Ha délután 4 óra és fél hat között a csörög a telefon, majdnem biztos lehetek benne, hogy ingyenes üdülési lehetőségről tájékoztatnak, számítógépes vagy nyelvtanfolyamra hívnak, adományt kérnek… A kommunikációs taktika változik: megkérdezik én vagyok-e én, vagy sosem hallott cégek nevét említik, vagy megkérdezik, van-e pár percem, vagy segítenék-e nekik, hallottam-e már róluk, küldhetnek-e egy csekket… Egyre rövidebb ideig hallgatom őket, a toleranciához kezd kevés lenni az együttérzés: nehéz kenyérkereset lehet. Eddig hetente kétszer-háromszor kaptam ilyen hívást, most már előfordul, hogy naponta többször. Ma szó nélkül letettem a kagylót. Remélem, nem jutok el valami pikírt megjegyzésig. Az nem kifejezés, hogy nem szeretem a telefonos direktmarketinget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése