Nagyon szeretem Csehovot. Négy fantasztikus előadást őrzök az emlékezetemben: a kaposváriak Cseresznyéskertjét Ascher rendezésében (Ranyevszkaja Igó Éva volt, Lopahin Lukáts Andor, Sarlotta Ivanovna Pogány Judit); a pesti Katona Három nővér előadását szintén Ascher rendezte (azt hiszem, legtöbben ezt láthatták); a moszkvai Művész Színház Ivanovját Szmoktunovszkijjal a főszerepben és három egyfelvonásost az Esztergomi Várszínházban Vidnyánszky Attila rendezésében. Akkor hallottam először Vidnyánszky nevét: nyaranta mást is láttam tőle itt, figyelemmel kísérem a pályáját, ha rendezéseiről (a körülmények és a távolság miatt) nincs is személyes élményem. Tudom, hogy nagy formátumú rendező.
"Én egy elég határozott színházeszmény mentén létezem, elég régóta csinálom, és nagyon komoly visszaigazolást kapok Debrecenben, és nemzetközi szinten is. A szakma elmúlt húsz évének nagy bűne, hogy azt hazudta magának - tisztelet a kivételnek -, hogy alá kell másznia a közönség ízlésének, és ezzel hihetetlenül lezüllesztette a repertoárt országos szinten" – nyilatkozta karácsony előtt az Origónak.
Vidnyánszky lehet a Nemzeti Színház következő igazgatója: "Erről nem tudok nyilatkozni. És azt gondolom, nem is nekem kell nyilatkoznom róla. Zajlanak folyamatok, majd kiderül... Nem titkoltam soha, hogy érdekel a téma." Erre az interjúra született ez a nyílt levél.
A mű él, a mű hat, ha él és hat (bár a színházi alkotás tünékeny) – az alkotó halandó. Elhiszem Vidnyánszkynak, hogy képes lesz színvonalas színházat csinálni. Mégis, messzi kamaszkoromból beúszik az emlékezetembe egy mondat Bodnár Erika hangján: "... megtenni az utat, tisztán, miért nem lehet?" (Szakonyi Károly Életem, Zsóka c. darabjából készült tévéfilm végén hangzik el, nem is emlékszem másra belőle, bár most utánanéztem.) Miért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése