„Nincs elmúlt-múlt, csak én múlhatok el, akinek közöm van hozzá, elképzelésem róla, pontosan nekem, hogy legyen jelenem. Tévedés, hogy a múlt „messze” esik, „távol van”. Közeli, mint a kihűlt szerető, aki újra és újra fölmelegszik és megint mindenre képes. A múlt mai csoda, amit holnap ismerek meg s teszek magamévá. Mégis úgy élünk, mintha ismernénk a jelent nélküle, s lehetne így is álmunk a holnapról.”
Egyetértesz-e Mészöly Miklós gondolatával?
Hogyan befolyásolja a mát, a holnapot a tegnap?
Elkerülhető-e, zárójelbe tehető-e a megismerés?
Mennyire 'mélységes mély a múlt kútja'?
A kérdések is folytathatók, a válaszokra is kíváncsi vagyok.
Egyetértesz-e Mészöly Miklós gondolatával?
Hogyan befolyásolja a mát, a holnapot a tegnap?
Elkerülhető-e, zárójelbe tehető-e a megismerés?
Mennyire 'mélységes mély a múlt kútja'?
A kérdések is folytathatók, a válaszokra is kíváncsi vagyok.
Néha szeretném, ha nem befolyásolná, nagyon determinál. Nem jó (de könnyű) elveszni benne, és nehéz megtalálni, hol a határ a múlt egészséges tiszteletben tartása, a hibákból való tanulás, és a múlt fetisizálása közt.
VálaszTörlésA múlt mindig egy alap, egy kő, amelyből épül a vár. Minden egyes nap, minden egyes esemény egy-egy építő kő. Vannak elenyészők, melyek elenyésznek, mások ihatnak a jövőre.
VálaszTörlésA múlt nem tűnik el, benne van a jelenben.
"A múlt mai csoda, amit holnap ismerek meg s teszek magamévá."
Én ezzel teljes mértékben egyetértek.
Oliver Sacks(neurológus, író) egy könyvében (A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét) ír egy korszakov-szindrómás emberről(Az elveszett tengerész), akinek a rövidtávú memoriája sérült, és nem emlékszik semmire 10s-nál hosszabban. A szerző itt és később egy másik hasonló esetnél is felteszi a kérdést, hogy van-e lelke a betegének. Mennyire veszti el önmagát, egy olyan ember, akit megfosztottak a múltjától?
VálaszTörlés