2009. január 25., vasárnap

Disznóölés

Mifelénk így nevezik, nem vágásnak. Nagyanyámék két disznót hizlaltak - egyet maguknak, egyet a Pesten élő fiuknak -, a disznóölés náluk valamikor decemberben volt; különköltözésünk után nálunk január 25. körül, apu névnapjához igazítva. Előtte való este belengte a konyhát a vörös- és fokhagymaszag, az asztalon ott állt kikészítve a majoránna, só, bors, paprika, köménymag - mai szemmel: ipari mennyiségben. Emlékeim szerint az esti etetés elmaradt, a disznók vacsorát már nem kaptak. Aztán megérkeztek a nagybátyámék, vacsora, borozgatás, beszélgetés után mindenki nyugovóra tért: nagyanyáméknál az "első ház"-ban nem volt kályha, kémény sem - a nagybátyáméknak téglát melegítettek az ágyba.

Még sötét volt, amikor a visításra ébredtünk. Három-négy férfi lefogta a disznót, a hentes szúrt, egy asszony tartotta a tálat a kifolyó vér alá, s közben folyamatosan kevergette. A nyári konyhában pattogott a tűz, a masinán nagy fazekakban melegedett a víz, kinn az udvaron a katlanba is befűtöttek, az üstben is vizet forraltak. Nagyanyám jó sok vöröshagymát dinsztelt, s megsütötte a vért - ez volt reggelire. Közben kiürültek a kupicák. Mikor elindultunk iskolába, már a pörzsölésnél tartottak. Gyerekkoromban még szalmatűz volt, később gáz. A tüzet szerettem nézni - ami előtte meg utána történt, csak futtomban láttam, ha valamiért szalajtottak. Aztán lecsutakolták a disznót, majd kettéhasították, s kezdődött a feldolgozás.

Két férfi vállalt henteskedést a faluban: Pista bácsit gyerekként öregnek láttam, erdőkerülő volt, s nem vetette meg az italt; Gyuri bácsi apámnál fiatalabb gyári munkás, három műszakban dolgozott, szabadnapjait áldozta disznóölésre. Pista bácsi lassan dolgozott - nem függetlenül a munka közben kihörpintett poharak számától -, és sokat beszélt. Talán még iskolába sem jártam, amikor nagyanyám éjjeliszekrényéről felragadtam egy porcelánszobrocskát, kivittem a nyári konyhába, Pista bácsi elé penderültem, s azt mondtam neki: te meg ilyen vagy, mint Szent Antalka. Barna szerzetesi csuha volt a szenten, a pilises feje emlékeztetett Pista bácsira. Ettől kezdve a családban mindenki szentantalkaként emlegette őt. Pista bácsi sötétben, 6-7 óra körül végzett - egyre többen hívták a faluban az ügyesebb Gyuri bácsit: módszeresen dolgozott, nem rontott el semmit, jól ízesített, kapható volt újításokra is (nagybátyámék kérése: legyen kenőmájas), s már háromkor befejezte a munkát, fél kilenckor indult a gyári busz, 10-kor kezdődött a műszak.

A disznó lefogásában segítettek a szomszédok (az egyik, Laci bácsi most ősszel halt meg - a falu legidősebb embereként, 96 évesen), a feldolgozásban a családtagok és nagyanyám húga, Margit néni működött közre. Az asszonyok mosták a belet: arcuk gőzbe merült, gumicsizmában voltak, Berliner kendőt viseltek (nagyanyámnak soha nem is volt téli kabátja) - és fáztak. Nők sütötték ki a zsírt is - 30 liter körül lett (attól függ, hány oldal szalonnát hagytak), de nálunk nem tartott ki a következőig. A töpörtyűt pirosan szerettük - hogy ne legyen hóka a színe, a sütés végén tejet adtak hozzá. Estefelé elkészült az abárolt (nagyanyám szóhasználatával: abált) szalonna, a disznósajt is.

Kisgyerekként nagyon szerettem a disznóölést. Vacsorára eljöttek az unokatestvéremék (Margit néni családja), mi is hozzájuk - oda jöttek bakuszok (maskarák) is: borzongással vegyes izgalommal vártuk. Friss húsleves volt, töltött káposzta, hurka és kolbász tört krumplival (ebédre pörkölt), süteménynek lekváros és diós hájas tészta. Csendes beszélgetés, házi bor... A szomszédok és rokonok kóstolót kaptak - még az ölés napján, aki ott volt, másnap a többiek. Aztán 9 óra után mindenki hazament, a hatvanas években falun még korán nyugovóra tértek az emberek. A hetvenes években már nem élt nagyanyám, már csak mi vágtunk, lassan elmaradtak a vendégeskedések, de Margit és Manci néni jöttek segíteni. Ekkor már gimnazista voltam, a munkában nem vettem részt, fél négykor, amikor hazaértem, zavart a nehéz szag, a zsíros kilincs... (Ma sem tudnék egy húsboltban jóízűen kolbászt enni friss kenyérrel és uborkával (van még ilyen?).)

Aztán a szalonna, a sonka még páclében állt, olykor megforgattuk, meglocsoltuk, hogy egyenletesen érje a lé - majd apu füstölni vitte. Gyerekkoromban is a kolbászt szerettem a legjobban, főleg, ha már kiszáradt - ezt az állapotot nálunk nem érte meg, előbb elfogyott. Nagyanyám takarékosan bánt vele, a kamrában még nyáron is volt felakasztva egy-két szál (a hazalátogató nagybátyáméknak őrizte), csöpögött belőle a paprikás zsír - micsoda boldogság volt paprikával, paradicsommal enni! Húsvétra saját sonkánk volt, farsangkor és húsvétra is főzött anyu kocsonyát. Még egyetemista koromban is volt szalonnánk saját vágásból: nyaranta biciklizés után a tévé előtt hasalva ettem a húgommal a hűtőből kivett, apróra vágott vékony katonákat a szécsényi Varga péktől hozott kenyérrel és sok zöldséggel.

Ma már a faluban is alig van disznóölés - hús bármikor kapható. Utazási iroda programként ajánlja a városiaknak a téli falusi látványosságot.

9 megjegyzés:

  1. Nekem még jutott belőle. Emlékszem, mindig azért szurkoltam, hogy szökjön meg a disznó. Erre volt is példa, és nagyon viccesnek találtam, amikor 4-5 férfi kergette az őrült disznót az udvarban...

    VálaszTörlés
  2. én egyszer láttam disznóölést kiskoromban, arra emlékszem csak, hogy hideg volt és álmos voltam, mert korán kellett kelni, és hogy nem akartam elhinni, hogy azt a kést tényleg beleszúrják a részeg férfiak a disznóba..
    van egyébként egy jó Tolsztoj írás disznóvágás témában: http://www.metta.eoldal.hu/cikkek/emberi-erkolcs/tolsztoj-elso-lepes

    VálaszTörlés
  3. Ez eddig nekem kimaradt az életemből. Teszem hozzá: kár. Édesapám sokat mesél arról, hogyan folytak a gyermekkorában a disznóölések. Biztosan megvan a maga hangulata.

    VálaszTörlés
  4. Emlékek, emlékek… Kedves, múlhatatlan gyermekkori emlékek! Újból sikerült gyermekkorom egyik – nekem legalábbis az – meghatározó történését felidézned: a „disznóölést”, mert nálunk is mondták. És valahogy ugyanúgy zajlott le, mint nálatok, annyi különbséggel, hogy az első disznót karácsony előtti héten vágtuk, a másodikat vízkereszt után (ekkor a nagymamámét, akinek szintúgy még kora nyáron is volt a füstölt kolbászból, és hogy szerettük azt a szikkadt, jól kiszáradt kolbászt!). Az egész munka menete ugyanúgy zajlott le nálunk is. Gyermekekként ott ólálkodik a felnőttek között: élveztük a szalmatűz melegét, s hogy ne csak „lábatlankodjunk” a disznó-tisztításhoz nekünk kellett hordanunk a forró vizet. A segítségért jutalom is járt: egy-egy darabocska a megtisztított disznó füléből és farkából. Ez volt ám a mennyei falat… S lestük, nehogy valamelyikünk többet kapjon! A kóstoló pedig nálunk is szokás volt: akiktől mi kaptunk, azoknak mi is vittünk. Volt úgy, hogy 10-15 helyre is kellett adnunk.
    Sok-sok kedves barát, szomszéd emlékképe jött elő: köszönöm!
    Anyóka

    VálaszTörlés
  5. mf-nek
    Nem ismertem, köszönöm.

    VálaszTörlés
  6. Nekem a legmeglepőbb az volt életem első disznóölésén (már felnőtt fejjel), hogy "meleg" a hús. Mert hogy a hentesboltban mindig hideg volt:D

    Üdv. Érdyági

    VálaszTörlés
  7. amikor kicsi voltam Papánál Pilismaróton talán még volt vágás, én mégis felnőtt fejjel tudtam meg, milyen is ez.
    nálunk a kollégiumban (igen, Buda kellős közepén) van évente kétszer disznóvágás. Dezső buli. hajnalban a fiúk eltolják az utánfutókat malacokkal a Duna partján lévő üres placcra (mert itt a tízemeletesekben lakó embereket zavarja a visítás), ott szúrnak. minden más már itt megy az udvaron, perzselés, bontás, darabolás.
    én ezt a részt sosem bírtam: nekem vagy állat, vagy hús. a kettőt nem sikerült összeegyeztetni. így maradt a hurka- és kolbásztöltés, rántott hús, sült oldalas elkészítésében segédkezés.
    és hogy mi az egész vége? 100-200 fős disznótoros cigányzenés mulatság.
    mi így hagyományőrzünk :)

    VálaszTörlés
  8. egyszer állítólag, amikor még itt a kollégium udvarán szúrták a dezsőket, megtörtént a következő eset: az egyik idős hölgy valamelyik szomszéd házból felháborodottan hívta ki a rendőröket: a vandál egyetemisták élve pörzsölik a disznót.
    a valós helyzet az volt, hogy az első disznót már leölték és perzselték (ezt látta a néni) a másodikkal azonban még küzdöttek (ennek a visítását pedig hallotta).

    VálaszTörlés
  9. rozi: "én ezt a részt sosem bírtam: nekem vagy állat, vagy hús. a kettőt nem sikerült összeegyeztetni."

    pedig hidd el, hogy az utóbbi az előzőből készül

    VálaszTörlés