2008. május 10., szombat

Kérdések

"Demokráciákban - a vezetői kinevezések kapcsán - a döntést a választott vezetők hozzák meg, sok szempontot figyelem­be véve. Álságos az, aki úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a szempontok között a világon mindenhol ott van egyfajta loja­litás is. A döntések befolyásolásának megvan a helye, ideje és az etikája,(!) de a döntés, a döntéshozók feladata és felelős­sége! A fehér füst felszállta után pedig a hétköznapi munká­nak kell jönnie! Esztergomban is!"

Sok szempont-e az egy szempont?
Van-e határa a lojalitásnak?
Megvolt a hely - hol volt az idő?
A döntés befolyásolása-e a döntés utáni nyílt levél?
Nem álságos-e itt és most etikáról beszélni?

"A diák tanul, a tanár tanít, az igazgató igazgat, a döntéshozó, pedig amíg a mandátuma tart döntéseket hoz. Ez a szereposztás, mégha vannak is, akik szerepet tévesztenek, hisz ennek belátásához érettség kell."

„Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én,
akár neked, hogy fönn is tudd hogy' élek én,
mikor a robbanó és beomló házsorok
között a véres hold fénye támolyog
és feltüremkednek mind, rémülten a terek,
a lélekzet megáll, az ég is émelyeg
s a gépek egyre jönnek, eltünnek s újra mint
a hörgő őrület lecsapnak újra mind!
Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes,
ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes,
mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska -
s a többi... És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod
a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod;
ne is tagadd, barátod! és összenőtt veled.
Miről gondolkodol, míg szállsz fejünk felett?”

(Radnóti Miklós: Második ecloga)

2 megjegyzés:

  1. Látod, így van ez a mi kis "demokráciánkban": a nyílt levél nem jelenhet meg egy médiumban, de ettől még lehet rá reagálni ugyanott. Az objektivitás és az esélyegyenlőség nevében...

    VálaszTörlés
  2. szeretgomra írt megjegyzésem:
    1. Osvaira nagyon jellemző, amiket ír: " a döntést a választott vezetők hozzák meg, sok szempontot figyelembevéve." Ha négy erre felkért választói testület véleménye egybehangzó, akkor nincs sok szempont, mert a választói akarat egyértelmű. Jogilag lehetősége van ennek ellenére dönteni, de akkor nem mondhatja hogy a választói akaratot képviseli, mert nem igaz. Akkor sem igaz ha jogilag lehetséges.

    2. "...akik ezeket a disszonáns hangokat hozták,...igazságot szeretnék üzenni." A demokratikus vélemény nyilvánítás nem "disszonáns hang". Ezenkívül miből gondolja hogy ő az "igazság" letéteményese ? Egy választott képviselő ne üzenjen igazságokat a választóinak, hanem kérje a véleményüket mert ez a dolga, a választók ezért fizetik. Osvai viselkedése és szóhasználata a pártállamban használt "demokratikus centralizmus". Ott valóban a vezetők döntöttek és azután mindenkinek azt kellett szajkózni. Aki mást merészelt mondani, arra azt mondták hogy "reakciós", most ö azt mondja "disszonáns". Nem látok sok különbséget.

    3. "analfabéta igazgató jelöltről olvashattak". Én a szeretgomon ilyet egyáltalan nem olvastam, csak most az Osvaitól. Ezért ha Osvai nem tudja a forrást pontosan megjelölni (ez még az 1200 karakterbe belefért volna) kérjen bocsánatot a szeretgom fórumozóitól és az új igazgatótól. Az új igazgatót neki nem kell megvédeni. Megvédi ő saját magát, olvasva a beszélgetését a még "érettségivel nem rendelkező" diákokkal. Érdekes ott egy szó nem esett az Osvai féle analfabétázásról. Osvai nyilván nem olvasta.

    4. "A fehér füst felszállta után..." A fehér füst akkor száll fel amikor a Konklávé, a Bíborosok maguk közül megválasztják az új vezetőt a pápát. Itt a választók (tanárok, alkalmazottak, szülők, diákság) többször is megválasztottak, több személyt is. Mégsem szállt fel a fehér füst. Az Önkormányzat ezzel következetesen szembe ment, mindíg. Milyen fehér füstről beszél ez az ember ? Nehogy már a pápaválasztás tisztaságához, hagyományához hasonlítsa az önkormányzati döntéshozatalt.

    5. "Ez a szereposztás, mégha vannak is, akik szerepet tévesztenek, hisz ennek belátásához érettségi kell". Osvai téveszt szerepet mert István ügyben már a tanév kezdetétől következetesen szembemegy a gimnáziumi közösséggel, a véleménynyilvánítókat, a szeretgomot pocskondiázza, választóinak "igazságot üzen". Osvainak úgy tudom van érettségije, vagyis az ő esetében a szereptévesztés belátásához valami másra lenne szükség.

    6. "Legyen béke már, legyen vége már". Miért nincs vége már a Szent István Gimnázium közössége elleni önkormányzati támadásoknak, miért kell őket bántani ? Most éppen a Hídlapban Osvai miért támadja le az érettségizőket ? Miért nem hagyja békén őket ?

    VálaszTörlés