Ceruzaforgácsok x.

Szürke, ködös, hideg délután. Fáradtság, hírek - derűre semmi ok. De mégis: a gyermek. "Dédelgizünk" (ez szerinte betegség ellen is jó): a hálóban a takaró alatt beszélgetünk, leckét ír, én újságot olvasnék, beleolvas, kérdez („mi az a magánvádló?”). Aztán sorban elfurulyázza, amit az utóbbi időben tanultak. A háta mögé teszi a kottát, nekem néznem kell - hát, nézem, de hiába.

A gyermek kiabál, hogy az apja felfortyan. Az apropó a társasjáték: saját szabályokat talál ki, a kiütött bábut szerinte vissza lehet hívni a játékba, az apja ragaszkodik az eredeti verzióhoz. A vége mindig az, hogy irány a kád.

* * *

Hétvégén megnéztük a Szépművészetiben a Reneszánsz a fáraók Egyiptomában c. kiállítást. A 2-3-4-4,5 ezer éves sztélék, szobrok, koporsók láttán az járt a fejemben, hogy hol voltunk mi, magyarok akkor, milyen tárgyi emlékeink vannak ebből az időből. Semmilyenek. Amikor tanítom, mindig elmondom, hogy a Halotti beszéd nemcsak a magyarság, hanem az egész finnugor nyelvcsalád első szövegemléke (sumír–pártus–hun–magyar–szabír "rokonság"-ról nem beszélek) - büszkék lehetünk rá. De rögtön utána megkérdezem azt is, mikor is írta Homérosz az eposzait - hogy tudjuk: mihez képest van nekünk a legrégibb nyelvemlékünk. S erről eszembe jut, hogy a neten micsoda nemzeti önelégültséggel, a másik nép lenézésével írta egyszer valaki: kérdezz meg egy tótot, mondjon legalább egy saját mesehőst... Mérték, viszonyítás...

* * *

Vasárnap este megnéztük-hallgattuk Bálint András Radnótiját.

Radnóti Naplója, 1942. május 17.
"Hogy is kezdjem… Szobám falán három „családi kép" van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és egy festmény másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik látogatóm, de az Aranyról is sokan megkérdezik: „a nagybátyád?" vagy „a rokonod?" Igen, – felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy-, vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmiesetre sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst! Ezt így érzem és ezen a „belső valóságon" nem változtathatnak törvények. – Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, zsidó felekezetű vagyok ma is, de a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom. A fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem „szellemiségem" és „lelkiségem" és „költőségem" meghatározójának. A zsidóságom „életproblémám", mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek. Kitagadhatnak, befogadhatnak, az én „nemzetem" nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék, – megölném magam, mert másként mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és máskép gondolkodni sem. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat."

* * *

Hírek: Dunaszerdahely, Nagycsécs, Pécs… Nő a frusztráció szintje.