"... a kereszténység is és a felvilágosodás is egy nagy (ha nem ugyan a legnagyobb) ellentmondással próbál számot vetni, ami abban jelentkezik, hogy az ember a saját életét tartja a legfőbb kincsének, hiszen létezésének ez az egyetlen kikezdhetetlen bizonyítéka, és mégis, éppen ez az, aminek talán a legkevésbé ura, és aminek se a keletkezésébe, se az elmúlásába nincsen semmilyen beleszólási (parlamentáris) joga. Ám a kereszténység csakúgy, mint a felvilágosodás, mintha visszariadt volna ennek a kérdésnek a távlataitól; a paradoxitást megoldandó kérdéssé stilizálta át (Istenben való beteljesülés; egyre biztatóbb jövőkép; feltartóztathatatlan haladás – ugyanazt a félelmet leplezi mindegyik kifejezés), s azzal, hogy a minden embert itt és most fenyegető kérdészuhatag megválaszolását a jövőre hárította át (vagyis megijedt a titkon sejtett választól), elsiklott a paradoxitás lényege mellett: amellett, hogy valójában nincsen megoldás, s hogy a feltételezett lényeg hiánya önmagában véve is végső ismérv."
Földényi F. László Berlin sűrűjében c. könyvét olvasom. Berlinbe kell menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése