2013. december 11., szerda

A Szent Erzsébet tornacsarnoka

Szép gesztus, hogy az ünnepélyes átadás előtt a Szent Erzsébet Iskola igazgatója ma két időpontban is lehetővé tette, hogy aki kíváncsi rá, megnézhesse az új épületrészt: a tornacsarnokot és a hozzá kapcsolódó létesítményeket.



Az egykori Istvánból több újonnan nyitott ajtón is ki lehet lépni a tornacsarnok tetején kialakított udvarra.



Egy 300 négyzetméteres aula van az egykori istvános évnyitók, évzárók, ballagások helyszínén.



A kettéosztható tornacsarnokban az utolsó simítások zajlanak. A szabályos kosárlabdapályán éppen ottjártunkkor próbálták ki a felemelhető palánkot.



 A galériáról az új és a régi tornateremben játszódó események is szemmel tarthatók.



Az új csarnok kívülről. A kép jobb alsó sarkában a nővérek hat kocsi befogadására alkalmas garázsa.



A tornacsarnok a Katona István utca felől nézve.


Az építkezés bruttó költsége mintegy 600 millió forint. A Szatmári Irgalmas Nővérek felépíttettek  egy létesítményt, ami az oktatást szolgálja, az épületet, amit visszakaptak, renováltatták. 

A város korábbi vezetőinek "értékrendje", álmai megtekinthetők a lepusztult "zöldházon", a műemlék Fürdő Szálló romosodó épületén, a zárva tartó élményfürdőben, a Prímás-szigetre tervezett luxusszálló-kezdeményekben, a beázó mélygarázsban, a háború pusztította Balkánt idéző buszpályaudvaron...


(Fotó: Rafael Balázs)

5 megjegyzés:

  1. A tornaterem tényleg szép, de apró javításként Katona ISTVÁN utca, nem pedig Katona József...

    VálaszTörlés
  2. Természetesen, javítom. Tudat alól közbeszólt az a néhány évtized.

    VálaszTörlés
  3. Ez , de komoly lett ! Már csak egy kondipark kéne valahova !

    VálaszTörlés
  4. Már csak egy élhető Esztergom kellene!

    VálaszTörlés