2009. május 20., szerda

Lakható helyek

Két poszttal korábban, Lányi András 'egy civilizáció végén vagyunk' gondolatához kapcsolódva írtam, hogy erről majd legközelebb...

2006-ban Fogság c. regénye történelmi hátteréről Spiró a Mindentudás Egyetemén tartott előadást - itt hallgatható, szerkesztett változata olvasható. A hatalmas arányú "népvándorlás" kapcsán Lányi a kínaiakra célzott, Spiró az iszlám térhódításáról beszél.

"Egy történész nem mondhatná, amit egy író talán megengedhet magának. Az a véleményem, hogy a római birodalom története paradigmatikus, alakulása későbbi birodalmak alakulására is jellemző. A Szovjetunió széthullását sem csak a fegyverkezési verseny okozta, hanem az is, hogy a perifériáról a centrumba kerültek a teljesen sohasem pacifikált kaukázusi népek jól működő érdekképviseleti szervei, a maffiák. Európa mai problémáiról is lehet ezen a nyelven beszélni: a perifériáról a centrumba áramlottak más vallású, eltérő mentalitású tömegek, Európában nem sikerült integrálni őket, létszámuk nő, és Európa nem tudja, mihez kezdjen velük, immár saját állampolgáraival.

(...)
Minden hasonlat sántít, azt azonban lehet látni, hogy Senecának igaza van: akit meghódítasz ma, az fog téged leigázni holnap. E leigázás mikéntje és mentális jellege megjósolhatatlan. Ha kétezer éve a vérengzések nyomán, de még inkább a békés rettegés, a tanácstalanság, a közösség elviselhetetlen hiánya miatt egy senki által sem várt, gyökeresen új, az egyik legérdektelenebb provincián megszületett vallás hajtotta uralma alá a történelem eddigi leginkább felvilágosult, legésszerűbben igazgatott szuperhatalmát, feltehetőleg mi is, utódaink is fogunk még álmélkodni."

Kornis Mihály szintén civilizációs válságról beszél.

"Sokakkal ellentétben azt gondolom, hogy ami Magyarországon van, az van mindenütt a világon, vagy azzal arányos, annak megfelelő zűrzavar honol szerte a földgolyón mindenütt. Egy globális civilizáció igazi, nagy és mélyreható válságáról van szó… "

Az értelmiségről, a "rögeszménkről"... Még sokan itt tartunk. S a hatalom becsukja a fülét, megrázza magát, lerázza magáról az igazságokat, mint kutya a vizet. Minden botrány 3 napig tart, s a hatalmasok elég cinikusak ahhoz, hogy az igazságot zárójelbe tegyék.

"A kritika ethosza az értelmiség utolsó rögeszméje, hogy „én szemébe vágom a pimasznak, hogy hazudik és megmondom, mi volna a megvalósítható, legkisebb igazság, és akkor én most megtettem a dolgomat”. Ez, szerintem, már nem érvényes. Nem igaz. Tüntetni semmi értelme. Hagyományos módon politizálni demagógia. (…) „Igazságból” erős a túlkínálat."

"Apró, lakható helyeket kell teremteni" - írja Kornis, s tulajdonképpen ezt mondja Lányi is... Ideje elkezdeni. Hetekkel korábban olvastam valahol (valaki talán Kantra hivatkozott), hogy 'semmire nem mégy, amíg fel nem ismered, hogy ellenfelednek nem az eszével, hanem az akaratával állsz szemben'. A lakható hely megteremtése érdekében pl. a PEE jobb, ha lemond a gyurcsányozásról, mert önmagát nem az egyik vagy a másik, itt vagy ott leszerepelt párthoz képest kell meghatároznia.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése