Hó, hó, hó és a gyermek

Egész délelőtt szakadt a hó, főzés közben sűrű hófüggönyön át néztem ki az ablakon, eltűnt a Bazilika, egy-egy nehezen mozgó ember próbált eljutni valahová... Délutánra igazi nagy hó lett, mint - nyilván csalóka emlékeim szerint - gyerekkoromban. A meteorológus azt mondja, évtizedenként ha egyszer hullik ilyen rövid idő alatt 20-25 centi. És valóban. '87 januárjában egyetlen éjszaka akkora hó esett, hogy legalább tíz percbe tellett, hogy megtegyem a 100 méteres utat az iskoláig, a gyerekek fele be sem tudott jönni, a vidékieket már délben hazaengedtük, mert a Volán nem tudta garantálni, hogy később is indít buszokat. Volt is háromnapos szünet az ország legtöbb iskolájában! '99-ben pedig valamikor november végén, egyik délelőtt Nórával indultunk sétálni, s másfél óra múlva alig tudtam hazatolni a babakocsit, a járdák járhatatlanná váltak, az úttest meg mégiscsak az autóknak van.

Semmi kifogásom a hó ellen még februárban sem, csak maradjon meg! De míg ezt írom, hallom, hogy folyamatosan és szaporán csöpög a csatorna. Az előrejelzés szerint azonban nem kell olvadástól tartanom, s örülök, mint a gyerekek. (Megnéztem: Szolnok vonalától délre most is havazik.) A gyermek délelőtt is, délután is lenn volt, nem tudom, hány hóangyalt csinált, de csuromvizesen jött haza.

Többnapi győzködés után este beadtam a derekam, és levágtam a haját. "Rövidítünk", így közölte, s hiába mondtam, hogy karácsony előtt már 10 centit levágtunk (igaz, nem is igen látszott), hogy két év, míg újra ekkora lesz: újabb 15 centi a kukában végezte. Tudatosulhatott benne, hogy honnan a rövidítés szó, mert eszébe jutott, hogy apa nem engedi neki megnézni a Macskajajt, egyszer addig látta, hogy egy kocsiban ülnek, és milyen jó zene szól.

Holnap pedig hármasban lemegyünk a Dunához.