2010. június 13., vasárnap

A Vígszínházban voltunk tegnap, a Hegedűs a háztetőn c. darabot néztük meg. Élvezhető, nem több. Hegedűs D.-t egy napon sem lehet említeni Helyeivel; tizenvalahány éve a madáchos előadásban volt feszültség, itt el van kenve. "Eszenyi Enikő igazgató, a darab rendezője elmondta, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülő, a kiszolgáltatott, üldözött és kirekesztett emberek sorsára kívánta ezzel az előadással felhívni a figyelmet". Ehhez a pogromnak ütnie kellene – ez itt, így csak egy musical. Aztán van, amit színpadtechnikailag lehet – de minek?

A gyermek az angol nyelvű CD-t jól ismeri, szereti, most már tudni is fogja, hogy mikor, miről van szó. Három éve egyébként a Vígbe vittem őt először igazi színházba, akkor az épület, a belső tér is lenyűgözte, mert olyan, mint egy "igazi palota" – azóta megszokta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése