Advent

Gyerekkoromban nem volt adventi koszorú - nem csak nálunk nem, egész környezetemben sem a meglehetősen vallásos Nógrádban. December, január a disznóölések ideje volt, az unokatestvéremékhez este bakuszok jöttek; a Luca napi népszokások közül csak a jövendőbeli iránti kíváncsiságból papírdarabkákra felírt, majd egyenként tűzbe dobott nevek szokására emlékszem; december 6. emelkedett még ki a várakozás időszakából.

Az adventi koszorú a rendszerváltozás környékén jött (újra) divatba. A mienk piros-zöld-arany színben pompázik, s nem változtatom évente a trendnek megfelelően. A karácsonyfánk is mindig arany (gyerekkoromban tarka volt), nem divatolunk. Évekkel ezelőtt - még a "nagyok" kicsik voltak - kézzel varrtam 24 zsákocskát: először csak arany színű tollal írtam rájuk a számokat, két éve pedig rájuk hímeztem. Mindegyikben van 3 kocka csoki, Nóra pici kora óta minden este leemeli a soron következőt, s kiosztja a csokit. A lényeg a szertartásosság: mennyi van még, hányat kell még aludni karácsonyig. A nappaliban a kisasztalon állítjuk fel a svájci karácsonyi vásárt: minden házban, fenyőben, vásári bódéban s a legvégén a templomban lapul valami apró meglepetés. A konyhaablakban és a gyerekszobában színes égősor jelzi: várunk, készülődünk.

Nem tartunk bűnbánatot (a lelkiismerettel való szembenézés nem ünnepfüggő), nem böjtölünk, nem a Messiás megszületésére várunk. Szakrális jellege a mi karácsonyunknak nincs. Mégis az év legfontosabb ünnepe ez: a csendé, a lelki békéé, az összetartozásé, a szereteté. Adventben a gyermeknek elolvassuk, ő maga elolvassa Jézus születésének történetét: az ember reményét és hitét a szépben, a jóban, az igazban.

Nóra már megírta a levelét a Jézuskának, a tegnapi bevásárlás során azonban módosított a kívánságokon - így lehet, hogy lesz új levél. Pedig ez nagyon gondosan készült, kétszer is átírta, hogy szép és hibátlan legyen (kitől tanulja a maximalizmust?).

A Jézuskának fontos az útmutatás: különben hol találná meg az ajándékokat ennyi boltban...