2010. június 9., szerda

Tényszerűen

2010. július 1-jén jogutóddal megszűnik a Szent István Gimnázium és a Petőfi Sándor Általános Iskola, július 2-ai hatállyal e két intézményből és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolából létrejön a – fenntartó szándéka szerint elit – Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom.

A Bottyán igazgatójának megbízatása 2010. július 31-én lejár, az intézmény vezetésére az fenntartó pályázatot írt ki, a pályázat benyújtásának határideje május 19. volt. Május 10-én jelent meg az önkormányzat honlapján a következő információ:
"Ezúton tájékoztatjuk a leendő pályázókat, hogy az in-tézmény átszervezés alatt áll. A pályázatot az átszer-vezés figyelembevételével kell beadni. Az átszervezés-sel kapcsolatos fenntartói döntésekről szóló doku-mentumokat kizárólag Esztergom Város Polgármes-teri Hivatalának tanügyi irodavazetője jogosult át-adni..."

Egyetlen – a pályázótól megszokott színvonalú – pályázat érkezett. Bár az összevont intézmény igazgatói posztjáról van szó, az István és a Petőfi tantestülete, illetékes szervezetei a pályázatot nem véleményezhették. A bottyános tantestület – több forrásból hallott – hírek szerint egyetlen "igen" szavazattal támogatta a jelöltet.

A döntés joga a fenntartóé.

4 megjegyzés:

  1. Milyen érdekes, hogy a pályázat elején május 17. van, a végén meg május 19. a dátum.
    Át kellett dolgozni, vagy mi?

    VálaszTörlés