Akiket a mozdony füstje megcsapott...

Forralt bort kortyolok a bécsi Christkindlmarktról származó csészémből, mécsesek égnek, a gyermek apával a Jézus Krisztus szupersztár c. filmet nézi, hallgatom a több mint 30 éves, de mit sem öregedő dalokat, közben verseket olvasok... Idill.

Tegnap az iskolában megnyílt két diákunk vasútfotó kiállítása. Bármelyik múzeum megirigyelhetné a profi módon megszervezett és kivitelezett kiállításmegnyitót.

Háromnegyed ötkor megszólalt a vasúti hangosbemondó szignálja, s a "vonat" indulására figyelmeztetett. Az "utasok" helyjegyet kaptak, beültek a "kupékba", valódi vasutas kezelte a jegyüket. A kiállítást megnyitó aktatáskás ember majdnem lemaradt.

A vasútfotózás mint kaland - ez lehetett volna a képekhez mondott felvezető címe. S aki mondja, szabadon beszél (hány olyan van, aki papírból olvasva is dadog), élményei vannak - s lám, nincs elfojtott ásítás. A műsort adó osztály- és iskolatársak kitesznek magukért. A lányok népdalokat énekelnek, aztán az utolsónál eltelik néhány másodperc, míg leesik: de hisz ez csasztuska, az ismerős dallamra a kiállító fiúkról írtak szöveget... Frenetikus. Nem különben egy nyergesi, ütősöket tanító zenetanár szerzeménye a négy fiú előadásában. A "szén, tűz..." még órák múlva is megy a fejemben. Vastaps. Aztán kinyit a "büfékocsi", a távozókat pedig a hangosbemondó figyelmezteti, hogy a kijáratnál ellenőrök dolgoznak.

A képek szépek, elkészültük mögött sok ezer megtett kilométer Magyarország vasútvonalain. Két fotó szűkebb pátriámban készült: igen, átutaztak a szülőfalumon is, van ott egy szép kálvária, meg Szlovákiából átjön egy szárnyvonal... (Magyarország vaktérképén a települések berajzolásával sok problémájuk biztos nem lenne.) Valamit nagyon szeretnek és nagyon tudnak - tiszteletre méltó teljesítmény.