2008. május 20., kedd

Jus murmurandi

Szerintem az olyan szervezet, közösség működik jól, ahol az emberek a helyükön vannak: tisztában vannak saját képességeikkel és korlátaikkal, s a közösségtől kompetenciáiknak megfelelő feladatot kapnak.

Nagyon nem szeretem, ha valaki azt gondolja, hogy joga van mások nevében, mások helyett, mások felhatalmazása nélkül nyilatkozni, cselekedni, intézkedni.

A tekintély kialakul - ha ki -, s akkor van. Rangból, beosztásból nem következik a tekintély. Tekintélyelvre hivatkozva tiszteletet követelni nevetséges: megadják, ha van; ha nincs, hiába követeled. (A tiszteletet ne keverjük össze az illemmel!)

Nem hiszem, hogy van az országban család, amelyikben a családtagok maguk között Sólyom László köztársasági elnököt elnök úrként emlegetnék. Köztársaság, demokrácia... Tessék már felemelni a fejeket, kiegyenesíteni a hátakat!

"... most alakulnak ki a közmegegyezések, az, hogy mit fogunk botrányosnak, elfogadhatatlannak tekinteni, és az, hogy mire hunyunk szemet. Az erő persze, ha nyugodt, ha nem, ha tudja, ha meri, ha teszi, ha nem, érvényesíti az erejét, azért erő, egyébként is mi adtuk neki. Ám ha ezt nem a közmegegyezések szerint teszi, abból botrány van, és a botránytól az erő gyöngül, ami nem áll érdekében, következésképp majd tartózkodni fog tőle." (Esterházy: Az elefáncsonttoronyból)
Ugye, milyen optimisták voltunk a rendszerváltás hajnalán? Azóta meg kialakult egy emberfajta, amelyik "hatalmi technikák" kifundálásával keresi a kenyerét, "az utca emberének" adja ki magát...

3 megjegyzés:

  1. kéne lábjegyzet a földhözragad informatikusoknak, akik "nem értik a képes beszédet..." :P

    VálaszTörlés
  2. A közösség klasszikus definíciója:

    - azonos célok
    - azonos értékrend
    - egybe tartozás érzése

    Az a baj amikor valaki az egyik közösség nevében, nyilatkozik, cselekszik, intézkedik úgy hogy eközben egy másik közösség teljesen eltérő céljait, értékrendjét, odatartozás érzését követi. Földhözragadt informatikusoknak:nem lehet egy fenékkel két lovat megülni.

    VálaszTörlés
  3. közmegegyezés ebben az országban legfeljebb abban van, hogy nincs közmegegyezés semmiben! plusz még talán abban, hogy rossz a foci.
    de hogyan is lehetne itt közmegegyezés, amikor az egyik oldalon régi, rossz emlékű, párttitkári berögződések és kapcsolatok irányítanak, a másik oldalon meg divatos, jólhangzó, de a legkevésbé sem megértett és nem is gyakorolt polgári értékek...

    VálaszTörlés