2008. december 1., hétfő

A kívülállás bölcsessége

"Közben, míg így beszélgettek, az a hír terjedt el náluk, hogy Sztambulban megfojtottak két vezért és egy főmuftit, sőt hogy a párthíveik közül is jó néhányat karóba húztak.
Ez a szörnyűség mindenütt nagy zenebonát okozott pár órára. Pangloss, Candide és a bölcs Martin, ahogy hazatértek a majorságba, találkoztak egy jó öreggel, aki a háza előtt hűsölt, egy kis narancslugasban. Pangloss, aki éppen olyan kíváncsi volt, mint okoskodó, kérdezte tőle, hogyan hívták ezt a most megfojtott muftit.
- Én bizony nem tudom - szólt az öreg -, s nem is tudtam sohasem egyetlen vezér vagy mufti nevét. Erről a históriáról is most hallok csak legelőször; azt hiszem, hogy azok, akik közügyekbe keverednek, nemegyszer igen-igen rosszul járnak, és ezt meg is érdemlik; de én sose törődöm azzal, hogy Konstantinápolyban mit csinálnak, mit se; beérem azzal, hogy odaküldöm kertemnek a gyümölcseit eladásra. S miután így szólt, behívta az idegeneket a házába: két fia és két leánya különböző frissítőkkel kínálta a vendégeket; maguk csinálták mindegyiket, többek között olyat is, amit befőtt cédráthéj ízesített, aztán narancsot, ananászt, édes meg savanykás citromot, pisztáciát és mokkakávét, de igazit, és nem holmi batáv és indiai keveréket. Utána a két házikisasszony illatszerekkel öntözte meg Candide, Pangloss és Martin szakállát.
- Ugye - szólt Candide a jó töröknek -, hatalmas nagy birtoka van?
- Alig húsz hold - felelte a török -, gyermekeimmel munkálom; a munka pedig arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt, a szükséget. Candide, a majorba visszatérve, soká és mélyen gondolkozott a jó török szavain. Mondta is Panglossnak és Martinnek:
- Ez a jó öreg, úgy látom, jobb sorsot teremtett magának, mint az a hat uralkodó, akivel együtt vacsoráztunk Velencében.
- A nagy hatalom - imígy Pangloss - igen veszélyes a filozófusok szerint. Mert ugye, Aod megölte Eglont, a moabiták királyát; Absalont három dárda járta át, s hajánál fogva is felakasztották; Nadabot, Jeroboam fiát, mint tudjuk, Baasa ölte meg; Ela királyt egy bizonyos Zambri, Ochosiast pedig Jehu, Athaliát viszont Joiada; Joachim, Jechonias és Sedecias király volt, és rabszolga lett. Azt is tudjuk, ugyebár, miként pusztult el Krőzus, Astyages, Dárius, Szürakuszai Dionüszosz, Pürrhosz, Perszeusz, Hannibal, Jugurtha, Ariovistus, Caesar, Pompeius, Néro, Otho, Vitellius, Dominitianus a rómaiaknál, II. Richárd, II. Edvárd, VI. Henrik, III. Richárd, Stuart Mária, I. Károly, mindezek csak az angoloknál, a három Henrik a franciáknál, meg IV. Henrik király. Ugye, tudjuk, hogy...
- Igen, de én azt is tudom - szakította félbe Candide -, hogy vár ám a munka a kertben."

De lehetsz-e kívülálló?

5 megjegyzés:

  1. Ma kedd van. Kívülálló? .... Bezárkózhatsz, menekülhetsz, átváltozhatsz - de az nem ugyanaz.

    Ma kedd van. Boldog névnapot kívánunk Neked.

    VálaszTörlés
  2. Boldog Névnapot!

    VálaszTörlés
  3. boldogat!!!
    (találtam egy ilyet: http://www.nevenapja.hu/nevnapok/melinda_nevnap.html)

    VálaszTörlés
  4. Szerencse, siker, öröm és boldogság övezze életed! Nagyon sok boldog névnapot kívánok családod és szeretteid körében!
    Anyóka

    VálaszTörlés