Lisbeth, Kolhaas felesége viszi a kérelmet a fejedelemhez, Müller segít neki, de Lisbeth a tülekedésben halálos ütést kap - a béketűrő, törvénytisztelő Kolhaas ezután eladja mindenét, személyes bosszút akar állni, gyújtogat, gyilkol embereivel: vagyis önkezűleg szab törvényt. Már Tronkában van, amikor mestere, példaképe, Luther megállítja: ő a közös elleségre, Rómára figyel, Kolhaast önzőnek, bánatában elvakultnak nevezi, megfeddi, hogy a panaszát elsikkasztó törvényszolgákat azonosítja a fejedelemmel, a fennálló renddel...
KOLHAAS (...) Nekem nincsenek tanaim; semmit sem adhattam az embereknek, nagyot, értékeset, aminek visszavonását kérné bárki tőlem. De amily jelentéktelen a személyem: oly iszonyatos és pótolhatatlan a veszteségem. Igazad lehet: mindez csak porszem a te hatalmas igazságodban. De ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették? A meghirdetett és be nem váltott igazság, drezdai és brandenburgi alkotmányok, uram, ocsmányabbak a nyílt hazugságnál, mert olyanok, mint a csalétek; fogát vicsorítja, vagy elmenekül a kutya, ha vasvillát vetek feléje, de gyilkosának kezét nyalva pusztul el egy darabka mérgezett kenyértől. A hiszékenység s a folyamodványos reménység vetett véget Lisbeth életének. Lehetséges, hogy az a gyermek, aki Schwerinben vár engem, anyja után most az apját is elveszti. Semmit sem hagyhatok rá, csak az árvaságot, amely térdeplő reménységből fölegyenesedett reménytelenséggé fogja nevelni őt. Az a férfiú, valamikori doktor Luther Márton, a wormsi birodalmi gyűlésen maga is fölegyenesedett, és azt mondta: itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen, ámen.
S hogy mi a vége? Kolhaasnak igazságot szolgáltatnak: Tronkai Vencel bárót kétévi börtönre ítélik, mert várúri jogain túllépett. De az igazságnak itt nincs vége: Kolhaast kötél általi halálra ítélik, mert "az ember, miközben az igazságot hajszolja: el is adósodik." Az igazsághirdető pedig nem más, mint Müller.
KOLHAAS (...) Nekem nincsenek tanaim; semmit sem adhattam az embereknek, nagyot, értékeset, aminek visszavonását kérné bárki tőlem. De amily jelentéktelen a személyem: oly iszonyatos és pótolhatatlan a veszteségem. Igazad lehet: mindez csak porszem a te hatalmas igazságodban. De ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették? A meghirdetett és be nem váltott igazság, drezdai és brandenburgi alkotmányok, uram, ocsmányabbak a nyílt hazugságnál, mert olyanok, mint a csalétek; fogát vicsorítja, vagy elmenekül a kutya, ha vasvillát vetek feléje, de gyilkosának kezét nyalva pusztul el egy darabka mérgezett kenyértől. A hiszékenység s a folyamodványos reménység vetett véget Lisbeth életének. Lehetséges, hogy az a gyermek, aki Schwerinben vár engem, anyja után most az apját is elveszti. Semmit sem hagyhatok rá, csak az árvaságot, amely térdeplő reménységből fölegyenesedett reménytelenséggé fogja nevelni őt. Az a férfiú, valamikori doktor Luther Márton, a wormsi birodalmi gyűlésen maga is fölegyenesedett, és azt mondta: itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen, ámen.
S hogy mi a vége? Kolhaasnak igazságot szolgáltatnak: Tronkai Vencel bárót kétévi börtönre ítélik, mert várúri jogain túllépett. De az igazságnak itt nincs vége: Kolhaast kötél általi halálra ítélik, mert "az ember, miközben az igazságot hajszolja: el is adósodik." Az igazsághirdető pedig nem más, mint Müller.
NAGELSCHMIDT
Mi mást tehetett volna? A keresztre feszített igazságot hogyan közelítsük meg, ha Pilátus latrai őrzik azt – ellenünk? Lepecsételt sírjából a jogot miként lehetne kiszabadítani a farizeusok hadának szétverése nélkül? Ügyész úr! A mi legfőbb igazságunk, akinek templomokat építettünk, talán békével és alázatos folyamodványokkal járult Kajafáshoz avagy a júdások elébe? Egyszülött fiát az Isten nem földindulással és kősziklarepesztéssel szabadította ki s emelte magához? Egyetlen utat jelöl ki nekünk a császár? Egyetlen járható útként – a járhatatlant?
(Kiemelések tőlem.)
Azóta eltelt lassan 500 év. Jogállamban élünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése