Ökológiai politika

Pénteken Lányi Andrással beszélgetett új könyve kapcsán Kovács Gábor a Központi Kávéházban. Csendes, higgadt, értelmiségi beszélgetés.

„Az ökológiai politika célja (...): az emberiség természeti és kulturális örökségének megőrzése a maga gazdag változatosságában a jövő nemzedékek számára. Ezért az emberi közösségek és élőlénytársulások életképességének helyreállítására törekszik, a fenntartható gazdálkodás és a felszabadító együttlét társadalmi stratégiáit keresi" - írja könyvében. Tiszteletre méltó célok, sziszifuszi munka... Bennem - a tiszteleten kívül - ott a megvalósíthatósággal kapcsolatos szkepszis. De a kis előremozdulás is eredmény. Ahogy ezt írom, eszembe jut Örkény Sziszüphosz-értelmezése. Camus-t idézi, aki Sziszüphoszban az alvilági bűnhődőt látja, akinek a hegyről mindig visszagörög a szikla.

"De én, az én Sziszüphoszomat, egészen másként láttam. Például, egészen más helyzetben. Nem a csúcsról lefelé indultában, mint Camus; én mindig a síkságon láttam, amikor a sziklának feszülve, görgetni kezdi fölfelé.

Mit gondol ő akkor? Azt, hogy mire van ítélve, tudja. Gyötrődése hiábavaló, a szikla legurul majd, és újra meg újra legurul, az idők végeiglen. Ezt ő tudja, de hiába tudja. Az ember nemcsak tapasztalat. Az esze ugyan azt mondja, hogy minden hiába, de ösztönei nem hallgatnak az észre. Ők azt súgják, hogy ez lesz az utolsó erőfeszítése, Sziszüphosz pedig bizakodva vág neki a meredélynek, újra meg újra, mindig csalódva, de mindig új erőre kapva."

Olvasom a Lányi-könyvet, van, ahol bólogatok, van, ahol a tájékozatlan "tabula rasa" állapotában figyelek, van, ahol csóválom a fejem - más a szemüvegem. Ami erősen foglalkoztat, s elhangzott a beszélgetésben is: egy civilizáció végén vagyunk, napjainkban óriási a „népvándorlás”, egy magasabb szintről nézve ez nem baj, de az európai kultúrkörben élve nem lehet nem veszteségként megélni...

Nos, erről majd legközelebb.