A Mester és Margarita / Zsáknak

Karácsonyra megkaptam a regény tízrészes orosz filmváltozatát, amelyet Vlagyimir Bortko rendezett. Az első négy részt oroszul néztem, a többit magyarul (itt jegyzem meg: Pilátus magyar hangja nem Blaskó Péter - mint ahogy az elhangzik -, hanem Kertész Péter, Blaskó Júdás hangját adja), mert a gyermek is látni akarta.

És meg vagyok elégedve. A filmbeli párbeszédek szöveghűek, ami kimaradt (pl. Boszoj álma, Abadonna, a verébhegyi búcsú), nem érzem úgy, hogy csonkítaná Bulgakov művét. Hangsúlyosabbnak és direktebbnek érzékeltem a nyomozás ábrázolását: a regényben nem hangzik el az NKVD neve, a filmben ehhez kapcsolva újra meg újra feltűnik a KGB volt székháza, a filmben ügynöknek nevezik Meigel bárót, direktebb az epilógus is, - de mindez nem mond ellent a regénynek. A korabeli filmrészletet - ítélethirdetés - azért kihagynám.

Tetszett a színészi játék, annak ellenére, hogy Wolandot sátánibbnak, hidegebbnek képzelem (itt inkább csak rezignált bölcs), Pilátust pedig valamivel fiatalabbnak.

Az egyes részek után elő-elővettem a könyvet, ellenőriztem magam. Például Afranius a Pilátustól kapott gyűrűt eldobja, s nem emlékeztem arra sem, hogy egyáltalán kap. Ez a pár másodperces jelenet fontos, mert Afranius megvetését fejezi ki - hogyhogy nem emlékszem? Hát azért, mert gyűrűt ugyan kap a titkosszolgálat vezetője, de a regényben nem dobja el. Ezen a változtatáson még meditálok...

Békés Pált hallottam egyszer a rádióban arról beszélni, hogy mit szokott mondani a gyerekeknek arról, hogy miért jó olvasni: azt kéri, rajzolják le a mesékben oly gyakran szereplő Üveghegyet. S ahány gyerek, annyiféle Üveghegy. De ha mesefilmben látták volna, mindenki ugyanolyannak képzelné. Valahogy így vagyok én is: jó néhányszor olvastam A Mester és Margaritát, s már a fejemben élő műhöz mérem a filmet, s nem fordítva. Jól megcsinált film, de már egy értelmezés: egy a lehetségesek közül - s ebből következően a regény sokrétűbb, talányosabb.

Érdekes egyébként, hogy egy kisgyerek mennyire evidensnek veszi a képzelet és a valóság egymásba való áttűnését. Amikor Azazello Margaritával beszél a Sándor kertben, azt mondja a 9 éves lányom: "ez kísértet". Vagy amikor Margarita bekeni magát a krémmel: "ez boszorkánnyá változott". Éppen emiatt az áttűnés miatt eleve reménytelennek gondolom a történetet pl. színpadra állítani (utoljára a Nemzetiben láttam egy változatát - a maga nemében nem is volt rossz), a film lehetőségei jobbak: itt a váltás többé-kevésbé jól sikerült.

És végül egy adalék, ami a múltkori írásomból kimaradt: ez a Paskov ház, ennek a teraszán gyülekezik a búcsúzás előtt Woland és kísérete, ide érkezik Lévi Máté, innen megy Azazello a címszereplőkért - ez szerepel a filmben is.

"Napszálltakor, magasan a város felett, ketten álltak egy mintegy másfélszáz esztendeje épült ház, Moszkva egyik legszebb épülete tetőteraszán: Woland és Azazello. Lentről, az utcáról nem voltak láthatók, a gipszvázákkal, gipszvirágokkal díszített balusztrád eltakarta őket az illetéktelen pillantások elől. Ők azonban beláthatták az egész várost."