Szólt legelső igéd, a fény,
s lőn idő. S hallgattál sokáig.
Aztán az ember. (Benne máig
egész sajgó valónk homálylik.)
És most tűnődsz az új igén.
De azt már nem akarom én.
Légy néma, esdek éjjelente,
mozdulatokban nőj te szét,
s kit a Lélek álmában ért:
írd homlokodra és hegyekre
a hallgatás nagy összegét.
A kimondhatatlant elűző
harag elől légy menedék.
A Paradicsom már sötét:
te légy benne a kürtös őrző,
s hogy szólt a kürt, csak szóbeszéd.
(Fordította Lator László.)
A kép forrása itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése