2009. július 14., kedd

Bizottsági jelentés

Esztergom Város Önkormányzata

Képviselő-testületének
Ideiglenes Vizsgáló Bizottsága



Bizottsági vélemény


Vecsernyés Balázs halálesetének és a Szent István Gimnázium pedagógusainak viselkedésében lévő összefüggések tekintetében a Bizottság jelen pillanatban a lezárt rendőrségi vizsgálatokig és az állítólag az elhunyt által hagyott videó „búcsúüzenet” kézhez vételéig nem tud végleges megállapítást tenni.
A Bizottság tény szerint megállapítja, hogy a 2009. június 13-án (a tragédia napja) és az ezt megelőző időszakban a Szent István Gimnázium pedagógusai többször aktívan illetve passzívan asszisztáltak és teret engedtek a diákok fegyelemsértéseinek, ezáltal a diákok tá­mogatva érezhették magukat, a fegyelem lazításában.
Ebben a laza fegyelmi helyzetben fordulhatott elő olyan diákcsínynek már nem nevezhető fegyelmi vétség, hogy Vecsernyés Balázs több társával együtt részt vett az igazgatói iroda elfoglalásában a diákok által „sztrájknak” titulált napon. A Bizottság tény szerint megállapítja, hogy a Kurnász László iskolaigazgató és mun­káltató határozott utasítása ellenére, a gimnázium pedagógusai a munkaköri leírásuk ellenére nem kezdték meg tanóráik megtartását, diákjaikat felügyelet nélkül hagyták, ezáltal teret engedtek különböző fegyelemsértések elkövetésére. Ugyanez volt a helyzet 2009.június 13-án, az utólag Diákparlamentnek nevezett napon is.
Vecsernyés Balázs a tűzgyújtási kísérlet fegyelemsértését ekkor követte el. Ennek következményeképpen természetesen jogosan, de vitatható indulati elemekkel a tanárai felelősségre vonták. Egy instabil, vagy felfokozott lelkiállapotban lé­vő fiatal fiúnál ez közrejátszhatott a szégyenérzetből elkövetett öngyilkosság elkövetésében.
A Bizottság a felelősségre vonás és az öngyilkosság között pedagógusok számára felróható ok-okozati összefüggést nem talált. Közvetett összefüggésként azonban megállapítható, hogy a tragédia azért következhetett be, mert Vecsernyés Balázs már napok óta felfokozott idegállapotban volt, melynek egyik oka az iskolában zajló, nyugtalanító eseményekben keresendő. A tanári kar azon tagjainak, akiknek idejének, energiájának jó részét egy éve folyamatosan az igazgató tekintélyének aláásása vitte el, nyilvánvalóan kevesebbet foglalkoztak diákjaik lelki- és építő nevelésével. Tény, hogy amennyiben a Szent István Gimnázium 2009. június 13-án ügyeletes, illetve órát adó tanárai, valamint osztály­főnökei az igazgató által adott utasítást követve, megtartják a tanórát, Vecsernyés Balázsnak nem lett volna lehetősége fegyelemsértést elkövetnie. Ebből adódóan felelősségre sem vonták volna, és talán instabil lelkiállapota nem kapta volna meg azt a lökést, mely tettének elköveté­séhez vezetett.
Fenti megállapításokat a Bizottság akkor tartja megerősítettnek, ha ezt a gyermek által hagyott, és egyelőre csak a sajtóból ismert búcsú üzenet („nem akartam szégyent hozni az isko­lámra”) megerősíti.
Esztergom, 2009. július 9.


- Az érintetteket nem méltatták annyira, hogy a V.B. öngyilkosságának körülményeit vizsgáló bizottság jelentését megkapják. A bizottság egyik tagja az általa üzemeltetett honlapon a kommentek között hozta nyilvánosságra - eddig csak mondatokat olvashattunk belőle sajtótájékoztatóban, interjúban... Szó van benne olyan eseményről, amiről én és az a néhány kolléga, akiket kérdeztem, nem tud (az igazgatói iroda elfoglalása).

- A bizottság felhatalmazása: "A bizottság feladata a haláleset körülményeinek alapos kivizsgálása.” (Idézet a levélből, amellyel a meghallgatásra hívtak.)
A jelentés (egyik) megállapítása: "A tanári kar azon tagjainak, akiknek idejének, energiájának jó részét egy éve folyamatosan az igazgató tekintélyének aláásása vitte el, nyilvánvalóan kevesebbet foglalkoztak diákjaik lelki- és építő nevelésével.

- Továbbra is kérdés: kik írták alá a jelentést? Mert a vizsgálatot folytató bizottság nem volt azonos az testület által megbízott bizottsággal. Ez még akkor is igaz, ha a bizottság elnöke egyenes adásban azt mondta nekem, hogy nem mondok igazat.

- Amikor a kész bizottsági jelentésről már a Blikkből értesülhettünk, egy felkért szakértő délelőtt 11-kor még jövő időben beszélt arról, hogy aznap készül el a jelentése. Erről a jelentésről, a tartalmáról miért nem tud a nyilvánosság?

- Rendben van-e az, hogy a meghallgatott tanárok még nem látták, nem írták alá a meg-/kihallgatásukról szóló jegyzőkönyveket?

1 megjegyzés: