Gyerekkoromban ritkán jutottam hozzá, rendszerint a Mikulás hozott egy koszorút: egyesével húztuk le a madzagról, és amikor elfogyott, a madzagról is leszopogattuk, ami ráragadt. Aszalt formájában ismertem, de azt hittem: eleve így terem. Telente most is veszek, de a celofánba, koszorú formára összerakott gyakran savanyú, a zacskós Kalifa pedig apró, s talán túl száraz is. Egyik sem olyan, mint a gyerekkori. (De lehet, hogy csak nosztalgia. Az én nemzedékem a hiánygazdaságban nőtt fel, a narancs is kuriózum volt: finom, kék-piros-arany selyempapírba csomagolva kaptunk néhány darabot a mikuláscsomag mellé.)
Tizenvalahány éve egy kedves ismerősnél láttam először fügebokrot, rácsodálkoztam, hogy Magyarországon. Van, amikor kifagy, de tavasszal újra kihajt. A termésből néhány szemet mindig kapunk azóta, az idei bőséges lehetett, most két zacskóval leptek meg.
A család nem lelkesedik érte annyira, mint én - kiraktam egy kosárba a konyhába és rájárok. Pár napja valamelyik blogban arról olvastam, hogy 1 kg fügéből és 5 kg narancsból milyen finom lekvárt főzött az illető, ez is volt 1 kg - de én megeszem. Nem tudok betelni vele. Néhány éve Horvátországból fügepálinkát is hoztunk - szenteste koccintottunk vele.
Egyébként banánból sem ettem még egyszerre annyit, hogy ne fért volna több belém. Akkor szeretem, ha már elkezd pöttyösödni.
Nagyanyámnak terem a telken (elég érzékeny a fa, télire vastagon be kell bugyolálni a törzsét, nyírni kell, néha egy szemet sem terem), de én nem szeretem, aszalva sem, olyan furcsa gyümölcs.
VálaszTörlésHorvátországba szinte minden 10 méteren van egy ilyen fa és szabadon lehet szedni.Csodálatos...
VálaszTörlés