Az embernek bizonyos képek beleégnek a tudatába. Nem történetek, nincs elejük, végük, nem lehet elmesélni - mégis: mint a mágnes, magukhoz rántják az élet elillanó pillanatait, s így felidézhetővé válik egy történés, egy esemény, egy életszakasz...
Csöpögő kolbászzsír
Nagyanyáméknál az udvarról léptünk be a "komrába". Az ajtóval szemben egy kis ablak, balra létra vitt a padlásra, alatta homokban a télire eltett zöldség, odább talán három boroshordó, aztán a stelázsi, előtte zsírosbödön, a szemben lévő oldalon szintén stelázsi tele befőttel, lekvárral, savanyúsággal, a földön zsákban szemes takarmány a tyúkoknak, kukoricadara (a kukorica a padláson) - a krumpli helyét nem tudom fölidézni. A földön volt fazékban a főtt étel - a "savanyú babot" apu annyira szerette, hogy hazaérve úgy hidegen, fazékból elkezdte kanalazni -, szita alatt a stelázsin a túró, ha éppen volt, mázas edényben az aludt tej. A jobb oldali stelázsitól az ajtó felé a gerendához erősítve egy rúd lógott. Szüret után rafiára két fürtönként felkötözve itt várta a szőlő a karácsonyt, téltől pedig - amíg tartott - ide volt felakasztva a füstölt hús, kolbász.
A vágy tárgya: a kolbász. Nyárra csak 1-2 szál maradt, jól kiszáradt, a melegben csöpögött belőle a zsír. Nagyanyám a nagybátyáméknak őrizgette, nem lehetett hozzányúlni. Laci bácsiék meggyéréskor jöttek, volt a faluban házuk - sosem laktak benne -, kertjében két meggyfa, termése nagy szemű, jó ízű, Mária néni finom meggylevest főzött. Laci bácsi fürdőgatyában volt napközben (sötétkékre emlékszem), naracssárga dobozos Caola krémmel kente be magát - a falusiak nem napoztak. Egy hétig biztosan maradtak, a gyerekeik tovább is. Reggelire vagy uzsonnára aztán ott volt a kolbász, parasztsonka, paprika, paradicsom a kertből, ilyenkor nagyanyám vajat is hozatott (kisebb koromban még maga köpülte, amikor még volt tehenük) - normál hétköznapokon zsír volt a kenyérre. Mi is vágtunk disznót, de nálunk a zsír nem tartott ki az újig - de szerettük a bolti zsíros kenyeret is -, a kolbász sem száradt ki soha. Nagyanyám beosztó volt: amíg az abárolt szalonna, a töpörtyű el nem fogyott, szó sem lehetett kolbászról, s utána sem bármikor.
Csöpögő kolbászzsír
Nagyanyáméknál az udvarról léptünk be a "komrába". Az ajtóval szemben egy kis ablak, balra létra vitt a padlásra, alatta homokban a télire eltett zöldség, odább talán három boroshordó, aztán a stelázsi, előtte zsírosbödön, a szemben lévő oldalon szintén stelázsi tele befőttel, lekvárral, savanyúsággal, a földön zsákban szemes takarmány a tyúkoknak, kukoricadara (a kukorica a padláson) - a krumpli helyét nem tudom fölidézni. A földön volt fazékban a főtt étel - a "savanyú babot" apu annyira szerette, hogy hazaérve úgy hidegen, fazékból elkezdte kanalazni -, szita alatt a stelázsin a túró, ha éppen volt, mázas edényben az aludt tej. A jobb oldali stelázsitól az ajtó felé a gerendához erősítve egy rúd lógott. Szüret után rafiára két fürtönként felkötözve itt várta a szőlő a karácsonyt, téltől pedig - amíg tartott - ide volt felakasztva a füstölt hús, kolbász.
A vágy tárgya: a kolbász. Nyárra csak 1-2 szál maradt, jól kiszáradt, a melegben csöpögött belőle a zsír. Nagyanyám a nagybátyáméknak őrizgette, nem lehetett hozzányúlni. Laci bácsiék meggyéréskor jöttek, volt a faluban házuk - sosem laktak benne -, kertjében két meggyfa, termése nagy szemű, jó ízű, Mária néni finom meggylevest főzött. Laci bácsi fürdőgatyában volt napközben (sötétkékre emlékszem), naracssárga dobozos Caola krémmel kente be magát - a falusiak nem napoztak. Egy hétig biztosan maradtak, a gyerekeik tovább is. Reggelire vagy uzsonnára aztán ott volt a kolbász, parasztsonka, paprika, paradicsom a kertből, ilyenkor nagyanyám vajat is hozatott (kisebb koromban még maga köpülte, amikor még volt tehenük) - normál hétköznapokon zsír volt a kenyérre. Mi is vágtunk disznót, de nálunk a zsír nem tartott ki az újig - de szerettük a bolti zsíros kenyeret is -, a kolbász sem száradt ki soha. Nagyanyám beosztó volt: amíg az abárolt szalonna, a töpörtyű el nem fogyott, szó sem lehetett kolbászról, s utána sem bármikor.
A télen vettem három rúd jófajta házi szalámit, ebből kettő felakasztva a garázsban várja a nyarat (a kocsi nincs ott). Majd nézem, mikor csöpög.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése