***

Orbán Ottó: Erkélyemről a kilátás

1. Az új elit

Mohó és műveletlen. Ezen a földön az államkincstár
nyelve-szakasztott bronzharangként, századok óta kong az ürességtől
(ha nem, gyorsan kiraboljuk, közadakozásból
emlékművet emeltetünk magunknak, hogy dicsőségünk örök időkre fennmaradjon,
s nyomás a koronaékszerekkel Sztambul vagy New York felé)…
A fölül kerülő tehát könyékig nyúl a fazékba, amit ma megehetsz, az a tiéd! –
fiatal még a szerzésben, vagy éppenséggel túl öreg,
és azt hiszi, hogy már úgyis mindenről lekésett…
Hajigálódzhat az eszme a forradalom lángcsóvájával, a tűz nem fogja a tartószerkezetet.
A jogállam szemérmes szűz, de szorgosan tanul a maffiától,
és bár gépfegyverét paragrafusok dús bokrába rejti,
ő is szitává lövi veszélyessé váló vetélytársait;
cuius religio, eius regio, susogja:
ki igaz urat szolgál, azé a zsozsó…