„Csalva-csalatva”

Anyai nagyanyám Rozsnyón született, dédanyám Jolsván, apai nagyapám Fülekre és Losoncra járt, apám amikor ledobta a kapát, hogy ’édesanyám, én ezt nem csinálom tovább’, mert nem akart paraszt lenni, inkább cipésznek tanult (először), Bussára ment inaskodni. Ezek a települések ma mind Szlovákiában vannak. Apai nagybátyám sógornője Bussára ment férjhez, Csehszlovákiában született a fia, ott lett orvos.

Úgy nőttem fel, hogy a konyhaablakunkból az Ipoly túloldalán elterülő rétet láttam – Szlovákiát. Az Ipoly nyáron egyes helyeken fél lábszárig sem ér, de árvíz idején 100 méterekre víz alá kerül ez a rét – erről a folyócskáról állították a csehek, hogy hajózható, a trianoni békeszerződés értelmében így lett határfolyó. A temetőből bámultam, hogy milyen lehet közelről Rárósmulyadon az a kicsi, sokszög alakú templom – tőlünk légvonalban 1 km-nyire. Aztán 5 éve láttam – nagyot kerültünk érte, mert Szakal térségében a 2. világháború előtt 3 híd is volt, most nincs egy sem (évek óta mondják, hogy lesz). A szülőfalumon haladt át Trianon előtt a Pestet Kassával összekötő út, itt váltott fogatot 1858-ban maga Ferenc József is.

A férjem szülei a Duna túloldalán, a Csallóközben születtek, ott nőttek fel, a rokonság egy része ma is Szlovákiában él. Anyósom édesapja az érsekség intézője volt, apósom famíliája Rév-Komáromban kötött ki. Apósom első felesége Párkányban van eltemetve, hosszú-hosszú évekig nem tudott elmenni a sírjához, vagy kerülhetett Komárom felé. Bár nem sokáig ismertem, nem hallottam tőle irredenta szöveget. Ő egyébként beszélt anyanyelvén kívül németül, csehül (Prágában volt katona), szlovákul (Pozsonyban járt kereskedelmi akadémiára). Arról álmodozott, milyen lenne a Vaskapuból egy függővasút Párkányig… A rokonság nem érti, mi történik Magyarországon. Volt, amikor irigyelték a helyzetünket, most azt mondják: az anyaországi politika árt nekik.

Elsőéves koromban ószláv vizsgán azt kérdezte tőlem Dombrovszky professzor: ugye tudja, hogy a neve szláv eredetű, a jelentése hajnal… A családi legendárium szerint Dalmáciából származunk, Zadar régi neve Zára – elzarándokoltam oda. Egy falumról szóló kis helytörténeti munkában azt olvasom: „Az 1715. évben Szakal községben 20 háztartást vettek összeírásba. Régi törzsökös családok: Bagi, … Urbán, Demus, Vidomusz, Zara. (Az utóbbi három család itt maradt török katonák leszármazottai.)” Szláv, török… ma már és régóta: magyar.

Sokat járunk Szlovákiába, egyetlen kivétellel azt tapasztaltam: amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. (Egy osztálykiránduláson, Pozsonyban 5 éve megbüntettek: magyar útikönyv volt a kezemben, mellettem-mögöttem jöttek a tanítványaim, éppen azt mutattam nekik, hol lakott apósom diákkorában. Pozsonyban csak helyi idegenvezető vezethet. Én nem vezettem. Igen, dühös voltam. Tudom, hogy azért bántak velünk megkülönböztetett „figyelmességgel”, mert magyarok vagyunk.) Nem hőzöngök, ha Léván, Zsolnán, Lőcsén, Kassán nem értenek magyarul. Nem tartom nemzetárulásnak, sőt természetes, hogy egy nemzeti kisebbség beszélje az államnyelvet is. Tudok szlovákul rendelni az étteremben, nagyjából megértem az étlapot, szlovák panzióban, szállodában szlovákul szoktam köszönni. Nincs az autónkon Nagy-Magyarország címere, nem hívom lekezelően tótoknak a szlovákokat (nem Mikszáth korában élünk), nem csodálkozom, ha a szlovák rendőr a birodalmi sast keveri a turulmadárral (nem tudom, miért is kellene neki ismernie), http://www.szeretgom.hu/content/29855 nem gondolom, hogy a ma élő szlovákok és magyarok éjszakáját (vagy akár nappalát) kellene megzavarnom a „vesszen Trianon” ordibálásával, nem gondolom, hogy a MÖM küldetéstudatos aktivistái fogják térdre kényszeríteni a szlovák sovinisztákat. Nem gondolom, hogy a MÖM mondja meg, ki a hazafi, mit jelent a haza, nem gondolom, hogy a hazafiságba beletartozik a náci köszöntés szóban és gesztusban. Nem gondolom, hogy a hazaszeretet velejárója a kirekesztés, a türelmetlenség, a fenyegetés.

De azt gondolom: a szlovákok nem alábbvalóak azért, mert csak nemrégen van államuk – a ma élők mit sem tehetnek a mi sérelmeinkről -, mi sem vagyunk alábbvalóak, mert a magyar államiságnál Európában (a világban) sokkal régebbiek is vannak.
„A multat be kell vallani”, fel kell dolgozni, nem lehet belőle semmi tabu - de nem lehet meg nem történtté tenni. Nem lehet a MÖM-tábort egyszerűen drogellenes rendezvénynek nevezni, http://www.szeretgom.hu/content/29713 mert nem az, egyébként meg régen rossz, ha az egyént pusztító drog ellenszere a kollektív történelmi hipnózis.

"Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyu.
Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe-silányok,
kik csalva-csalatva egy jelre lehullnak
s ugy fintorog arcuk,
mint a bolondé."

(Kosztolányi: Marcus Aurelius)