A túloldalon és otthon

Eltelt egy hét az őszi szünet óta, s már olyan, mintha nem is lett volna - gondoskodnak róla, hogy az ember adrenalinszintje folyamatosan magas legyen. Hát, ne hagyjuk.

A múlt hétvégén voltunk otthon, átmentünk a gyaloghídon Bussára. Kb. két kilométeres séta a réten át- ahol gyerek- és kamaszkoromban gyűjtöttem a szénát, a sarjút, megtanultam azt a szót, hogy "kaszinka" (no, hányan ismeritek?), visszafelé már sütött a nap, egy szál pólóban sem fáztam. Látótávolságban Bagó (így ejtik palócosan, hivatalosan: Bagoly) tehenészete - rendszerváltás előtt agnonómus volt a tsz-ben, ma polgármester és nagygazda, olasz vevői vannak. A szememmel megkeresem azt a bokros részt, ahol hetedikes korunkban őrsi gyűlésen kalyibát építettünk magunknak. Bussa csúnya: össze-vissza házak, lapostető, ormótlan, beton, hatalmas polgármesteri hivatal. Az Ipoly partján közvetlenül az egykori laktanya, benne most - úgy tűnik - lakások. Anyu mondja, hogy ő ötévesen, 1938-ban járt itt, nagyapám itt volt katona. A templom az egyetlen szép épület - a sziluettje látszik az én falumból is. Éppen most ér véget a mise, szlovákul énekelnek, a kijövőktől magyar és szlovák szót vegyesen hallani, bent a miserend magyarul van kiírva. A temetőben a sírkeresztek - már amit az útról lehet látni - többségének felirata magyar, az egyik ház mellett elhaladva igazi, magyar pörkölt illata csapja meg az orrunkat. Betérünk a kocsmába - siralmas kívül, belül - egy vendég gépezik, a kocsmárosnő vele magyarul, az összes pénzét elkölteni akaró cigány kisgyerekkel szlovákul tárgyal. Nem, forintot nem fogad el, van már neki vagy 80 ezer, mutatja - majd elmegy Pestre bevásárolni, mondja hamisítatlan palóc tájszólásban -, amikor átadták a hidat, többen át-átjöttek egy sörre, borovičkára. A faluban egyébként 5 kocsma van, s milyen érdekes: egy Isten háta mögötti településen a Hoegaarden és a barna Leffe között választhatunk (az utóbbi mellett döntünk), más nincs, de ez csapolt.

Bussa felé tartva végigmegyünk a falun, többekre ráköszönök, van, aki szerint semmit sem változtam, van, akinek pillanatok kellenek, amíg leesik, ki vagyok. Visszafelé más úton jövünk, látni akarom kamaszkorom helyszíneit, találkozunk is a G. lányok édesanyjával: ugyanolyan kedves, jókedvű, mint 30 éve, csak az arca ráncosabb; a portája körül most is minden rendben, öt unokája van, ő már elmúlt 80 - a vitalitásán nem látszik. Tőle tudom meg, hogy aznap lesz nagyanyámék szomszédjának, PS. Ki tudja helyes sorrendbe rakni: garád, kazal, petrence, boglya? H. Laci bácsinak a temetése - 96 éves volt, a falu legidősebb embere.

A temetőben apu sírjánál hatalmas a tuja - a falu határából is látszik. Meggyújtjuk a mécseseket, arrébb lépünk nagyanyámékhoz, aztán az ő nászuk, nászasszonyuk sírjához. Átnézünk a dombról Mulyadra, Bussára, gyönyörködünk a látványban, összefutunk még egy-két ismerőssel, majd lassan elindulunk.

(PS. Ki tudja sorrendbe rakni: garád, kazal, petrence, boglya?)