2011. január 24., hétfő

Cui prodest

Január 20-án az adósságrendezés alatt álló városban a képviselő-testület a polgármester indítványára újratárgyalta az egyszer már elfogadott költségvetést. A polgármester álláspontja szerint a Fidesz-frakció 13-án benyújtott, elfogadott, előzetesen senkivel nem egyeztetett módosító indítványa nem teszi lehetővé az alapfeladatok biztonságos ellátását, viszont nagy összegeket fordít nem kötelező feladatokra. A polgármester a 20-ai testületi ülés előtt, 17 órára népgyűlést hívott össze.

"Elfogadta az Adósságrendezési Bizottság kedden, Budapesten megtartott bizottsági ülésén a válságköltségvetést. A bizottsági tagok együtt, az adósságrendezési törvényt figyelembe véve fogadták el több módosítást követően a válságköltségvetést" – áll a Fidesz közleményében január 20-án. Az Adósságrendezési Bizottságban a bíróság által kijelölt biztos, a polgármester, az aljegyző (jegyző híján), a pénzügyi bizottság elnöke és egy képviselő vesz részt, a szavazati arány 4:1 volt.

A másodszori tárgyalás alkalmával a Fidesz-frakció szavazataival – 3 "nem" és 1 tartózkodás mellett – a képviselő-testület is elfogadta ezt a költségvetést.

Január 23-án a Hídlapban (amelyet a város 100%-os tulajdonában lévő Strigonium ad ki, vezetője hatáskörének bővítését már Tétényi polgármestersége alatt szavazta meg a testület) "Négy kérdés két válasz a válságköltségvetésről" címmel jelent meg egy interjú: Tétényi Éva polgármester és a fideszes frakcióvezető az interjúalany. Tétényi röviden válaszol, álláspontja változatlan. Érdemes alaposabban megnézni a frakcióvezető válaszait.

"... kedden megtartott Adósságrendezési Bizottsági ülésen a gondnok Úrral egyetértésben született meg az a válságköltségvetés, amely a törvénytelenül elindított adósságrendezés minél hamarabbi befejezését és a vagyonfelosztás elkerülését eredményezheti."

"A polgármester asszony által törvénytelenül Esztergom ellen elindított adósságrendezési eljárás miatt csak kötelező feladatokat láthat el az Önkormányzat..."

"...az általa törvénytelenül elindított csődeljárás..."

"... a Tétényi Éva által törvénytelenül elindított adósságrendezési eljárásból már nincs visszaút..."

Az "epiteton ornans" kiemelése mutatja: minden lehetséges alkalommal ezt kell sulykolni, a nép automatikusan ezt kösse az adósságrendezéshez, mert ha sokszor mondják, igaz is lesz: hiszen a nép gyermek, s a frakció ismeri valódi érdekeit, nem kell fölösleges dolgokkal terhelni. A politikussá válás egyes számú parancsa: légy papagáj? A 2. számú: nézd hülyének az embereket? De mit is akart a frakció? A meglévő mintegy 25 milliárdos hitel mellé újabbakat felvenni.

("A kedden megtartott Adósságrendezési Bizottsági ülésen a gondnok Úrral egyetértésben született meg az a válságköltségvetés...." – a fölösleges nagybetűk nagy-nagy tiszteletről tanúskodnak. Vagy valami másról.)

"Sajnálattal vettük tudomásul a január 13-ai testületi ülés előtt, hogy a Tétényi Éva polgármesterasszony által benyújtott válságköltségvetés a vagyonfelosztás szakadékába sodorná Esztergomot és ezért volt szükség a módosító indítvány beadására."

A város eladósodását nem Tétényi Éva idézte elő. Elkészített egy válságköltségvetést – ennek hiányában rendelhetné el a bíróság a vagyonfelosztást. Előterjesztése a város alapfeladatainak ellátásáról szól. (Újabb hitelek felvétele nélkül. Mit ajánlott a frakció az adósságrendezési eljárás megkezdése előtt? Hitelfelvételt.) Ezután jöhet a hitelezőkkel a megegyezés.

"A Fidesz-frakció továbbá arra törekedett, hogy a város működtethető legyen, az intézmények a Tétényi Éva által indított csődeljárás ellenére is életben maradjanak."

Csakhogy a számok nem igazolják a frakcióvezető szavait: az egyes közoktatási intézmények esetében a Tétényi költségvetéséhez képest a Fidesz-frakció által benyújtott és elfogadott költségvetésben az eltérés 10 milliótól 78 millióig terjed. A Tétényi előterjesztéséhez képest a frakció a kilenc óvodának összesen 112 995 000 forinttal kevesebbet szavazott meg, az általános iskolák együttesen 103 millióval kapnak kevesebbet, a középiskolák 157 595 000 forinttal, a Montágh magában 193 millió forinttal.

"... fél éven, egy éven belül jelentős esztergomi intézményeket kellett volna bezárni."

Hogy mi van? Kellett volna, ha a Tétényi-féle költségvetést fogadják el? De a frakció megvédte intézményeit a romboló szándékú Tétényivel szemben! Újbeszélül minden az ellenkezőjét jelenti.

"... olyan törvénnyel szembemenő tételek is szerepeltek költségvetésében, mint például 4,5 millió forint polgármesteri reprezentáció, vagy 6 millió forint reklám."

Tényleg megáll az ész. Kik szavaztak meg maguknak már az adósságrendezési eljárás alatt a ciklus végéig havi 20 ezer forintot telefonra, 6 ezret internetre? (Apropó: visszavonták már?) Vagy 30 millió forintot Meggyes Tamás és a Fidesz-frakciónak fontos emberek magánvádas ügyeinek ügyvédi költségeire? Hogy hogy nem megy a törvénnyel szembe a nem kötelező úszásoktatás finanszírozása (90 millió helyett végül "csak" 40 millió a "kicsit terhes" kategóriája), a heti 10 testnevelés költségei, a Strigoniumnak juttatott 90 millió (ki látott már olyat, hogy 90 millióba kerül beszedni a valamivel több mint 100 millió parkolási díjat)? A polgármester majd csapvízzel kínálja a hozzá érkező vendégeket. (Emlékszem, Meggyes Tamásnak sem volt reprezentációra egy fillérje sem: 2002-ben, mikor a város visszavette az Istvánt, eljött köszönteni bennünket: a könyvtárban hidegtálas állófogadás volt. Nyilván egy szponzora áldozatkész adományából.)

Az 1996. évi XXV. törvény mellékletében (adósságrendezés alatt ellátandó feladatok) ez áll:
"20. A képviselő-testület és a polgármesteri hivatal működtetése, valamint a hivatal dolgozóinak díjazása (bér és közterhei, dologi költségek), kivéve a helyi önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíját".

30 millió perekre szükséges a képviselő-testület működéséhez, 4,5 millió reprezentációra nem. (Hogy a reklámfelületek körüli anomáliát már ne is említsem.)

"... a város elveszítette a »gyermekek városa rangját«..."

No még egyszer: ki szán kevesebb pénzt a bölcsődére, az óvodákra, az iskolákra? Úgy van: a Fidesz-frakció (kezdek beletanulni). Mennyi pénz van a Szent Miklós Alapban? Ki fordította másra? Ki ad 0 forintot a költségvetésben a városi játszóterekre? Ki tervez összesen 10 millióval kevesebbet a rendszeres gyermekvédelmi támogatásokra? Válasz: a Fidesz-frakció.

"... és megszűnt a szociális gondoskodás rendszere, intézménye Esztergomban."

Ki ad mintegy 40 %-kal kevesebb pénzt a Glatz Gyula Szociális Központnak? Ki tervez lakásfenntartási támogatásra 1/3 annyi pénzt, mint Tétényi, bérpótló juttatásra alig több mint a fele összeget, átmeneti szociális támogatásra kevesebb mint a harmadát? Válasz: a Fidesz-frakció.

"... leállnak a beruházások, ezáltal megáll a fejlődés..."

A beruházások leálltak, amikor Tétényinek még eszébe sem jutott, hogy polgármester legyen. Tudom, ezt úgy kell mondani: a beruházások szüneteltek/nek. A leállás Tétényi bűne. Újbeszélül.

Az internetre a napokban kikerült beszédében a választási vereség éjszakáján azt mondja a volt polgármester: "Arra kérlek benneteket, hogy ne aggódjatok, ne adjátok fel, tovább fogjuk csinálni, és meg fogjuk valósítani mindazt, amire szüksége van ennek a városnak, és meg fogunk akadályozni mindent, mindent, amitől viszont félni kellene a mi közösségünknek. Sem a mocskos kezüket nem dughatják bele a kasszába. Az ilyen néhány misis bűnözőket le fogjuk takarítani a pályáról, meg fogjuk védeni az embereket: benneteket, a hivatalban dolgozókat, a cégeknél dolgozókat, mindenkit, aki segített nekünk. Meg fogjuk tudni őket védeni, és ezeket az embereket pedig, én azt gondolom, hogy (hosszan keresi a megfelelő szavakat) abba a helyzetbe fogjuk hozni, ami hozzájuk illik. El fogjuk róluk mondani, be fogjuk róluk bizonyítani, hogy mit műveltek. De nem is ez a lényeges, hanem az, hogy nincs semmi sem veszve, tudjuk tovább csinálni a munkánkat."

"... a mi közösségünk" 4838 fő volt 2010. október 3-án – ennyi szavazatot kapott összesen a 10 fős frakció, ennyivel szereztek a testületben kétharmadot. Esztergomban a választásra jogosultak száma az önkormányzati választások idején 23 931 fő volt, közülük 12 786 ember járult az urnákhoz.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a remekművet minden választásra jogosultnak meg kellene kapnia a táblázattal együtt!!!
    Én segítek osztani!!!!
    Andrea

    VálaszTörlés
  2. Amit nem teljesen értek az az, hogy hogyan szavazták meg ezt, a Fidesz-frakció által benyújtott valamit az adósságrendezési bizottsági ülésen. Miért nem vétózott a gondnok? Miért így szavazott az aljegyző?

    VálaszTörlés
  3. Hogy miért? A bejegyzés címében ott a magyarázat.:(

    VálaszTörlés