Azt kérdezte tőlem valaki a napokban, hogy vagyok. Nem könnyű felelni, a válasz attól függ, hogy életem melyik színterére gondolok.
Petri György nem sokkal a rendszerváltás után írta az alábbi négysorost.
Sziszifosz visszalép
Rettenthetetlen hülyék kora jő.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatalan visszafelé görög.
Eljött. Pocsékul érzem magam.
De egy másik térben, benn a tanteremben: jó. Mert tanítani szeretek. Jó az is, hogy még megvan a közösség. Elbúcsúztattuk a legutóbb nyugdíjba vonulókat: és jó volt együtt lenni, jó volt hallani, hogy nekik mit jelentett a több évtizedes istvános lét, meg mit jelentettek ők a maradóknak.
És itthon is jó. Nóra idéntől nem napközis, kettőkor érte megyek, itthon írja a leckét, tanul, naponta félórát olvas - és él...
Nő. Reggel, mikor elmegyek, még nincs felöltözve. Délután látom, hogy mit vett fel: örömmel konstatálom, hogy már megtanulta, mi illik mihez, már van ízlése, igényes.
S például így kéri, hogy nálunk alhasson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése