2009. március 11., szerda

Debrecen - Szabó Magda ürügyén

A Régimódi történetet tanítottam 13. osztályban. Olvasás közben megpróbáltam betájolni, hol lakott Rickl Mária, hová járt iskolába Jablonczay Lenke, hol élt Majthényi Bélával és hol Szabó Elekkel, merre vezetett az út Pallagra, hol várta Lenkét József... - hiszen én Debrecenben jártam egyetemre.

Nem ment. 28 éve végeztem, azóta mindössze háromszor jártam ott, az utcák nevének jó részét elfelejtettem, az is lehet, hogy akkoriban másképp hívták. S ahogy így visszagondolok, egyetemistaként olyan nagyon nem is éltünk benne a városban, a Nagyerdő külön sziget volt.

A pályaudvartól az egyetemig többször is megtettem gyalog az utat, 3 km legalább (inkább több) élénken emlékszem arra, hol van a Csonka templom, a Centrum Áruház, a Megyei Könyvtár, az Arany Bika, a Péterfián az Óbester borozó (ott jó volt a forralt bor), a Nagytemplom, a "Refi", a Déri Múzeum, az Atommagkutató, a Pálma, szemben a Simonyi abc, a Leveles, a Vigadó, a fürdő, az Újvigadó és a csónakázó, az Orvostudományi Egyetem, a KLTE... - a múzeum kivételével minden az 1-es (egyetlen) villamos vonala mentén. Fel tudom idézni a színházat, bár benne talán egyszer ha voltam, egyetemi éveim alatt zárva volt, renoválták. Vele majdnem szemben volt egy nagyon jó tejivó - vasárnap is nyitva. Emlékszem a Csapó utca elején egy élelmiszerboltra, ahol finom turmixokat lehetett kapni; a Centrum mellett egy édességboltra, ahol még sokáig árultak Csilla szeletet akkor, amikor már sehol máshol; a könyvtár mellett egy pincében a Vörös Csillag étterembe egyetemi éveink vége felé a rántott velőrózsáért jártunk... Sokszor mentünk moziba, a Piac utcán (akkor biztos, hogy nem így hívták, régi-új nevét a Google Earthről tudom) a Híradó, az Apolló és a Víg mozikban negyedórás csúsztatással kezdődtek az előadások: ha nem tudtuk a műsort, vagy nem volt előre jegyünk, villamossal elmentünk a Nagyállomásig, ott volt a Híradó, s ha nem sikerült, onnan a következő kettőbe gyalog is el lehetett érni. A másik oldalon a Centrum közelében, az emeleten volt a Művész, szinte minden Bergmant ott láttam. Egyetemi éveim vége felé épült fel az Unió Áruház az Arany Bika mellett, a Kölcsey Művelődési Központ (színháztermében még jártam), amit azóta lebontottak, a helyén van a Kölcsey Központ és a MODEM. Szerettem ott élni, addigi életteremtől nagyon eltért, a nagyvárost jelentette, az egyetem szebb volt, mint bármelyik Magyarországon, s bár végzés után maradhattam volna, hívtak az egyetemi laphoz - eljöttem: tanítani akartam, s hiányoztak a hegyek.

Értékelni Debrecent Szabó Magdától tanultam meg. A kálvinista Róma a Nagytemplommal, a Református Kollégiummal, a gályarab prédikátorokkal, Csokonaival művelődéstörténetet jelentett, nem érzelmi viszonyt.


"... Debrecennek ahhoz, hogy Mohács után a puszta létét biztosíthassa, három úrnak kellett szolgálnia, sarcolta a magyar király, az erdélyi fejedelem, a török, s neki állnia kellett a pusztán, a vadvizek között, felhajtani a soha nem elegendő adót, befogadni az elpusztult helységek földönfutó maradék lakosságát, járni Isztambultól Norinbergáig árukkal, hazahozni a városnak a pénzt, amit a hatalmasok újra meg újra elköveteltek tőle, Velence, London, Augsburg vásárain kirakni az otthoni portékát, és védeni a lakosok álmát, fal nélkül, vár nélkül..."


"...ez volt az a város, ahol azt mondták a Habsburgoknak, mehetnek Isten hírével, és ez volt az a piac, ahol Kossuth lépteit őrzik a kövek..."



"A város, amely címerében a Főnixet őrzi, megrázza magát..."
(Majolika a Rendőrpalota bejárata fölött a Kossuth utcában)


Rickl Mária és családja Köselyszeg, a Jablonczay birtok elvesztése után a Kismester (későbbi és mai neve: Bethlen) utcában lakott - a házat a kalmárlány kapta hozományként. A Bethlen utca a Nagytemplomtól balra induló Hatvan utcából nyílik jobb kéz felé. (A Hatvan utcában volt - gondolom most is ott van - a főposta, az utca elején finom kürtőskalácsot lehetett kapni, ez akkoriban nem volt hétköznapi.)


A Füvészkert utca a Református Kollégium bal oldalán indul, itt élt Jabloczay Lenke az első férjével, Majthényi Bélával - egy utcányira gyerekkora helyszínétől. A Kollégium előtt állt Szabó Elek, Szabó Magda majdani édesapja, amikor későbbi felesége, Jablonczay Lenke Józseffel elhalad előtte: "látszott anyádon valami olyan, mint addig soha, olyan volt, mint aki révbe ért. Holtszerelmes voltam belé, látni se bírtam azt a tündöklő arcot, Ott járkáltam körülötte én is évek óta, ha valaki, én aztán legalább olyan jól tudtam, kicsoda az anyád, mint Stillmungus vagy Kubelik. Most majd megkapja, amire vágyott, az üres fejű, lelketlen pojácát, aki olyan gazdag lett, mint egy nábob. Nekem nem volt csak a fizetésem meg egy rakás adósságom, táncolni nem tudtam, nem érdekelt a kártya, a kaszinó, a vadászat, és hogy utáltam a zsúrokat, uramisten. És mégis tudtam, anyád téved, én illem hozzá, csak én, és nem József. Bementem a Kollégiumba, hogy elkerüljek a látószögükből."


A Szent Anna templom volt a Jablonczayak, Ricklek, Leidenfrostok családi temploma, katolikus a református Debrecenben. Mellette a Szegény Iskolanővérek iskolája (ez a Svetits), itt szerezte Jablonczay Lenke a tanítónői képesítését, a zárdával szemben várta őt József Bobi kutyával, majd amikor Lenke már a katolikus fiúiskolában tanított, Majthényi Béla.

A zárda melletti házban él majd a kislány Szabó Magda, édesanyja a kerítésre könyökölve nézi a csendben suhanó, a szomszédba soha át nem pillantó apácákat.


(Fotók a Google Earthről, kivéve a Nagytemplomot. Folyt. köv.)

6 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszett, érdeklődéssel várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Szabó Magda utánozhatatlan zsenialitása engem is arra indított, hogy menjek el Debrecenbe és keressem fel a Régimódi történet színhelyeit. Most azonban egy kicsit elkeseredtem. Esélytelennek érzem a küldetést...

    Az írás (a blog egyéb bejegyzései is) egyébként nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  3. Én is Debrecenben jártam egyetemre.Immár 34 éve.... Pár évet dolgoztam is ott. Azóta visszatértem szülőföldemre, Dunakanyarba, de szívem egy darabja és a fiatalságom ott maradt a városban. A blogot olvasva felelevenedtek emlékeim.

    VálaszTörlés
  4. Akkor talán látásból ismertük is egymást, egyetemi éveink között van átfedés.

    VálaszTörlés
  5. Rickl Mária háza ott állt ahol ma az Egészségügyi Központ van a Bethlen utcában

    VálaszTörlés