2010. október 17., vasárnap

Aha

"Kurnász László igazgató az irodájában fogad.

– 2008. május elsejétől vezettem a Szent Istvánt. Konszolidált alkotómunka folyt, a fenntartó szakmai indokok miatt döntött az összevonásról, amit mind a három iskola nevelőtestülete elfogadott – mondja a direktor. – A következő év nyarán viszont felszakadtak a régi sebek. A tanárok diákmegmozdulást robbantottak ki, és hiába utasítottam őket, nem tartottak órát. Egy régi istvános tanárt szerettek volna igazgatóhelyettesnek, én viszont egy külsőst választottam. Valamennyi tanár ellen fegyelmi eljárás indult. Huszonkettőből hét pedagógust elbocsátottunk.
Nagy volt a felzúdulás. Azt rebesgették, a háttérből Meggyes Tamás irányította az eseményeket.

– Őt hibáztatták, miközben én indítottam a fegyelmi eljárást. Amúgy maximálisan elégedett voltam a városvezetéssel. Az irányvonal helyességét a minapi választás is igazolja, hisz több régi képviselő is a testület tagja maradt – magyarázza az igazgató."

(Forrás: 168 Óra)


Idő, tények és ő. Meg a rendszerváltozás utáni klasszikussá vált mondat a hülyeség alkotmányos jogáról.

5 megjegyzés:

  1. " Őt hibáztatták, miközben én indítottam a fegyelmi eljárást." - Reméljük, erre akkor is így fog visszaemlékezni, ha majd esetleg felelnie kell érte.

    egy sorstárs

    VálaszTörlés
  2. "Az irányvonal helyességét a minapi választás is igazolja, hisz több régi képviselő is a testület tagja maradt"

    Nem azért maradt tag, hanem mert fideszes jelölt volt. Az összes fideszes jelölt bejutott, függetlenül attól, hogy régi jelölt volt, vagy sem. Ha az irányvonal lett volna a lényeg, akkor MT lenne most a polgi. Logisch?

    becketman

    VálaszTörlés
  3. Ő indította a fegyelmi eljárást!
    Mikor rákérdeztünk a válasz a következő volt,
    nem pontosan idézve:" fenntartó kérésére".
    Ha jól tudom a fenntartó az önkormányzat,ezen
    belül a polgármester volt!
    Az alkalmatlan pályázatot is Ő bírálta el és nevezte ki a mostani igazgatót öt évre.
    A külsős igazgató helyettes meg beteg állományban van mert az igazgató nem tudja mit csináljon vele kiderült ügyei miatt és utasítást még nem kapott!
    Üdv.Andy,egy volt Istvános szülő

    VálaszTörlés
  4. Nem hiszem, hogy nem konzultált. A betegállomány és az illetőhöz való ragaszkodás másra utal. Ja, és a néven nem nevezett, állítólag, visszavonta a vallomását. A bizonyíték ellenére. A történet külön bája az illető presbiter volta.

    VálaszTörlés
  5. Igen. 2007.- Sarkad,2008 - Budapest, 2009 - Esztergom-Kertváros...mindenütt vezetőként...Borzalmas pletyka, de azt hallottam,h. az illető a Városmajorban tanít...Munkaügyi szempontból nyilván nonszensz az ügy / betegállomány és másutt munkavállalás/, de estek már meg furcsa dolgok errefelé...

    VálaszTörlés