Esztergomi „sajtóháború”

Esztergom - méretéhez képest - sajtónagyhatalom: van heti- és kétheti lapja, tévéje és internetes portáljai. Ennek akár örülni is lehet. Már ha Esztergomom az itt élő emberek összességét értjük. Mert ha a hivatalos Esztergomot nézzük, akkor egész más a helyzet. A hivatalos Esztergom nem örül. Sőt…

A sajtótörvény az alábbiakat írja arról, hogy mi a sajtó feladata.
2. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata - a hírközlés más eszközeivel összhangban - a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.
(2)
(3) A sajtó segítse elő a társadalmi jelenségek közötti összefüggések megértését.

Közpénzből működik, fizetett munkatársakkal az „ingyenes” Hídlap és az ETV, vezetőit az önkormányzat bízta meg. Nagy kérdés, hogy lehetséges-e egyáltalán objektív önkormányzati fenntartású nyomtatott és elektronikus sajtó. (Elvileg, fejlett demokráciákban, önkorlátozó polgármester és testület esetében talán nem lehet kizárni.) Itt és most azonban nyilvánvaló, hogy a sajtótermékek (Civil Kurázsi, Esztergomi Válasz, Szeretgom) túlburjánzásának oka éppen az, hogy a városi hivatalos sajtót az emberek egy része/jó része nem tekinti hitelesnek: az ott leírt vagy bemutatott dolgok ellentmondanak a városlakók tapasztalatainak, vagy a tálalás egyoldalú, olykor a városlakókat foglalkoztató dolgok meg sem jelennek a hivatalos sajtóban. Szóval: baj van a nyilvánossággal.

Az ETV Köztér c. műsorának egyik adása – középpontban a Szeretgommal - azonban ennél is súlyosabb gondra enged következtetni. „Hát a demokráciában a lapnak úgy kell azért a városban működnie, hogy valamilyen módon lelkesítse, vagy megmozgassa a tömeget arra, hogy részt vegyenek mondjuk a fűnyírásban, a városszépítésben, együtt érezzenek…” - mondja ezt a megyei önkormányzat esztergomi, fideszes tagja. Sírjak vagy nevessek? Európai Unió, Magyar Köztársaság, Esztergom, a rendszerváltozás után 18 évvel.

Itt valakik komolyan úgy gondolják, hogy a sajtó a népnevelés eszköze? Valakik azt hiszik, hogy választott képviselőink népnevelőnek vannak szegődtetve? Ők a felnőttek, akik tudják, hogy mi a jó nekünk, a gyermekkorban leledző népnek? Arra vannak felhatalmazva, hogy útmutatást adjanak? S ez ráadásul: a demokrácia? (Az idézet legártatlanabb értelmezése: az illető – és csak ő – a múltban felejtette magát.)

A beszélgetés másik résztvevője egy fiatalember, aki előadja a központi direktívát a lehetséges összeesküvésről, támadássorozatról, kormányzati pénzt sejtet a háttérben… Megakadt a lemez. Az adás egyébként az objektív tájékoztatás „iskolapéldája”: a „sajtóháború” szereplői nincsenek jelen.

Hát kérem, lehet kézben tartani az önkormányzati tévét és újságot, de előbb-utóbb csak muszáj tudomásul venni, hogy kínnal-keservvel, de mégiscsak születőben van a civil társadalom. S az egyes civilre jellemző ugyan az értékválasztása, vannak ugyan politikai szimpátiái, de nagyon elege van már a hétköznapok teljes átpolitizáltságából, abból, hogy „két ország van, két hitvilág, két klientúra, és aki nem választ, hanem gondolkodni szeretne, megvizsgálni a tényeket, feltárni az ország helyzetét, és szóba áll bárkivel, aki ebben partner, az gyanúsabb azoknál is, akik egyszerűen csak vörösek vagy narancsszínűek. A ’belgák’ mindenkit zavarnak.” (Babarczy Eszter)