejtettem a földre – a címoldal ennek őrzi a nyomát.

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?
A szerző befolyásol. Ismeretlen szerző esetében a borító igen: a gagyiságából arra következtetek, hogy kár rá időt vesztegetni. (Újabban értékes művek esetében is találkozom méltatlan borítóval – valószínűleg egyes kiadók úgy gondolják, hogy a "könnyed" külső azt sugallja, hogy a könnyű olvasmányra vágyók is megveszik pl. Mikszáthot...)

12. És az oldalszám?
Nem.

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Érdekes a kérdés: a hátra nekem azt jelenti, hogy vissza. De igen, előrelapozok, aztán még előrébb, olykor a legvégére is.

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Foglalkozásomból eredően ez kimondottan jellemző. De ettől függetlenül is: a fontos könyveket akár többször is, hogy meggyőződjek arról, tényleg olyan fontosak-e (rendszerint igen), aztán másodjára, harmadjára más réteg érint meg, feltűnik, ami először nem – nem függetlenül attól, hogy én is változom.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Szétszáradt, szétesett egyik-másik, nem dobtam ki, könyvkötőre várnak.

16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
Soha egyet sem adtam el, de volt már tanítványom, akinek elajándékoztam azokat, amelyekből kettő volt (házasságkötés révén). De pl. három József Attila-kötetünk van, két Háború és béke, két Mester és Margarita (plusz oroszul) - ki-ki ragaszkodik a magáéhoz ennyi év után is. Mindez azokra a könyvekre vonatkozik, amelyeket mi vettünk. Amit kaptam, de semmi közöm hozzá, előfordult, hogy nekiadtam valakinek.

17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Nem. Lásd 5. kérdés.

18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Nem.

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót ?
Nem, utoljára gimnazista koromban írtam fel, hogy mit olvastam el.

+1.: még valami hendikep?
(Nem szeretem a jópofizást.)


A labdát Giginek és Mafiának dobom tovább – ha van kedvetek…

Háború és béke

Szombaton volt a Vígszínházban a Háború és béke prömierje. A vasárnap délutánt a regénnyel töltöttem, felütöttem itt-ott, ellenőriztem magam - számomra otthonos világ: minden gyötrelem ellenére a harmónia ígérete...

A regényt két kötetben (a kék-fekete borítóst, 1971-es kiadás) másodikos gimnazista koromban, 1973 karácsonyára kaptam, az első kötettel töltöttem a téli szünetet. Mind a három Tolsztoj-nagyregényt még érettségi előtt olvastam, végső soron Tolsztoj miatt jelentkeztem orosz szakra.

Szkeptikus vagyok a regényadaptációkkal szemben, de csalódtam már kellemesen. Mintha divatja lenne a monumentális regények színpadra vitelének (József és testvérei, Mester és Margarita, Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű), mintha igény lenne nagy történetek megismerésére/megismertetésére, a nagy narratívák újraértelmezésére...

A bemutató óta eltelt két nap, kicsit távolabb vagyok a közvetlen élménytől: nincsenek rá superlativusaim, de nem rossz előadás, örülök, hogy láttam. Az elején sok a csinnadratta: fekete pólós férfiak jönnek-mennek a fekete-fehér díszletezésű színpadon, a közönség még gyülekezik; aztán kemény rockos hanghatások, Kuragin és a fiatal tisztek, ketten, akik bejelentik, hogy ők is játszhatnák (alkatilag) Pierre-t, de nem; aztán Anna Pavlovna Scherer estélye (a nagynéni megjelenítése minek?), és színre lép a három főhős: Andrej Bolkonszkij, Pierre Bezuhov és  Natasa Rosztova. Egyszeri látásra Wunderlich József Andrej hercegét érzem a leghitelesebben megformáltnak; Natasa csitrinek jó (bár inkább zavar, mint tetszik, amikor énekel), a beérésén még dolgozni kell, Pierre-t két nap után felülírta bennem a régi-régi filmváltozatból Szergej Bondarcsuk. Jó a Rosztov házaspár, Anatol Kuragin, az öreg Bolkonszkij herceg - sok Hélène Kuragina. 

Az előadás vége össze van csapva. Nem tudom, mennyire áll össze a kép annak, aki a regényt nem olvasta: feltűnik-e, érti-e, hogy a végén miért áll Natasa Pierre, Nyikoláj Marja mellé, nem jön át  Platon Karatajev szerepe sem Pierre életcéljának megtalálásában. (Zavart az is - még az első részben -, hogy Andrej tántorogva, még az összeesése előtt csodálkozik rá a nagy kék égre. Lehetetlen.) Napóleon megformálója (ifj. Vidnyánszky Attila) a közönségnek nagyon tetszett - szerintem a figura erősen el van rajzolva (nyilván rendezői koncepcióból).

"Mi az? Elesem? Megrogy a lábam" - gondolta Andrej herceg, és már hanyatt is esett. Kinyitotta szemét: azt remélte, meglátja, hogyan végződött a franciák meg a tüzérek tusája; szerette volna tudni, leszúrták-e a rőt hajú tüzért, elfoglalták-e az ágyúkat, vagy sikerült-e megmenteni őket. De nem látott semmit. Nincs már felette semmi, csak az ég, a magas ég: nem derült, de mégis mérhetetlenül magas, és szürke felhők úsznak rajta csendesen. "Milyen csendesen, nyugodtan, ünnepélyesen, egészen másképp, mint ahogy én futottam - gondolta Andrej herceg -, egészen másképp, mint ahogy mi futottunk, kiabáltunk a rekedésig; egészen másképp, mint ahogy dühös és ijedt arccal az a francia meg a tüzér rángatta egymás kezéből a tisztítóvesszőt - egészen másképp úsznak a felhők az égen ezen a végtelen, magas égen. Hogy nem láttam meg én azelőtt ezt a magas eget? De boldog vagyok, hogy végre megismertem! Igen! Hiúság minden és csalás, csak ez a végtelen ég nem az! Nincs is, nincs is kívüle semmi. De még az ég sincs, nincsen semmi sem, csak csönd és nyugalom. Hála Istennek!..."

Moszkva 4.

A Kreml vörös színű fallal körülvett, középkori eredetű, többször leégett és újjáépített erődítmény - ma is a hatalom központja. Minden útikönyv kimerítően bemutatja, én ezekkel nem tudok versenyre kelni. A paloták és templomok sokaságából csak egyet-kettőt emelek ki.

Ez itt a Székesegyház (Szobornaja) tér: szemben az Arhangelszkij székesegyház (a cárok temetkezési helye), tőle jobbra a Blagovescsenszkij (a cárok házitemploma) és a kép jobb sarkában az Uszpenszkij (koronázási templom) - mind 15-16. századi csodák.

Ez a legrégibb és szerintem a legfenségesebb: a mélyarany színű kupolák, a vakolatlan, zömök falak erőt sugároznak. Ez itt a kapuja.

Erről a templomról mondta annak idején egy kinti orosztanárunk, hogy olyan könnyed és könnyelmű, mint egy nő.

E templom freskóin és ikonosztázán dolgozott Andrej Rubljov.

Andrej Tarkovszkij forgatott róla filmet 1966-ban, amit aztán évekre betiltottak. Az európai film utánozhatatlan alkotója volt, akinek egész életében harcolnia kellett alkotói függetlenségéért.

Részlet a film forgatókönyvéből. Rubljovot Szolonyicin játszotta - Tarkovszkij más filmjeiben is szerepelt.

A Szentháromság, Rubljov leghíresebb ikonja a Tretyakov Galériában található.

Ugyancsak a Tretyakovkában látható a 12. századból származó Vlagyimiri istenanya.

A pravoszláv templom sötét ragyogása, az ortodox egyházi zene lenyűgöz - de erről nagyon kevés moszkvai élményem van: akkortájt kevés működő templomot és kolostort láttam. (Zagorszkban persze igen.)

Ez a Novogyevicsij kolostor - a 16. században alapították, a cárok, bojárok családtagjai vonultak ide - önként vagy kényszerből - szerzetesnőnek.

Ennek mézeskalács tornyaitól vett búcsút Mester és Margarita, ennek arany kupoláit láthatta Napóleon is. Mikor én ott jártam, múzeumként, a múlt örökségeként mutogatták turisták ezreinek - 1994 óta újra lakják is.

Ennek temetőjében nyugszik többek között Bulgakov és Csehov. Ez utóbbi a legkedvesebb drámaíróm, meg kell róla emlékeznem, mert nekem Moszkva Csehov is: a tábornok lányai, a három nővér ide vágyik vissza, de sosem sikerül nekik. (Remélem, nekem még sikerül.)

Ötödéves koromban ez volt a kedvenc utcám: két oldalán 19-20. századi épületek között egy darab megmaradt középkor. Innenső végén metrómegálló van, szemben a Vörös tér ("krasznaja"-nak hívták régen is a "szép" értelmében, a szó másik jelentése "piros", "vörös" - ezért maradhatott az elnevezés a szocializmus idején is) Vaszilij Blazsennij székesegyház felőli oldala. Ezt a templomot a krími tatárok feletti győzelem emlékére emelték, ezt az örömöt fejezik ki az élénk színek. Építőjét a legenda szerint megvakították, nehogy még egy ilyen templomot emelhessen.

És végül: ez a Kijevi pályaudvar nevű metrómegálló - mint egy palota díszes folyosója. Moszkvában sok ilyen metróállomás van: szobrok, szekkók, mozaikképek díszítik a "sztálini barokk" jegyében .

Jöttünkben, mentünkben, magyar áru után járva itt sokszor megfordultunk.

Öt hónapig laktam a VDNH közelében (narancssárga vonal a körtől északra), két hónapig pedig a Sabalovszkajától nem messze (piros vonal, a körtől dél-nyugatra).

Moszkva is megér egy misét.

Update: Itt egy fantasztikus virtuális kiránduláson lehet részt venni a Kremlben, megmutatják a paloták belső tereit is. A jobb alsó feliratra kattintva kapod a nagyobb képet. Aki ért oroszul, ahol hangszóró van, az idegenvezetőt is meghallgathatja (lassan beszél).

Repetitio est mater studiorum

Megjelent A Mester és Margarita jegyzetekkel kiegészített, felújított fordítása - melegen ajánlom ezt az ÉS-beli interjút.

Bulgakovot még csak ügynökökkel sem kellett volna körülvenni; 1930-ban a Szovjetunió kormányához címzett híres levelében egyértelműen megírta véleményét: „Ez az a hatalom, amely helótákat, hozsannázókat és beijedt szolgalelkeket nevel. Ez az a hatalom, amely az alkotó gondolatokat fojtogatja..." Egyértelműen leírja, milyen mélységes szkepszist érez az országban végbemenő forradalmi változás iránt, szembeállítja vele az általa olyannyira kedvelt „Nagy Evolúció"-t, s ott áll a levélben a nevezetes mondat, amiért akár önmagában is azonnali főbelövés járhatott volna: „A sajtószabadság szenvedélyes híve vagyok."