Český Krumlov

Ez a város is azok közé tartozik, amelyek nagyon a szívemhez nőttek. Először Áron és Panka jártak erre, gyönyörű képeslapot küldtek a vadvízi evezésről. Mi hármasban 2005 áprilisában, húsvétkor voltunk itt 3 napig, aztán nyaralásunk egyik állomásaként ugyanebben az évben 5 napra jöttünk. Ausztrián keresztül utaztunk, Krumlov kb. 80 km Linztől: a Moldva parján fekszik, a világörökség része, teljes egészében védett, egységes építészeti látványt nyújt és gyönyörű. Kisváros, gyalog bejárható, egy hét alatt kicsit be is lakható.

A képen látható templom a Szent Vitus, a 14. században épült - ennek közelében laktunk egy panzióban.

De legközelebb itt szeretnék. (A választék bőséges.)

A város legnagyobb nevezetessége a vár, amelyet a 13. századtól kezdve építettek, mai formáját a 17. században kapta. Rosenbergek, Eggenbergek, Schwarzenbergek voltak a várurak.

A prágai Hradzsin után Csehország második legnagyobb vára.

A részletszépségek.

A sáncárokban valódi medvék élnek ma is. Karácsonykor még karácsonyfájuk is van.

A főtér szabálytalan négyszög: gótikus, reneszánsz, barokk házak szegélyezik. Az ide befutó szűk utcácskákban szintén a reneszánsz stílus a meghatározó, minden második lépéssel étterembe botlunk.

Ez volt a kedvenc éttermünk (U Josefu) - minden puccosság nélküli igazi cseh kicskocsma. Sokáig a város honlapjáról el lehetett jutni az étterem étlapjáig, a napi menüig - az út után még sokáig megnéztük olykor, hogy mi újság Josefnél. (De ettünk az Eggenberg sörgyár éttermében is, ittuk a helyi sört is.) Nóra ötévesen vette magának a bátorságot, hogy csehül még egy narancslét kérjen. Csehország nekem Menzelt jelenti, Hrabalt, aki "egész nap arra gondolt, milyen jó lesz a kocsmában, imádta a sörözés közbeni beszélgetéseket, az volt az érzése, hogy a sörivás felgyorsítja a gondolkozását, rég elfelejtett ötletek, rég letűnt históriák jutnak az eszébe, új történeteket is kitalált sörözés közben. Gyakran üldögélt magányosan, azokat a históriákat pergetve végig gondolatban, amelyeket meg akart írni, szerette szép komótosan iszogatni a sört, önmagával diskurálva, valahol egészen máshol volt, nem zavarta a beszélgetés moraja, ez volt az ő túlságosan zajos magánya. A kocsma vendégeit és köztük önmagát a boldogok gyülekezetének látta..." (Monika Zgustová: Fanyar gyümölcsök édenkertjében) Szeretem ezt a ráérős, barátságos, minden idegbaj nélküli, hétköznapi világot - Csehországban megélem a hrabali-menzeli szomorkás derűt.

Krumlovban élt egy darabig Schiele, a nevét viselő művészeti központban akvarelljei, rajzai, saját tervezésű bútorai láthatók, de Krumlovhoz kapcsolódik nekem Mucha is, az itteni fotómúzeumban láttam egy kiállítást plakátjaiból, képeiből: gyönyörűek.

S ha már Krumlovban vagyunk, érdemes fölmenni Vyšší Brodba (600 m magasan fekszik), erődítményszerű cisztercita kolostora a 13. századból származik. A fotó húsvétkor készült, ott fönn havazott.

És még számtalan cseh város utcaköveit nem koptattam. (Prágáét igen, jó néhányszor - majd arról is valamikor.)

A fotókat Rafael Balázs készítette. Végül egy cikk a múltról és a az elmúlt 20 év újjászületéséről.