2009. október 31., szombat

Mese és valóság

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy uralkodó, aki a szántás-vetéstől kezdve az aranybányászaton keresztül a táblaképfestésig mindenhez egyformán jól értett, és mindenről tudni akart, ami birodalmában történik, és mindent személyesen hagyott jóvá, így látástól vakulásig dolgozott. Ezért azt gondolta, az alattvalói minden este elalvás előtt hálát rebegnek a mindenhatónak, hogy az ő boldogulásukra áldozza az életét. Történt azonban egyszer, hogy a fülébe jutott: birodalma egyik színházában valami mozgolódásféle észlelhető. Eszébe jutott, hogy ezzel a színházzal valami terve vagy dolga volt vagy lenne, de hát mit mozgolódnak ezek, majd sorra kerülnek, olyan még nem volt, hogy ő valamit a lehető legfényesebben meg ne oldott volna. A mozgolódás azonban erősödött: a bérletesek nyugtalankodtak, mi lesz a több évre előre megváltott bérlettel, a színészeknek már kiosztották a következő előadások szerepeit, a főrendező nehéz, de kézben tartható évadra számított... Aztán menesztették: mi az, hogy "nehéz" vagy "kézben tartható"? Minden eddiginél fényesebb! - hála az uralkodó áldozatos gondoskodásának.

A színházba új főrendezőt neveztek ki - pályázata az uralkodó szerint kiváló volt, a színészek és bérletesek ezt nem tudják megítélni vagy szándékosan rossz hírt terjesztenek. Az új főrendező kifogástalanul dolgozik, az uralkodó iránti hűsége töretlen, az útmutatások szerint végzett munkája nagy szakszerűségről és teljes odaadásról tanúskodik. Rövid idő alatt lecserélte a régi színészgárda nagy részét, a vezető színészek helyére néhány statisztát is felvett... Igaz, viharos gyorsasággal fogy a bérletesek száma, úgy hírlik, már az egyötödük más színházat látogat. A főrendezőn azonban nem látszik aggodalom, ő már a hamarosan zászlót bontó művészszínházra gondol. Hamletet ugyan még nem rendezett, de ha az uralkodó művészszínházat alapít, akkor az az lesz. 'Mit nekem egy Hamlet'...



***

Találkozóra hívott az otthagyott tizedikes osztályom: együtt akartak lenni, mielőtt megindul az elvándorlás. Verset mondtak, ott voltak a szülők, rózsát kaptam és ajándékot - szalagavató szalag nélkül és ballagás egyben. Csak az osztályfőnöki beszéd volt suta. Most van vége: szétszóródik egy közösség.




"A Szent István Gimnáziumban tanuló utolsó osztályától hálával, megbecsüléssel és köszönettel."

Köszönöm.

"Nem állíthatom, hogy soha nem győzhetett még az igazság. Ez előfordulhatott. De az már nem, hogy föl is állt volna a győztesek dobogójára – oda, ahol minden záptojás eltalálhatja -, hanem ha győzött, hát észrevétlenül távozott a legeldugottabb hátsó kapun, ahová hívei vezették szorongva. Lehet, hogy ezért nincs adatunk arról, hogy előfordult-e már ilyen, akkor hol és mikor?" (Ancsel Éva XXV.) - ez olvasható rajta.


Update 11. 03. Folytatódik. Plusz kilenc.

2009. október 29., csütörtök

Kis, könnyű fejtörő

Ezeket a feladatokat 4. osztályosoknak szánták. Szerintetek mi a megoldás? Vasárnap a kommentekhez beírom, hogy szerintem mi, és a javítókulcs szerint mi.


I. Mi az üdvözlőlap
elkészítésének helyes sorrendje? Írd a pontsorokra a megfelelő sorszámo­kat!

....... Egyik kezünkkel rögzítsük a lapot, a másikkal dör­zsöl­jük zsírkrétával a papírt a falevél fölött! Eköz­ben a falevél körvonala és erezete is kirajzo­lód­ik.
....... Vágjunk ki egy levelezőlap nagyságú téglalapot, és hajtsuk ketté!
....... Majd helyezzünk egy falevelet erezetével fölfelé az asz­tal­ra! Fedjük le fehér vagy színes papírral!
....... A kész képet az előkészített lapra ragasztjuk. Belülre ír­juk az üdvözlő szöveget.


***


II. Mi a boríték elkészítésének helyes sorrendje? Írd a pontsorokra a megfelelő sorszámokat!

....... A négyszög közepének meghatározásához hajtsuk fél­be a lapot úgy, hogy a két fele fedje egymást! Ezután nyis­suk szét! A másik két szemben fekvő lap­szélt hajt­suk egymásba!
....... A negyedik sarkával zárjuk le a borítékot! El­ké­szült a boríték.
....... A két hajtásvonal kereszteződése adja a négy­szög kö­ze­pét, erre hajtjuk rá a két egymással szem­beni sar­kot.
....... A harmadik sarkát annyival hajtjuk a közép­pon­ton túl, hogy könnyen ráragaszthassuk a már össze­haj­tott sarkokra.


***


III. Békésen aludt az oroszlán a nagy fa tövében. Egy egér végigszaladt a testén. Az orosz­lán fel­ser­kent és megragadta. (...)


Helyettesítsd más szóval vagy kifejezéssel…!
felserkent:

***

IV. A következő kifejezésben a négyzet és a háromszög is különböző egyjegyű természetes szá­mot (0,1, 2, 3 stb.) jelent.

8∙□+ 5∙∆ = ?


a) Mennyi lehet a legkisebb eredmény? ........................
b) Mennyi lehet a legkisebb páros eredmény? .........................
c) Mennyi lehet a legnagyobb eredmény? ..........................
d) Mennyit ér a  és a ∆, ha az eredmény 21?  = ........................ ∆ = …………..

2009. október 27., kedd

Egy elmaradt beszélgetés margójára

A Polgári Esztergomért Egyesület vendége lett volna ma este 6-kor Botos Máté, a PPKE Bölcsészettudományi Karának dékánja. Az egyesület elnökével tervezett beszélgetés témája: "Konzervativizmus a XXI. században". A rendezvény kezdete előtt fél órával az egyesület elnöke a Szeretgomon bejelenti, hogy a beszélgetés elmarad: "Felkért előadónkkal közösen, egy őt ért különös megkeresés miatt, voltunk kénytelenek így dönteni. (…) Bízunk benne, hogy városunk közélete hamarosan normális mederbe terelődik, és a nagy érdeklődésre okot adó rendezvény egy későbbi időpontban megtartható lesz."

- A Polgári Esztergomért Egyesületet egy jól körülhatárolható csoport megalakulásától kezdve ellenségként kezeli - ez a kívülálló számára is nyilvánvaló.
- Az egyesület elnöke már két hasonló körülmények között elmaradt rendezvényükre emlékeztet.

Ezek után felmerül az emberben néhány kérdés:
- Ki az, akinek a "különös megkeresés"-ét egy katolikus egyetem dékánja respektálja?
- Miből ered, hogy respektálja?
- Mi következik abból, hogy respektálja?
- Érdekelheti-e ezek után az esztergomi polgárt, hogy teoretikusan mit jelent a konzervativizmus, ha itt és most a gyakorlatban leckét kapott belőle?
- A "bízunk" meg a "hamarosan" nem önáltatás-e, mit jelent a "későbbi időpont"? ("... negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi...")

„Megtartható lesz...” Újjászülethetnek a repülő egyetemek. Úgy látszik, visszafelé kell menni ahhoz az időben, hogy majdan előre lehessen lépni.

2009. október 26., hétfő

Szerinted?

Kora reggel volt, az utcák tiszták, üresek, a pályaudvarra mentem. Ahogy a toronyórát órámmal összehasonlítottam, láttam, hogy sokkal később van már, mint hittem, sietnem kell, e felfedezésemtől megrémültem, elbizonytalanodtam utamban, nem ismertem még jól a várost, szerencsére akadt a közelben egy rendőr, odasiettem hozzá, és lélekszakadva kérdeztem tőle az utat. Mosolygott, s azt kérdezte:
- Tőlem akarod megtudni az utat?
- Igen - mondtam -, mert magam nem találom.
- Add föl, add föl! - mondta, és nagy lendülettel elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák.


Ez egy közismert parabola. Te hogy értelmezed?

2009. október 25., vasárnap

Selmecbánya

"Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.

Bocsássa meg az ottani érdemes magisztrátus ezt a becsmérlést, nem akar lenni sem sértés, sem gúny, különösen az élőkre vonatkozólag, kik bizonyára nem tehetnek róla, hogy az őseik olyan bolondos helyre építkeztek. Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez.

Ha végigjárod e maga a természet által kikövezett várost, szíved csordultig megtelik humanisztikus érzelmekkel, s elérzékenyülten sóhajtasz föl: "Hát még itt is emberek laknak?"

A vidék kietlen, rút, az időjárás mostoha.

A zimankós "Szitnya", a "felhők szeretője" erővel aszott keblére húzza le szeretőit, akármerre tartanak.

Ha felhője nincs, mint a mellőzött vénleány, duzzog, fölfújja magát. Ha tehát eső nem esik, szél sivít végig a zigzugos utcákon, a sikátorokon. Szomorú város ez!"
– így ír Selmecről Mikszáth. Én nem ilyennek látom.

Egészen pontosan emlékszem: 1986. december 30-án jártam először itt. Ködös idő volt, lucskos, olvadó hó, a szemerkélő havas esőben a Szent Katalin-templom melletti piacon árulták a korbačkát. A város valóban a szomorú képét mutatta, mégis valami megragadott, azóta sem ereszt.

Köztudott Selmecbányáról, hogy a középkorban jelentős bányaváros volt, hogy Petőfi (akkor még Petrovics) Sándort az édesapja német szót tanulni küldte ide, hogy az Akadémia (egy része) innen költözött Sopronba, talán az is ismert, hogy a végzős középiskolások szalagja itteni diákszokásból származik (s eredendően zöld, hiszen az éretlenséget jelképezi)... Talán kevesebben tudják, hogy az itteni Kálvárián forgatta Huszárik Zoltán a Szindbáb bizonyos jeleneteit, s most fedeztem fel, hogy ebben a városban született Bulla Elma és Magda Vášáryová, Menzel Sörgyári capricco c. filmjének gyönyörűszép Mariskája.

Sokszor és minden évszakban jártam már Selmecbányán, utoljára másfél éve, május 1-jén. Időnként újra látni vágyom, s akkor menni kell: mindössze 100 km Esztergomtól. A több mint 20 év alatt sok épületet rendbe hoztak, több állapota újra romlani kezdett, de még évtizedekre van mit csinálni. Olyan ékszerdoboz, mint Český Krumlov - csak nem olyan állapotban. És -1993 óta - szintén a világörökség része: de mint tudjuk, a rang pénzzel nem jár, csak több turistával. Mi most nem sokkal találkoztunk: magyarokkal (3-4 család gyerekekkel), egy német párral és egy nagy csoporttal a Kachelmanban (itt akartunk ebédelni, de egy órát kellett volna várni - továbbálltunk, a Penzión Matej éttermében ettünk, jót, az ételek magyarul is fel vannak tüntetve).

A Kachelman egyébként a városban az első színvonalas panzió volt, az éttermét sokáig Pandának hívták, leggyakrabban ide jöttünk, Nóra kicsi kora óta úgy azonosítja, hogy itt van a nagy pocakos bácsi, akinek söröshordó van a vállán (egy cserépfigura) - hát ez már nincs. A kicsi, nagyon hangulatos étterem bezárt, az udvarban nyílt egy nagy, elegáns - kár. De láthatóan fut a szekér. Másfél éve a Príjemný Oddych panzió éttermében ettünk (a másik színvonalas szállás - már a két szállodán kívül), ezért nem tudom, mikor történt a változás, de ezután inkább ezt fogjuk keresni. Úgy vettük észre, eltűntek a belvárosból az üzletek - volt egy bányavágatok mintájára berendezett élelmiszer a Grand Hotel Matejjel majdnem szemben, zöldséges, ruhabolt stb. -, nyílt viszont több kávézó, étterem, kocsma.

A város honlapján található fotók szerint a nyári rendezvények idején sok vendég van. A honlap alapján azt gondolnám, hogy a hazaiakon kívül angolul és magyarul beszélőkre számítanak elsősorban, ehhez képest azonban magyarul nem olvasható semmi (5 szó!). Érdemes megnézni a szlovák, ill. angol nyelvű változaton a 20. század elejéről származó képeslapokat - nem egyen magyar a felirat. De jöjjenek a képek a mai Selmecbányáról!


A közelben kialakított parkolóban hagytuk a kocsit, s a Leányvárhoz sétáltunk fel: a 16. század második felében a török ellen emelték, ma bányatörténeti kiállítás van benne.


A Leányvár felől így látszik a Kálvária. Néhány éve felmentünk oda - messziről rendben lévőnek tűnt a barokk épület, közelről sajnos nem. Nem sok körmenet mehet oda.


Nagyon szépen, frissen felújított épület, mielőtt a fő utcára kiérnénk (a nagyon rossz állapotban lévő zsinagóga közelében).


Kiértünk a fő utcára. Ez egy jobb sorsra érdemes saroképület egyik ablaka - a földszinten egy (nekünk) új kocsma, ennek terasza elfoglalja a belváros eddigi legnagyobb parkolójának (kb. összesen 8-10 kocsi) a felét.



Egy omló vakolatú házon talált szép kapudísz - elbarmolva egy üzlet táblájával (az üzlet már nem működik).



Napóra a Grand Hotel homlokzatán.



Jó kis kávézó a fő utcán.


Bájosan bumfordi angyalkák - kapudísz.


Nagyon szépen kivitelezett új kapu.


Egységes utcakép. Jobb oldalon nincenek épületek, rálátni az egy szinttel lejjebb lévő házak tetejére. Az utca a Szentháromság térre fut ki.


Itt is volt szecesszió.

A kép középpontjában (ahol füst van) a Klopačka: a toronyból verték ki kalapáccsal a műszakváltást.


A Szentháromság tér - balra a volt evangélikus iskola, ahol Petőfi és Mikszáth is tanult (amióta én ismerem, lakatlanul és egyre rosszabb állapotban). Jobbra egy mellékutca elején a Príjemný Oddych .


Az Óvár.


Útban az Óvár felé.

A háttérben a Városháza tornya - gyönyörű az órajáték. Az előtérben a Szent Katalin-templom egy részlete.


A fő utcáról (a Városházától kicsit följebb, a túloldalon) láthatóvá tettek, kinyitottak egy belső udvart.



A városban nagyon szép, új építésű családi házakat is találtunk egy korábbi itt jártunk alkalmával az egyik hegyoldalban. A történelmi belváros elég lakatlannak tűnik. Gondolom a selmeciek többsége a lakótelepen él. A városközpont vasárnap, idegenforgalmi szezonon kívül ma is meglehetősen néptelen volt. Október vége felé a szűk katlanban már gyorsan árnyékba, homályba borultak a lejjebb felvő utcák, fél 4 felé eltűnt a hegyek mögött a nap. Tartósan ködös, esős időben ez bizony nyomasztó lehet. Nekünk most szerencsénk volt: hol ritkább, hol sűrűbb ködben jöttünk idáig, de 10-15 km-rel a város előtt kiértünk belőle, az utolsó kilométereket gyönyörűen sárguló bükkerdei úton tettük meg, s Selmecbánya napfényben fogadott. Hazafelé azonban voltak útszakaszok, ahol 200 m-re csökkent a látótávolság.

Fotók: Rafael Balázs

2009. október 24., szombat

52

Az ajándékot a kávéval együtt még reggel az ágyban megkaptam. Selmecre készültünk, de talán holnap jobb idő lesz... Nóra már reggelire is tortát akart...



Igazi őszi, borús idő, csend és béke. Délután meleg takaró alatt Mihancsik Nádassal készített beszélgetéskönyvét olvasom, két-három éve nagy élmény volt, most itt-ott felütöm, gondolkozom, olykor elszunnyadok...

"Az önmagunkról kialakított kép van is, meg nincs is. Az ember nagyon flexibilis, és nagyon későn ismeri föl a saját határait: nagyon későn tudja meg, hogy ő milyen. Az igazi negatív tulajdonságaikat például még a nagyon jelentős személyiségek sem képesek fölismerni, mert ez a belső kép olyan mértékű átrendezését követelné, ami már egy külső szempontot érvényesítene. Ilyen külső szempontja az embernek nincs, ezért mondtam, hogy önképünk van is, meg nincs is. A külső szempont csak néha és sohasem rendelésre szólal meg, amit aztán az ember a halálban, a halál előszobájában viszontlát mint egyedüli mérvadót. De addig a tulajdonságai dominálnak, a tulajdonságai működnek, és ehhez nincsen külső nézőpontja. Illetve van: a másik ember."

Írás közben Cseh Tamást hallgatom, s ezt most magamra értem:

"Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok,
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig."

2009. október 23., péntek

Faludy

Költészet. Versek a szabadság- és hazaszeretetről az olvasni és érteni tudóknak. Nem vagyok ismerős. De egyetértek.


A pontonhídon állok

A pontonhídon állok,
az ég halvány és tiszta.
Távol Amerikából
miért jöttem ide vissza?
Hogy romjából az ország
építését segítsem?
Ez volna az igazság?
Még századrésze sincsen.
Vagy hogy a Duna hangját
esténként újra halljam,
vagy mert szeretem András
király sírját Tihanyban,
a vízpartot Keszthelyen
és tornyait Budának?
mert annyian kedvelnek
és annyian utálnak?
mert négyzetméterenként
több itt, mint ott, a szellem,
de senki sincs, ki megvéd,
mert ritkaság a jellem?
mert dúlt sírokban szerte
itt fekszik annyi ősöm?
vagy mert minden domb, lepke
és gyom jóismerősöm?
vagy mert itt belelátok
az emberek fejébe
és mert enyém a lányok
s az asszonyok szeszélye?
vagy csak kíváncsiságom
ösztönzött, hogy megnézzem:
lesz ünnep még e tájon,
vagy nincs már mit remélnem?
Mindez csupán kulissza,
mellébeszélés, maszlag –
önzésem hajtott vissza,
hogy költő maradhassak.
Szebb volt a mások földje
s nem tartanék hazámmal,
ha sodronyként nem kötne
ide minden hangszálam,
mert nyelvvel-szájjal lógok
terajtad, Magyarország,
ahogy az acéldróton
csügg szájjal a légtornász,
tapsolni itt tapsolnak,
csak itt lehet lebegnem
az űrben, s itt kapok csak
sóhajt, ha majd leestem.


1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.
Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.
Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó, piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,
remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.


Van-e honvágyam, kérded

Rokonaim, barátaim
közül már éppen eleget
aláztak, kínoztak és öltek
meg amazok és emezek,
hogy a folytatást jobb Londonban
élnem végig. A sok halott
éppúgy fáj, mintha otthon lennék.
De itt ordíthatok.


Szerény deklaráció

Szovjet nacsalnikok,
jenki hülyék helyett,
hazai cenzorok,
párttitkárok helyett,
siker, pénz, kényelem
és törtetés helyett
tudjátok mi vezet?
A lelkiismeret.


Fakul a remény

Erazmus s Morus, közel ötszáz éve
azt hitte: a sors jobb jövőt kínál,
hogy aranykor jön, boldogság és béke,
mert három eszes, fiatal király
került a trónra, mert a könyvterjesztés
tudást visz szét, s az oktatás a kor
jó szelleme – s azután észrevették,
hogy pusztulás lesz, háború s nyomor.
Azt képzeltem én is, mikor a Szovjet
szelíden összeomlott, hogy most jobb lesz
s az ezredvégre csillagfény terül.
Hogy tévedek, már régen észrevettem.
Pénzéhes, gyilkos bestia az ember,
ki most sem akar élni emberül.


Arany János

Sötétedik. Szobámban az ablak mellett állok
s a Margit hidat nézem. Mellém lép Arany János.
„Mi van”, szól „Szalontával?” – „Román már hetven éve,
mint Várad vagy Kolozsvár.” – „Mondjad, ki felel érte?”
„Önkényünk s a háború. Még Ferenc József kezdte,
akit te is utáltál. S a német Hitler veszte.”
„S aztán?” – „Negyvenöt évre jött az orosz hódoltság.
Aki él, az elnémult vagy szörnyen megtaposták.
De erről rossz beszélni. Kádár is ölni kezdett,
többet, mint Ferenc József.” – „Nem tudsz valami szebbet?”
„Tudok. Pár bátor ember, kik sohasem engedtek,
s ötvenhat. Mint negyvennyolc. Fájdalmas, szent emlékünk.”
„Szóval végünk van?” – kérdi. „Nem”, mondom, „nincsen végünk.
Vagyunk és leszünk.” Félénk mosollyal összenézünk.