Itt van az ősz

"Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét."

(Petőfi Sándor)

Fönn voltunk a Vaskapuban: lefelé nézve a természeti és épített környezet látványa lélegzetelállítóan szép, itt-ott piros-sárga-rozsdaszínű foltok az alapvetően még fakó zöld növényzetben. Remélem, hosszú ősz lesz sok napsütéssel, finom reggeli ködökkel. Már régóta ez az évszak a kedvencem.

Fönn az enyészet meg a toldozgatás-foltozgatás nyomai és szemét, a gazdátlanság (látszata?) és a gondatlan, rendetlen kirándulók nemtörődömsége... Milyen kiváló hely lehetne például erdei iskolának - közel van, biztosítható az egész éves kihasználtság.

Október - a kukoricatörés ideje, ilyenkor már zörgősre száradt a kukoricaszár. Nagyanyámék földjén hajdanán egy nap alatt betakarítottuk a termést, lovaskocsi vitte be az udvarba, a nyári konyha elé borította le, nagy része ott maradt, kisebbik részét bedobáltuk a kiürített konyhába. Mi, gyerekek ott hancúroztunk a kukoricarakás tetején. Másnap délután, este a család egy-két rokon segítségével kukoricát fosztott. Kerestük a piros csövet - mit sem tudtam még a Tengeri-hántásról -, gyűjtöttük a különböző színű kukoricahajat babafrizurának. Ahogy hűlt a levegő, behúzódtunk a konyhába: a masinában pattogott a csinkatűz, lassan megfőtt egy fazék kukorica, mákkal és mézzel tálalta nagyanyám - igazi, falusi őszi-téli csemege. Most, hogy ez eszembe jutott, megnéztem a mélyhűtőt: mák van itthon, de kukorica nincs (konzervből nem jó) - be kell szerezni. (Otelló szőlővel vigasztalom magam.) Kukoricalisztből készült aztán kukoricabukta is, aludttejjel ették - ezt nem szerettem. A gyerekek kedvéért volt pattogtatni való kukorica is. A kifosztott kukoricát aztán felhordták a padlásra (milyen finom, száraz meleg volt ott), s téli délutánonként nagyapám apránként lemorzsolta az állatoknak: egy részét szemesen, más részét dara formájában etették fel.

"Úgy tekintsd a csillagok járását, mintha velük együtt futnád be az égi pályát. Állandóan gondolj az elemek egymásba való átváltozásaira is. Mert az ilyen gondolatok megtisztítanak a földi élet szennyétől."

"Gondolj az egész mindenség anyagára, melyből egy csepp a tiéd, az örökkévaló időre, melyből a számodra kiszabott rész rövid pillanat. Hát a mindenség sorsa? Hányadik hányada ennek a tiéd?"

(Marcus Aurelis: Elmélkedések)

A Garam-torkolatról eszébe jut az embernek a sztoikus császár-filozófus, délután őt olvastam. Nem baj, ha időnként emlékeztetjük magunkat mulandóságunkra.