***

A figyelemnek, a segítőkészségnek, a szeretetnek annyi jelét tapasztalom, hogy zavarba hoz: "... a rosszat fölkészülten várom. De jövőbeli jóra, emberi fenségesre, érzem, készületlen vagyok." (Nagy László)

Az viszont kimondottan szórakoztató, ahogy Lao a Szigmédián, sőt itt is próbálkozik: elfelejti szegény, hogy a stílus maga az ember. (Egyébként meg nem tegeződünk.)

"Bűneim"

Így aposztrofáltam a meghallgatásomom a munkáltatóm által felrótt vétségeket. A vizsgálóbiztos az idézőjelet nem hallotta, de azt mondta: 'azok majd Isten előtt'... Betűhív átírásban másolom ide.

"2009. június 11. napján, csütörtökön az előre összeállított ügyeleti rendnek megfelelően nem teljesítette ügyeleti feladatait az összekötő szárny folyosóján. A 6. órában megtartott diákparlament idején a diákokat annak ellenére, hogy tanítási idő volt, nem küldte be tanórára.

(Emlékeztetőül: a diakparlament 13-án volt, én aznap nem voltam iskolában.)

2009. június 11. napján, csütörtökön a 6. óráját nem tartotta meg és a hiányzókat nem írta be az osztálynaplóba.

2009. június 11. napján, csütörtökön az igazgató kifejezett utasítása ellenére sem tartotta meg a 6. óráját. A hiányzó diákok nevét az osztálynaplóba nem írta be.

Az iskolában az igazgató, illetve a tanári kar között már korábban kialakult feszült helyzetet fokozva, az igazgatói utasítás ellenére nyilatkozott az iskolában folyó eseményekről a rádiónak, illetve a Népszabadságnak, mindezzel veszélyeztetve az iskola jó hírnevét. (A nyilatkozattételtől való tartózkodásra felhívó igazgatói utasítás átvételét megtagadta.)

(Emlékeztetőül: mindez a polgármester e nyilatkozata után történt.)

Adat merült fel arra, hogy az igazgató tevékenységével, munkájával kapcsolatos negatív véleménynyilvánításokat téve veszélyeztette az iskola zavartalan mindennapi működését, az igazgató és a tanári kar közötti kollegiális együttműködést. Több alkalommal is nyilvánosan, a tanulók jelenlétében megkérdőjelezte az igazgató kinevezésének jogszerűségét, valamint kérdőre vonta az igazgatót az igazgató mérlegelési jogkörébe tartozó kérdésekben és bírálta döntéseit, nyilatkozatait."

A vizsgálóbiztos a vizsgálatot aug. 8-án lezárta, büntetésként elbocsátást javasolt – mindezt aug. 14-én megküldte a munkáltatónak, vagyis az igazgatónak. (Ezt az anyagot tehát az igazgató két hete ismeri!) A vizsgálóbiztosok által javasolt 8 elbocsátásból a fegyelmi tanács 7-et megszavazott. Az elbocsátás azonnali hatályú. Munkaügyi bírósághoz fordulunk – a jogerős döntés nem holnap fog megszületni. Így, kedves érintettek, a naiv reménykedés nem más, mint önbecsapás.

A hatalom arroganciája

Ezt a szöveget kerek egy éve írtam, aztán mégsem tettem ki. Akkor az utolsó pillanatban végigvitt átszervezéssel (előtte felvettek annyi új tanárt, mintha nem lenne majd átszervezés) majdnem sikerült - akkor még egyedüliként voltam a célpont - eltávolítani az iskolából: ezért nevezem itt magam első számú közellenségnek.

Gondolkoztam: mitől vagyok eltiporni való, miért én vagyok az első számú közellenség. Mi az az érdek, ami megéri, hogy ekkora elánnal, ennyi energiával akarják érvényesíteni? Olyan emberek is, akikkel én még soha szót sem váltottam.

2004-ig a hatalom valószínűleg a nevem sem tudta, talán azt sem, hogy a világon vagyok. Tanítottam már több mint két évtizede. Kit érdekel egy tanár, aki teszi a dolgát? – a gyereket meg a szülőt. 2004-ben igazgatóhelyettes lettem – nem nagy karrier. De a helyettes adminisztratív, ügyviteli feladatokat lát, így kapcsolatban van a hivatallal. Ekkor már tudják a nevét. De nem az enyém a fontos. A férjemé.

A megyei lap nem az oknyomozó újságírás hazai fellegvára. De nem is az önkormányzat sajtóközleményeinek szó szerinti megjelenítésére tartja fenn a tulajdonosa. (Ez esetben városházi sajtóreferensek írnák az újságot.) Amit a politika olvasni (látni, hallani) akar magáról, és amit olvas (lát és hall), aközött nyilvánvalóan mindig van eltérés. Hol kisebb, hol nagyobb. Nem azért, mert az újságíró gonosz vagy ellendrukker… Más a nézőpontjuk. S a hatalom a magáról, magában kialakított kép és a mások által - pl. sajtó – felmutatott kép különbségét jól, rosszul tolerálja. Van, amikor és van, aki nagyon rosszul. Mit tehet? Utál. Dühöng. Nem nyilatkozik. Ellenségnek tekint. Perel. Vagy belerúg abba, akinek az egészhez csak a családtagján keresztül van köze. Úgy látszik: megengedhető eszköz.

Igazgatóhelyettesként az első évben is érzékeltem valamit: azt, hogy a hivatalból van, aki negligál. Azt gondoltam, az illető nem éppen jó modorú. Istenem, van ilyen. A második évben márciusban megvonták az egyik igazgatóhelyettesi státuszt. BÉ akkor gyesen volt - már SP volt a megbízott igazgató -, így akkor ez nem jelentett változást. Ma már tudom, amit akkor nem: SP-t kinevezésekor figyelmeztették, hogy ne én legyek a helyettese. Nem számolt be róla, maradtam. A 3. évben visszajött BÉ. Micsoda bosszúság, hogy akkortól ketten töltöttük be az egy posztot! Aztán 2007. augusztus végén megjelent az a bizonyos cikk, aznap megszüntették az egyetlen igazgatóhelyettesi státusz finanszírozását. A cikk csak ürügy volt, kapóra jött. Na de végre – 3 év után – sikerült! Hogy mást is érint? Ha nem megy másképp... Eddig én a nyilvánosság előtt nem is léteztem.

Nem vagyok konfliktuskereső alkat, de felveszem a kesztyűt. Harcolni ekkor kezdtem. Az István kálváriájában az eszkalálódást több ponton meg lehetett volna állítani. Az első: a helyén kellett volna hagyni SP-t. A második: ki kellett volna nevezni BÉ-t 5 évre. Kisebbek lettek volna a károk. De nem ez számított. BÉ féléves megbízása már csak időnyerésre kellett volna. Aztán én pályáztam: ugye micsoda arcátlanság? A kommunikáció persze másról szólt. Május óta látszott, hogy mi a folytatás: felvenni új embereket, amikor státuszban vannak, indulhat az átszervezés – meg lehet szabadulni valaki(k)től. Miért? Hát csak. Minden jogszerű. Egy véletlenen múlt, hogy most nem sikerült. Egyelőre. Fegyverszünet.

(Az események sodorvonalában persze a kárpótlás, az épület hiánya, az Istvánnak szánt jövő elmismásolása van.)

Egy év távlatából ma is csak annyit tudok hozzátenni: legkésőbb a 2008 májusában megírt nyílt levelem óta saját jogon váltam a hatalom szemében ellenséggé. De nem bánok semmit sem. Szeptemberben kezdődne a 29. tanévem, ám nekem - hat kollégámmal egyetemben - nem csöngetnek be. Öt év, két év, egy év - nézőpont kérdése -, s megmutatták. Győztek! Győztek? Kik is? Miben is?

Reni

Kicsi, törékeny, gyors mozgású, mosolygós, derűs, még nincs 18 éves. A Google a nevére 0,07 másodperc alatt 933 találatot ad.

Be vannak osztva a napjai, hetei - gyakorlás, tanulás, fellépés -, de sosem jött készületlenül órára, sosem akart elbliccelni egyetlen kötelező olvasmányt sem, sosem túl lenni akart egy-egy anyagrészen... Szereti az irodalmat, magától érti-érzi, amit sokan magyarázat után (sem).

Ha zongorázik, átlényegül, egy másik világban jár. Ifjú kora ellenére sok verseny díjazottja, a Zeneakadémián a kivételes tehetségek osztályában a negyedik évet kezdi (a gimnáziumban magántanuló - osztálytársai két év múlva érettségiznek, ő két tárgyból már ’érett’, a többiből jövőre ’érik’).

Ma újra hallottam őt - az Liszt Hét programjában többször is fellépett -, most Grieget, ráadásként Lisztet játszott. Elvarázsolja az embert. Nem csak a laikust: látom, ahogy az egyik hegedűs leplezetlen csodálattal figyeli őt. Aztán elhalnak az utolsó akkordok, pár másodperc múlva Reni visszatér a hétköznapi valóságba, már mosolyog, s finom gráciával kéri a szimfonikusokat a meghajlásra.

Hódolat a tehetségnek!

Szeretet

Kerülöm a nagy szavakat, irtózom az üres pátosztól... De...

Találkoztam ma valakivel, aki anno pótanyjának választott. Azt meséli, beleszeretett Olaszországba, az olasz nyelvbe. Maga is olaszos jelenség külsőleg - lélekben, temperamentumban sokkal visszafogottabb. Három évvel érettségi után is azt mondja, szerencséje volt a tanáraival. Tőle kaptam a rózsát - itt lesz, míg el nem hervad.

A karakterré dermedt gyűlölet*

Időnként felhívják a figyelmem erre-arra. Például internetes fórumokra, ahol engem emlegetnek, ide-oda elküldenek, ezt-azt ajánlgatnak, kimondottan hízelgő véleményt fogalmaznak meg rólam.

Persze helyesebb lenne egyes számban fogalmaznom. Az illető ’azt álmodja, hogy két macska, és játszik egymással’.

Szórakoztató olvasni. De azért inkább Karinthynál maradok.

(* Ancsel Éva utolsó bekezdései, LV. A gonoszság valószínűleg nem más, mint karakterré dermedt gyűlölet.)

Nyaralás 3.

Nyírbátorról eddig legfeljebb a gótikus Református templom (1488-1511) jutott eszembe, ez a sok képzőművészeti könyvben látható hálós boltozat.

Ottjártunkkor éppen restaurátorok szemrevételezték, a falakon kutatások nyoma, hamarosan kezdődik a felújítás.

Itt egy kicsit szokatlanabb nézőpontból. Nem gyönyörű?

A templomot - a gondnok elbeszélése szerint - egyébként a Báthori István (a Wikipédia szerint -y, Nyírbátorban mindenütt -i-vel láttam) erdélyi vajda a kenyérmezei csata előtt tett fogadalmát betartva építtette. Vörösmárvány-szarkofágja a szentélyben látható.

A templom délnyugati sarkánál áll Magyarország legnagyobb és legrégibb fa harangtornya, 1640 körül ácsolták.

A templomtól egy nyíllövésnyire található a Báthori várkastély. Elsősorban ezért az épületért volt a célpontunk Nyírbátor. Itt nem pusztán felújításról, hanem rekonstruálásról, újjáépítésről van szó. A várkastély a 15. századból származik, a mai nyírbátoriak egy romos magtárra (az első szintig) emlékeznek. Uniós pénzből állították helyre (mint kiderült: nem kis része van benne Veres János volt pénzügyminiszternek, aki odavaló).

Amikor ott jártunk, hivatalosan még nem volt látogatható, a Nyírbátori Zenei Napok rendezvénysorozatára időzítették a megnyitót - de bemehettünk (innen is hálás köszönet érte!). A pinceszinten reneszánsz étterem működik majd, az első és második szinten múzeum: jelenetek a Báthori család életéből életnagyságú, nagyon élethű figurákkal - Nórának nagyon tetszett.

Jobbról Báthori.

A kenyérmezei csatában megsebesült Báthori, mellette Kinizsi Pál.

A megemelt tető alatt pedig 21 századi technikával felszerelt, 120 fő befogadására alkalmas konferenciaterem.

A csodaszép fa csigalépcső, a gyönyörűen kivitelezett bútorok, ajtók az asztalosokat dicsérik, a nagyon igényesen megvalósított kiállítás a muzeológusokat és ki tudja milyen szakembereket. És hát az épület - építészt, mesterembereket. (Esztergomban ilyen szépen helyreállított épület az Ószeminárium.)

A Minorita templom is a 15. század végén épült, de később súlyosan megsérült, s mai formáját a 18. században nyerte el, így inkább barokk hatású. Legnevezetesebb (legszebb) oltárát Krucsay János állíttatta (a templom gondnoka szerint mióta valamelyik tévé valamelyik műsorában bemutatták, sok a látogató): az illető pallosjogával élve, hűtlensége miatt lefejeztette a feleségét - az oltárt feltehetően engesztelésül állíttatta második feleségével együtt. Hogy bűnös volt-e az első, nos, arról ezt is, azt is lehet olvasni. Ezt az oltárt eperjesi mester faragta, a másik három, barokk oltárt lőcseiek - a Krucsay és most a szentélyben látható oltárra pályázaton pénzt nyertek, lehet, hogy ottjártunk óta el is kezdődtek a munkák.

Balról lentről kezdve "olvasható" a a passiótörténet - az 1700-as évek első harmadából gótikus figurákkal, igazán különleges.

S egy részlet.

E felirat (meg a gondnok) szerint a templom építtetője, Báthori István itt nyugszik.

A Minorita templommal egybeépült egykori rendházban működik ma a Báthori István Múzeum: ide a gyermek kedvéért másodszor is vissza kellett jönni, mert (többek között) babakiállítás volt: több mint 300 porcelánbaba!

(Fotók: Rafael Balázs)

Szikince

Tegnap még nem erről akartam írni, de ez most frissebb élmény. Hál' Istennek, normális hőmérsékletűre hűlt az idő, s délután a Szikince Fesztiválra indultunk. Zalabán lépett fel a Sebő együttes.

Szubjektív módon kiválasztott morzsák a programból:
Énekelt versek voltak műsoron Janus Pannoniustól Kovács András Ferencig. Az első szám azonban egy népdal volt.
" (...)
hej dunáról fúj a szél
feküdj mellém majd nem ér
dunáról fúj a szél
nem fekszem én kend mellé
mert túl rövid a kendé
dunáról fúj a szél"

Nem értem mama, mi rövid?
:))

Sebő az egyik Balassi-vers kapcsán arról beszél, hogy sok nép dallamait használta a költő, 12 (?) nyelven tudott, s ettől nem lett kisebb ember. Csak mostanában hoznak a parlamentek nyelvtörvényeket...
:)

Csokonai-versekhez is keresett dallamot, s az egyik ars poetica-szerű énekelt vers felvezetéséként valami ilyesmit mond: akkoriban nagyon műveletlenek voltak az ország nagyjai: csak lovakat vásároltak, stallumokat gyűjtöttek, estélyeket adtak - de a kultúrát nem támogatták, Csokonai majd' éhen halt... Mi meg azért énekeljük el, mert ma már ilyen nincs.
:)

És beszél, mesél, énekel, zenél Sebő (immár 40 éve) - s megszólal a Kárpát-medencei népek dallamain a magyar költészet egy szelete. Ezt a KAF-verset átemelem ide – annyira szép, most aktuális is, és nem ismertem.

Szüreti ének
Ősszel a hegy leve csurran, a nyári öröm tovasurran:

távol a dús aratás, dörmög a lusta darázs.

Zümmög a tájban az ének, dongnak a mustra méhek,

száll lugasokban a dal: fújja, ki még fiatal!

Röpteti büszke legényke, az apraja-nagyja, serényje:

zengik a kisgyerekek, s pár öreg is nyekereg.

Fújja leányka, menyecske! Megugrik a kertben a kecske:

táncra kel, egyre mekeg, s boldog, amíg bereked.

Hegy leve, vére kicsordul, a pincék sarka csikordul:

ajtajuk úgy nyikorog, mint mikor eb vicsorog...

Sírnak a görbe gerezdek, présben a könnyet eresztett

fürtök ezer szeme sír: gyűl levelükre a pír...

Hull a falomb, fogy az ének: múlnak az ifjak, a vének!

Némul a dal, fogy a fény: forrhat a bor s a remény!

Fagy jön, az éj dere ver meg, az ágra ma zúzmara dermed.

Búsul a tőke... Csupasz szélbe vonít a kuvasz.

Ködben a hegy leve csordul: a föld már tél fele fordul...

Őszül az ég: havazik, s álmodozik tavaszig.


Zalabáról átmentünk Kisgyarmatra meghallgatni a Pressburger Klezmer Bandet. Nóra nagyon fájlalta, hogy a Budapest Klezmer Bandet itthon nem hallhatta, éppen táborban volt - a pozsonyiakat nem ismertük, kárpótlásnak szántuk. Hát... fergeteges volt: nagyon fiatalok, nagyon tehetségesek. Megnéztem, mi van fönn tőlük a you tube-on: 2-3 szám (szlovákul - most a műsor énekelt részének nagyobbik fele jiddis volt), gyenge felvétel, s az együttes felállása nem azonos a most hallottal.

Zalabán kevesebben, Kisgyarmaton jóval többen voltak, a gyerekek (Nóra és a barátnője) korongoztak is, este 8 után is jó program ígérkezett, de mi hazaindultunk.

***

Túl vagyok végre az éves nagytakarításon - 4 napig tartott az 58 négyzetméter: rengeteg könyv, növények, a gyermeknek ezer mütyür (és semmitől sem akar megválni), az ő teljes ruhatárának, iskolai holmijának átvizsgálása... Az ünnepből semmit nem érzékeltem, a tűzijátékot az ablakból láttam. És nagyon elegem van már a hőségből - úúútálom, a nyárban csak a szabadság jó. Maximum 25-26 fokot szeretnék. (Ahogy ezt írom, az jut eszembe, mennyire gyűlöli Ponczius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója Jerusalaimot, a tikkasztó hőséget, a rózsaolaj illatát...)

És nem tudok elaludni, de ha végre sikerül, akkor de. 10-ig oda se! A meteorológia éjszakára hideg frontot ígért. Hátha.

Talán holnap már tudom folytatni a beszámolót a nyaralásról.

Érdekes

Az elmúlt egy hónapban ezt az egy évvel korábbi posztomat 26 egyedi látogató 44-szer tekintette meg. Augusztus 16-án például 16-szor.

Nyaralás 2.

A következő állomás: Nyírbátor. A Bástya Wellness Hotelben foglaltunk szállást: hihetetlenül szedett-vedett, csiricsáré, furcsán megépített, ízléstelenül berendezett szálloda - hogy honnan van három csillagja? A konyha viszont jó. A wellnesst nem vesszük igénybe, nem ezért jöttünk: a környék templomaira vagyunk kíváncsiak. (Felfedezésükben nagy segítségünkre volt egy könyv, amire Debrecenben véletlenül bukkantunk rá, s féláron, 1250 Ft-ért vettük: Thaler Tamás és Kerny Terézia 2008-as kiadású albuma.)

A Felső-Tisza vidékén több Árpád-kori templom megőrződött, többségük évszázadok óta egy-egy református gyülekezet templomaként funkcionál. Nagy részük zsindely borítású, fehérre-krémszínűre meszelt épület (van vörös-fekete téglából épült, vakolatlan is), sok templomnak nincs tornya, a zsindelyes harangláb külön áll.

Ez Csenger.


A meglátogatottak közül fantasztikus fekvése van a csergersimainak és a nagyszekeresinek.

Ez a csengersimai.

"Árpád-kori templomainkat kivétel nélkül a fény 'működteti'. A rés- vagy kerek ablakokon bejutó fény 'olvassa' a falfestményeket vagy a mennyezeten lévő kazettákat: járása szerint a nap illetve az év különböző szakaszaiban más és más freskókat vagy kazettákat világít meg" - olvasom Németh Zsolt tanulmányában.

Sok templomban látni kazettás famennyezetet, de van ahol festetlen, a Csarodán feltárt freskók nemcsak szépek, különlegesek is: a merev, bizánci arckifejezéssel szemben mosolygó szentek, balról a 2-3. pedig a két gyógyító szent.

Gyönyörű, egységes a berendezés a szamosújlakiban.

Szamosújlak

Ez már a gyügyei templom.

A szószék.

Németh Zsolt kemény szavakkal bírálja a templom restaurálását: a mennyezet megemelésével elrontották a fény útját.

A nagyszekeresi templom.

A kurátorok halhatatlansága.

A szépséges hangvető korona.


S ez itt már Márokpapi - pár éve újították fel. Egy lépés Ukrajna.

A berendezés új, s dicséri a mestereket.

Van, ahol nem jutottunk be, van, ahol a templom körül sétálva szólítottak meg, kínálták a kulcsot (micsoda természetes bizalom!), van, ahol maga a tiszteletes jött a segítségünkre, kalauzolt egy órán keresztül, beszélt a reformációról, történelemről, építészetről, renoválásról (Piricse)... Szervezett idegenforgalommal csak Tákoson és Csarodán találkoztunk, itt volt belépőjegy (200Ft), gondnok-idegenvezető.

Tákos

Ez a templom (is) unikum: egy pici közösség építette - vesszőből, sárból, szalmából, fából -, bővítette, díszítette: mesebeli.

A Mózes-szék.

'Az év idegenvezetője' díjat a tákosi Erzsike néninek adományozom, aki bizonyára közelebb van a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez: ízes beszéde, gyönyörű diftongusai, egy másik világot idéző fordulatai, őszinte lelkesedése, intelligenciája lenyűgöz.

Itt is lakhattunk volna. Vendégház Tákoson.

Ennyi szépséget látva újra elgondolkodom azon, hogy mennyi értéket köszönhet az emberiség saját, Istenbe vetett hitének, hogy hálával tartozik, dicsőíteni tartozik, engesztelni tartozik az Urat, akit magának teremtett.

Leltár gyanánt, ahol jártunk: Csenger, Csengersima, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Gügye, Jánkmajtis, Nagyszekeres (az egykori Szatmár vármegye), Nyírbátor, Piricse, Nyírbéltek (az egykori Szabolcs vármegye), majd Sárospatakra tartva útba ejtettük Tákost, Csarodát és Márokpapit (Bereg vármegye). A mintaszerű felújításért a Felső-Tisza vidékén három templom érdemelte ki az Europa Nostra díjat: Szamosújlak, Gügye és Sonkád - ez utóbbiban nem voltunk.

Nagyon jó biciklitúrát lehetne szervezni a vidékre: rendezett falvak, természetesen kedves emberek, a terep kényelmesen lapos, a forgalom kicsi, s látnivaló van bőven - nem hiszem, hogy túl sokan ismerik.

(Fotók: Rafael Balázs)

Nyaralás 1.

Csütörtökön este hazaértünk, július 30. és augusztus 13. között megtettünk 1370 valahány km-t. Az első állomás Debrecen, a gyermek kedvéért Hortobágyon megállunk: 35 fok, a parkolás 300 Ft egész napra, kb. 30 percet töltünk itt - így nem kicsit: sok. A Kilenclyukú hidat felújítják, a forgalmat elterelik, megnézzük a szobrokat, a régi mesterségeket bemutató kiállítást.

Debrecen - itt voltam egyetemista. Három éve találkozóm volt, a család is elkísért, megtetszett nekik a város, ezért jöttünk most ide. No meg Szabó Magdáért.

A szállás: Korona Panzió. Ár-érték arány kiváló: tágas szoba, damaszt ágynemű, ízléses berendezés, tisztaság, zárt parkoló, udvarias kiszolgálás. Két negatívum: giccses kép a falon, nincs olvasólámpa. Évek óta tartó megfigyelésem alapján a szálloda- és panziótulajdonosok szerint az utazók, turisták nem olvasnak.

A város - 28 év után az első 1-2 nap az idegen szemével nézve - heterogén, de nagyon. A Nagytemplomtól jobb oldalon a Nagyállomásig viszonylag egységes a kép (az Apolló mozi megvan, emlékezetem szerint akkoriban kék színű volt az épület, most zöld) a túloldalon viszont kiabál az utókor érzéketlensége. Sok minden megvolt már egyetemista koromban is, de pl. a Hotel Kálvin azóta épült: egyszerűen gnóm.

Ez viszont szép, s a bal oldalon van.

Az egész várost elrondítják a falfirkák, sehol ennyit nem láttam - a belvárosban és kijjebb egyaránt. Tetszik viszont az új városháza - semmi pucc, csak harmonikus és jó a színezése -, egy lakóháztömb a Bethlen utca elején (a valamikori Kismester utca, itt élt Rickl Mária és családja), a Modem.

Mázlink van: első este a Déri Múzeumnál üldögélve siető, kiöltözött emberekre leszünk figyelmesek, kiderül, hogy a Kölcseyben a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar lép fel. Csatlakozunk. A nyári szabadegyetem zárókoncertjén Vásáry Tamás vezényelt, Érdi Tamás Lisztet, majd ráadásként Schubertet játszott - fantasztikusan.

Balra a Modem, középen a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, jobbra egy négycsillagos szálloda.

Két nap múlva eljövünk a Modembe is: Schaár Erzsébet évtizedekig padláson porosodó fej- és arcszobrait látjuk meg a Kis magyar pornográfia c. kiálítást - a Kósa-szobor körül vert hab ócska politika, a szobor jó, legfeljebb kényelmetlen a léte.

A Kölcsey egyébként élettelen, üres, s elgondolkodom azon, hogy a MÜPA nem csak este él - Debrecen nem elég nagy ahhoz, hogy élettel töltse meg?! A tetőtéri bár érdeklődés hiányában bezárt (3 éve megnéztük onnan a kilátást), a lenti kávézóban mi vagyunk az egyetlen vendég - pedig benn kellemes a levegő, kinn szinte elviselhetetlen.

Felkerestük a Szabó Magda-helyeket - egy-egy képet, információt itt meg itt korrigálnom kell. Sétáltunk a Szent Anna utcában, a Szent Anna templomba járt a katolikus Rickl és Jablonczy család, vele szemben a az iskolanővéreknél tanult Lenke. A plébánia falán fedeztük fel ezt a táblát: nem is tudtam, hogy az evangélikus Petőfi itt kereszteltette meg a fiát.

Kimegyünk a Köztemetőbe is - tisztelegni. (A villamosról a strandfürdőnél szállunk le - Rickl Mária nagyobbik lányának férjéé volt, itt tanult meg Jablonczay Lenke úszni -, katasztrofálisan néz ki ez is, a volt szolgáltatóház is, szemben az Új Vigadó is.)

Felfedezem egymáshoz nagyon közel Barta János, Bán Imre és Kálmán Béla professzorok sírját - az előbbi kettő az én időmben már csak bejárt olykor-olykor az egyetemre, jegyzeteikből tanultam, de Kálmán még tanított, vizsgáztam is nála. Visszafelé úton a gyermek kedvéért bemegyünk az állatkertbe - kellemes meglepetés.

Az egyetem a régi, bár az angol és német tanszék (akkoriban - most: intézet) helyileg nem ott volt. A szláv filológián Porcsalmy Évát (lengyelt tanultam nála) és Hajnády Zoltánt (orosz realizmus) ismerem, a magyar tanszéken sokakat, de a többség neve előtt ott a "ny." Görömbei, Bitskey, Imre aktív az én tanáraim közül. Fölcaplatok egész az Audmaxig - vele szemben, ahová én franciaórára jártam Dombrovszkynéhoz, most a néprajz tanszék könyvtára van. A gyermek "balettozik" egy kicsit a díszudvarban, a könyvtár órája változatlanul méri a múló időt.

Kifelé menet a lépcsőn épp jön fel Nyirkos (szombat van) - sokak bálványa, nagyon népszerű tanár volt (nyelvtörténetet tanított) -, másodpercek alatt felismerem, aztán mégsem köszönök, majd' 30 év távlatából nem tudna azonosítani, aztán sajnálom.

A Tótfát 3 évvel ezelőtti ottjártam óta felújították, szép lett, a Köztemetőben véletlenül rábukkantam Tóthfalusi Sándor síremlékére, s így most megtudtam, kinek a nevét ('45 júniusában meghalt kommunista ifjúmunkás) viselte akkoriban a kollégium (most Kossuthét). Keresem a forgó átjárót a menza és a klinikák közti kerítésen (erre vitt a legrövidebb út a Benczúrba) - kerítés sincs: a Kossuth és a DOTE ma egy egyetem. Az egyetemi templom anno a pszichológusok felségterülete volt, most két lelkész is tart ott istentiszteleteket. A villamos megállójánál, a sarkon iszunk egy kávét, aztán gyalog megyünk végig a Simonyi úton, a Péterfián a panziónkig.

Egy újgazdag villa a Simonyi út jobb oldalán.

A Péterfián sehol nem találom az Óbester borozót (zsíros kenyerezésünk és forralt boraink helyszínét), viszont ezen a néven szálloda épül, talán éppen ott. A Nagyerdőben a Leveles viszont megvan - itt találkozom egyetemista koromból a legjobb barátnőmmel, a család közben strandol.

Nosztalgiából kivillamosozok a Nagyállomásig - jobb állapotban van, mint az utóbb időben látott pályaudvarok. Esténként rendszerint a Kossuth téren iszunk meg egy sört - az egész tér olyan, mint egy vásár: sörpadok, bódék, árusok.

Egy új szobor a Kossuth tér sarkán - Szabó Lőrinc jobb válla kb. a Nagytemplom síkjára merőleges.

Elképesztő arra gondolni: életemből több idő telt el Debrecen (=egyetem) óta, mint addig. Az első este, a Déri Múzeumnál üldögélve elhalad előttünk egy vékony, magas fiatalember babakocsit tolva, mellette egy nő, egy pillanatra látom az arcát, s mire leesik, hogy ő az egyetemi barátnőm nővére, továbbhaladnak. Utánaszámolok: ha ők voltak, akkor a fiatalember - T.D. - 30 körül lehet. Másnap látom a Levelesben az esküvői képeit is. Két nappal később a sörünkkel leülünk egy padra, Nóra rohangál a szobor és köztünk, szétnézek: a szomszéd padon T.D. ül egy Borsodival a kezében, mellette a felesége, előttük kocsiban a kéthónapos gyerek. Nem szólítom meg őket: anyja húgának egykori barátnője számára idegen. Négyéves volt, amikor én eljöttem Debrecenből. Múlik az idő, milyen közhely, s milyen félelmetes, hogy benne élve nem érzékeli az ember!

(Fotók: Rafael Balázs)

???

Elvileg ma munkába állt az új igazgatóhelyettes.

"Csupán a pontosság miatt"

Itt két különböző bizottság össze van mosva. Tegyük rendbe! - "csupán a pontosság miatt".

1. A képviselő-testület létrehozott egy ideiglenes vizsgálóbizottságot a V.B. öngyilkosságának kivizsgálására.

"Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Szent István Gimnázium, Esztergom (a továbbiakban: Intézmény) fenntartója, úgy dönt, hogy

1. a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2004. (IV.29.) esztergomi ör. 35. §-a alapján ideiglenes bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) választ Vecsernyés Balázsnak az Intézmény diákjának 2009. június 13-án történt tragikus halálesete körülményeinek kivizsgálására."

Ennek a bizottságnak az elnöke Knapp János Pál volt. Ez a bizottság a rendőrségi vizsgálat befejezéséig (még mindig nem fejezete be? - semmilyen információm nincs) felfüggesztette működését, a jelentése július 9-én készült el, elérhető - átvéve egy képviselő által működtetett honlapról - itt.

Még egyszer: erre a bizottságra az önkormányzat SzMSz-e érvényes.

2. Fegyelmi vizsgálatot a tanárok ellen a munkáltató, vagyis az igazgató indíthat. Erről kaptunk huszonketten július 9-ei dátummal értesítést.

"A nevelők majdnem mindegyikét érinti az eljárás, így a testület tagjai közül elfogulatlan vagy nem érintett, a jogszabályban rögzített követelményeknek megfelelő közalkalmazott vizsgálóbiztost és fegyelmi tanácsi tagokat nem tudott az intézményvezető kijelölni. Ezért megkereséssel fordult Esztergom önkormányzata mint fenntartó felé vizsgálóbiztos és fegyelmi tanácsi tagok kijelölése érdekében" - olvasható a város hivatalos portálján.

25 teljes munkaidőben foglalkoztatott tanár (23 fő + 2 fő a vezetés) közül 22 ellen indít az igazgató eljárást - a 25-ből 24-nek ő a munkáltatója, neki a képviselő-testület. A megindított eljárás nem jelent szükségszerűen fegyelmit! A vizsgálóbiztos és a fegyelmi bizottság megbízása igazgatói jogkör - nincs kit megbíznia: ezért választ a képviselő-testület saját tagjai közül (a rendkívüli testületi ülés meghívójában ez a napirendi pont nem szerepel). Értelmezésem szerint ebben az ügyben tulajdonképpen a munkáltatói jog átadásáról van szó. A fegyelmi vizsgálat lefolytatásának jogszabályi háttere a Kjt. A háromtagú fegyelmi tanács elnökének dr. Osvai Lászlót bízták meg, majd ezt a határozatot módosították augusztus 13-án egy újabb rendkívüli ülésen: az elnök: Szalma László.

"Ám de túl a fák már..."

"Ideje van már, hogy vízre szálljak,
Fénylapok úsznak a felszínen.
Jobb lenne élni, ámde túl a fák már
Arany kezükkel intenek nekem.
Arany kezükkel intenek nekem.
Arany kezükkel intenek nekem."

Sárospatakon múlt vasárnap a kocsiban ülve híreket vadászok manikűrözés közben - már egy hete távol az otthontól, internettől, újságtól... Valaki arról beszél, hogy tegnap reggel hatkor hallotta a rádióban, s estére sikerült megszervezni egy megemlékezést... S egyszer csak arra kapom fel a fejem, hogy elhangzik Bakonybél neve. Összeáll a kép, bekiabálok Balázsnak a szobába: meghalt Cseh Tamás.

Csend. 1976-ban az egyik csoporttársam hozta el gimnazista öccsétől az első lemezét. Aztán hallottam őt többször az Audmaxban - megint eszembe jut a pohár -, megvettem a lemezeit, beleégtek a fejembe a dalok, ott voltak velem Krakkóban és Révfülöpön, látogattam a honlapját, hallgattam a koncertfelvételeit, tavaly olvastam a vele készült riportkönyvet, tudtam, hogy beteg... A Műcsarnok néhány számát korábban bevittem irodalomórára... más nemzedék - egy-két gyerek vevő rá. Eszembe jut, ahogy otthon a József Attilában, az ebédlőben (menzaszag) énekel, kikacsint: "jó kis elvtársam vagy Balázs"... 2006-ban volt utoljára Esztergomban, de nem koncerten - Balázs két CD-t dedikáltatott vele, Nórának is: "R.N.-nak szerelemmel. Cseh Tamás". Hosszú útra indulva a kocsiban gyakran hallgatjuk, a gyermek sok dalát ismeri, a dedikálás idején itthon fújja a "Fáskerty elvtárs legyen már olyan szíves"-t.

Most órákig hallgattam őt. "S a könyvben, úgy képzelem, ott van az életem." (Kádár keringő)

"Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak fordított tükör,
Olyan a lelkünk, kér, marasztal
Valakit, ki már nincs velünk,
Ki után ájult búval nézünk."

(Ady: Valaki útravált belőlünk)

És Cseh Tamással. És a Republickal.

Kassa - Márai

Terveink szerint elmegyünk Kassára, lélekben, irodalommal készültem. Kassát már 1311-ben megvédték polgárai a feudális önkénnyel szemben. Ha valaki, Márai tudta, mi az, hogy polgár.

"(...) Ez a város egy esztendeje megtelt titokkal és félelemmel. Suttognak és hallgatnak. Ne hidd, hogy olyan tudatlan a nép, mint ellenségei szeretnék. A polgár megtanulta a veszélyes világban a hallgatás művészetét. A polgárok tudják, a hatalom, a kapzsiság és a martalóc becsvágy fenekedik lelkükért. Az ő dolguk, hogy cselekedjenek. De az én dolgom ebben a házban, hogy megőrizzem az uram lelke nyugalmát és ennek a műhelynek békéjét" - mondja Ágnes, János mester, a kőfaragó felesége A kassai polgárok c. drámában. Látni akarom a dóm déli kapuja fölött Szent Erzsébet szobrát. Meg Márai "lábnyomát".

10 év

Nórika ma 10 éves. Huszonnégy napos kora óta a mi gyerekünk. Igen, örökbe fogadtuk, nyíltan. Eszmélése óta ő is tisztában van vele, olykor beszélgetünk erről, a szülőanyja - "a néni, aki megszült" vagy "a néni, akinek a hasában voltam" - nevét is tudja.

Minden hivatalnok, kórházi dolgozó, akivel az örökbefogadás során kapcsolatba kerültünk, maximálisan segítőkésznek bizonyult, de szerencsénk is volt. Az örökbefogadás tényéről kezdetektől tud a tágabb környezetünk is, s velünk örültek. (Egyetlen rosszízű megjegyzés első gyerekorvosunk házastársától jutott a fülembe egy más típusú konfliktus kapcsán - akkor orvost váltottunk: nem szakmailag, emberileg csalódtam.)

Annak idején kisbabát szerettem volna, egyetlen feltételem volt: egészséges legyen. Ma sem értem a hajszín, szemszín kikötését, a nemet sem igazán: gyerekről van szó, nem áruról. Ha én hordtam volna ki, akkor sem lett volna ezekre ráhatásom. Mint ahogy azt sem tudtam volna befolyásolni, hogy genetikailag mit örököljön tőlünk. Felelősek vagyunk azért, hogy milyen ember lesz. A tudósok szerint 60%-ban függ az öröklődéstől, 40%-ban a neveléstől. Minden genetika ellenére az alkata olyan, mint apáé, mint Pankáé. Úgy érvel, mint én - apa szerint 'tiszta anyja' -, úgy morog, mint apa... Hajlok arra, hogy igazat adjak Ancsel Évának: 'gyereket nevelni annyi, mint vele lenni' (nem pontos idézet).

Nóra életem legjobb döntése volt.

Az irodalom az élet tanítómestere x.

Lisbeth, Kolhaas felesége viszi a kérelmet a fejedelemhez, Müller segít neki, de Lisbeth a tülekedésben halálos ütést kap - a béketűrő, törvénytisztelő Kolhaas ezután eladja mindenét, személyes bosszút akar állni, gyújtogat, gyilkol embereivel: vagyis önkezűleg szab törvényt. Már Tronkában van, amikor mestere, példaképe, Luther megállítja: ő a közös elleségre, Rómára figyel, Kolhaast önzőnek, bánatában elvakultnak nevezi, megfeddi, hogy a panaszát elsikkasztó törvényszolgákat azonosítja a fejedelemmel, a fennálló renddel...

KOLHAAS (...) Nekem nincsenek tanaim; semmit sem adhattam az embereknek, nagyot, értékeset, aminek visszavonását kérné bárki tőlem. De amily jelentéktelen a személyem: oly iszonyatos és pótolhatatlan a veszteségem. Igazad lehet: mindez csak porszem a te hatalmas igazságodban. De ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették? A meghirdetett és be nem váltott igazság, drezdai és brandenburgi alkotmányok, uram, ocsmányabbak a nyílt hazugságnál, mert olyanok, mint a csalétek; fogát vicsorítja, vagy elmenekül a kutya, ha vasvillát vetek feléje, de gyilkosának kezét nyalva pusztul el egy darabka mérgezett kenyértől. A hiszékenység s a folyamodványos reménység vetett véget Lisbeth életének. Lehetséges, hogy az a gyermek, aki Schwerinben vár engem, anyja után most az apját is elveszti. Semmit sem hagyhatok rá, csak az árvaságot, amely térdeplő reménységből fölegyenesedett reménytelenséggé fogja nevelni őt. Az a férfiú, valamikori doktor Luther Márton, a wormsi birodalmi gyűlésen maga is fölegyenesedett, és azt mondta: itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen, ámen.

S hogy mi a vége? Kolhaasnak igazságot szolgáltatnak: Tronkai Vencel bárót kétévi börtönre ítélik, mert várúri jogain túllépett. De az igazságnak itt nincs vége: Kolhaast kötél általi halálra ítélik, mert "az ember, miközben az igazságot hajszolja: el is adósodik." Az igazsághirdető pedig nem más, mint Müller.

NAGELSCHMIDT
Mi mást tehetett volna? A keresztre feszített igazságot hogyan közelítsük meg, ha Pilátus latrai őrzik azt – ellenünk? Lepecsételt sírjából a jogot miként lehetne kiszabadítani a farizeusok hadának szétverése nélkül? Ügyész úr! A mi legfőbb igazságunk, akinek templomokat építettünk, talán békével és alázatos folyamodványokkal járult Kajafáshoz avagy a júdások elébe? Egyszülött fiát az Isten nem földindulással és kősziklarepesztéssel szabadította ki s emelte magához? Egyetlen utat jelöl ki nekünk a császár? Egyetlen járható útként – a járhatatlant?

(Kiemelések tőlem.)

Azóta eltelt lassan 500 év. Jogállamban élünk.

Az irodalom az élet tanítómestere x.

Kolhaas panaszát a tronkai báró ellen Brandenburg legnagyobb jogtudósa, felesége egykori kérője fogalmazza meg a választófejedelemnek. A lócsiszár ekkor már fél éve pereskedik az igazáért, 6 ló árát áldozta arra, hogy a két feketét eredeti állapotában (felhizlalva) kapja vissza.

KOLHAAS
Hat hónap alatt az én két gyönyörű lovam valósággal megsemmisült. Azt a két sáros, csupa csont-bőr gebét át nem vehetem. Követelésem a pör második szakaszában az volt: azt adják vissza, amit elvettek tőlem. A drezdai ügyészségen a fellebbezésemet elsikkasztották.
MÜLLER
Nem sikkasztották. Tévesen ítélték meg. A hivatal, kedves barátom, egységes, összetartó család. A családnak egyetlen tagját sem tanácsos rágalmazni. Tehát…
KOLHAAS
…elsikkasztották!
MÜLLER
…téves besorolás útján…
KOLHAAS
Vencel bárónak két rokona avatkozott az ügyembe. Hinz úr, az uralkodó pohárnoka, Kunz úr pedig az udvari kamarás. (Müller ezt nem írja. Később is: csak amit helyesnek tart.) Így történt, hogy panaszomat a felsőbbség ahhoz küldte vissza elbírálás végett, aki ellen a panaszt emeltem: a tronkai várúrhoz. A jogtiprásnak ez a formája ma már általános. Következményeként a felperesek törvényes védelem helyett az alperesek kezére jutnak: az áldozatok újra vissza a tettesek markába. Igaz-e, hogy megölted ezt az embert? Rágalom, inszinuáció, kiabál a gyilkos, a hullát pedig szájba verik.

Müller Kolhaas jogérzetét túlzottnak tartja, jogos fölháborodását, panaszát alázatosra fogalmazza: a szenvedélyes igazságérzet gyanús, lázongást jelenthet a fennálló rend ellen. Pedig Kolhaasnak nem a két ló a fontos, hanem

(...) hiszek a törvényben, a fejedelem jóságában és pártatlanságában. (Müller ír.) Ha indulatos vagyok: ezzel a hitemmel magyarázd. Szükségem van rá, mert nem akarok önmagamnak önkezűleg törvényt szabni. Elegendő nekünk Münzerék szomorú példája. A gyerekemet, feleségemet akarom boldognak látni, s minden vágyam, hogy pörösködés helyett a csikóimban gyönyörködjem. A gyümölcsfáim között és a vásártereken érzem jól magam, és Krisztus urunkkal mondom a megbántottaknak: kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

(Kiemelések tőlem.)

Az irodalom az élet tanítómestere x.

Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja c. drámája 1973-ban született, kb. 450 évvel azután, hogy Kolhaas Mihály élt. A hétköznapi polgár és a hatalom, a törvény és az önkény a Ceauşescu Romániájában élő Sütőnek végigkíséri a pályáját. De a téma - lehet, míg ember él - nem veszti aktualitását. Az utóbbi két évben most olvastam harmadszor.

Kolhaasnak a tronkai báró lefoglalja két gyönyörű, fekete lovát, lovászától passzust követel, ez ügyben jön a vámos Kolhaashoz. Tanulságos, amit mond:

KOLHAAS Erről szó esett már a múlt hónapban is. A drezdai jegyzőség azt mondja: törvényeink alapján Tronkenburg várura senki fiától, aki becsületes kereskedő, passzust meg nem követelhet.

VÁMOS Ez valóban így van.
KOLHAAS Tehát?
VÁMOS Szolgálaton kívüli meggyőződésem alapján magam is azt mondom: nem követelhet. Apám is lócsiszár.
NAGELSCHMIDT Az apja is. Az anyját…
VÁMOS Sajnos, szolgálatban vagyok. A vélekedésem is szolgálati. Ha nincs passzus: a két fekete a sorompón túl marad, és lefoglaltatik.

Nagyon jellemző mentalitás: van hivatali meg magánéleti erkölcs.
Erre mondja NAGELSCHMIDT, Kolhaas lázadó barátja:

Még sajnál is téged. Csupa sajnálatból töri be az ajtót. Szolgálati meggyőződésből. A könnyező hóhér istenit! Istenem, mikor akasztod föl már a könnyező hóhérokat! Becsületes hóhérokat küldjél reánk, Uram…

(Kiemelés tőlem.)

Vandalizmus

Vonattal utaztunk Pálkövére, a táborba. Kirándultunk Badacsonyba: Balatonrendestől Badacsonyig vonatoztunk oda-vissza. Ritkán fordulok meg a Nyugatiban, még ritkábban a Déliben.... A pályaudvarok lepusztultak, szutykosak, a sínek között vastagon áll a csikk (mintha a bennálló vonatról a takarítók az összegyűjtött mennyiséget oda söpörnék le - Esztergomban is), a betonkerítések dülöngélnek, olykor elemek hiányoznak, a székesfehérvári állomásépület egyik sínekre néző ajtaján egy plakáton egy szál bugyiban pózoló nő, falfikák mindenütt... Az átkosban voltam egyetemista, vonattal jártam haza - ennek 30 éve. A vasút és környezete azóta katasztrofális változáson ment át.

Megyek le a városba a Bánomi áttörésen. A Suzuki házaknál álló telefonfülke üvegoldala évente többször betörve, több lapátnyi üvegtörmelék a földön, a szemetes összenyomva. Leérek a házak közé: egy csengő kitépve a falból (egy idő után a tulajdonosok megunhatták a pótlást, javítást), egy ikerház bejárati ajtaja mellett a fal éléről lehántva a vakolat, eggyel lejjebb egy házon a 2-3 hónapos új homlokzati festék kicsit összefirkálva, egy lábnyom a falon... A Mária Valéria híd szintén összefirkálva. A vízivárosi templomnál lévő díszkútból már egy hete is elzárhatatlanul folyt a víz. A Csülök felé jövök haza: följebb, a Cipollinótól 30 méterre, szemben egy ház talapzatáról hosszan leszakítva a szigetelés a vakolattal együtt, több házon a csatorna összenyomva...

Csak. Mert miért ne? Nem az övék. Erősek az éjszakai bátrak.