Tavasz, varázslat

Az ablakunk alatt az akácok még mozdulatlanok, de a játszótér környékén már pattognak az orgona rügyei, a Bánomi áttörés mentén pedig virágzik az aranyeső (ha egyelőre nem is teljes pompájában, mint itt oldalt a fotón). Tegnap Pest felé menet szembetűnt a füzek friss, hajtászöld színe, s ma, amikor épp a Duna túloldalán a nyárfákat világította meg az elő-előbújó napocska, a konyhaablakból is látszott, hogy már nem téli színük van az ágaknak.

"Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!" – írta a 19 éves József Attila, mondtam magamban hasonlóan fiatalon, hisz az én életérzésem szólaltatta meg. Eltelt néhány évtized, szkeptikus lettem, vagy csak realista... Hosszú volt a tél, s ráadásul csak fűben, fában látható, hogy elmúlt. De ma már ennek is örülök.

Tegnap a Vígszínházban voltunk, a Varázsfuvolát néztük meg. Nóra még óvodás kora előtt megkapta a Halász Jutka lemezét, akkoriban mondta, hogy "fussál, fussál anyucika, ott az óriáskígyó", meg hogy "lesz két gyerekem, úgy hívják, hogy Emanuel Schikaneder". Az előadás jó, szép, friss, a gyermek is élvezte, zokszó nélkül bírta negyed 11-ig. A mesében a jó elnyeri a jutalmát.