2008. július 3., csütörtök

Az élet szenvedélye

A Várszínházban voltam, Vári Éva önálló estjén: Edith Piaf életét, sanzonjait idézte – az elején meglehetősen indiszponáltan, sok bakival a prózai részekben, de mindvégig nagy azonosulással.
Piaftól van lemezem, a fülemben van a hangja, látom törékeny alakját - lenyűgöz az a szenvedély, ahogy énekel(t), ahogy az ember és a színpadon álló művész szétválaszthatatlan, ahogy megjárta a poklot, ahogy önmagát égette, és ’nem bán semmit sem’.
http://www.youtube.com/watch?v=kFRuLFR91e4

Róla jutott eszembe a szenvedélyben, önpusztításban Piafhoz hasonlítható színész-énekes: Vlagyimir Viszockij.
http://www.youtube.com/watch?v=q9l_CfEO0RI&feature=related
Idén lenne 70 éves – 28 éve halott. A Taganka, Ljubimov zseniális színésze volt.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Szemjonovics_Viszockij
Júliusban halt meg, én szeptembertől félévig Moszkvában voltam, a fonetikatanárunk félve beszélt róla. Nem volt orosz szakos, aki ne ismerte volna jó néhány dalát. Láthattam volna őt Pesten játszani, sajnos nem láttam. 1986-ban újra kinn töltöttem 2 hónapot, többször elzarándokoltunk a Vagánykovói temetőbe a sírjához – tömérdek virág volt ott mindig, már állt az emlékmű: az énekes, a bárd gitárral bronzszoborba öntve. A felesége, Marina Vlady http://www.youtube.com/watch?v=GrAPBdSdx5E&feature=related egy meteoritot szeretett volna emlékeztetőül – a család?, a hatalom? nem tartotta elég méltónak. Akkor már fontos volt a megbecsülés - a maguk módján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése