A Balaton északi partja mentén akartunk hazajönni, de esett, nem volt értelme. Csak autókázni mégis luxus, így útba ejtettük Iszkázt, Nagy László szülőfaluját. Több mint 20 éve jártunk itt, a szülőház szépen fel van újítva, a gondnok kedves, szívesen beszélget: igen, hazajár Ágh István, Nagy András tegnap ment el, emléktúra volt a hétvégén... A gyermeknek megvesszük a Nagy László és Szécsi Margit egy-egy verses meséjét tartalmazó könyvet, Nagy András illusztrálta.
"Házunk szélső ház, a falutól kissé távol. Mondhatom még, hogy áll, de alig. Nem hozzuk helyre, csak a fele a miénk, egyébként is előbb lebontani kéne. Távoli körben dombok, erdők, hegyek. Nyugaton a Ság és a Kemenesalja, keleten a Somló és a Bakony. Tíz esztendeig futkostam itt, utánozva embert, állatot, madarat" – írja a költő 1974-ben.
A házat megmentette az utókor, a gazdasági épületek, az istálló az enyészeté lett. "... odanézek, ahol valaha az istálló állt: zöld ágak bókolnak a jászol fölött. Szérűnk, ami merő por volt keréktől, patától, ma szép zöld porond. Pár napja öcsém lekaszálta, s ím, csodaként kikericsek nyílnak, akár a réten. Jelentik, a szűzi vadság elfoglalta udvarunkat. Nem sajnálom, sőt, mintha boldogság cirógatna. Átkozott világ halt meg szemem előtt."
Ez az első szoba. A másodikban van a kiállítás: fotók, könyvek, kéziratlapok, sok meghallgatható vers, apróbb tárgyak – minden ismerős.
Ez a bolgár szoba – bolgárok építették, rendezték be: a bolgár népköltészet fordítója előtt tisztelegtek. A tárgyak között ott a szmoljani ház makettje is – 1987 nyarán Nagy László miatt jártunk abban a városban.
"Most északra ülök, vadkörtefám alá, az akácosszélre. Egyenes a törzse, de közelről látni, háromszor megcsavarta az északi szél. Ezt a fát én neveltem, először más helyen. Onnan elcsórta egyik pajtásom, úgy kellett visszalopnom titokban. Akkor ültettem ide. Tán életemet is jelképezi."
Itthon előveszem a verseit... Egyetemista korom idolja volt, ültem vele egy asztalnál az Aranybikában... Költészete folytathatatlan, azt gondolom. Ilyen gigászi indulatok "a romlás és romboltatás ellen" manapság nincsenek – ma csak üres és hamis pátosz van, képmutatás meg cinizmus. Beleolvasok a naplójába (Krónika-töredék), 1978. január 29-én azt írja: "Esett az eső reggelre. Én fél 11-ig húztam az alvást izzadozva. Gyenge vagyok még. (...) Vettem a klubban néhány könyvet, pl. Győrffyét. Ez fontos. Taxival haza, Julcsit hoztuk. M. boldog, ő még húzna a műsorból. Narancsot ettünk." És másnap meghal. Én már egy hónappal idősebb vagyok.
A Somló. A borúton betérünk egy étterembe, én megkóstolom mind a háromféle bort (Somlói juhfark, hárslevelű és furmint), furmintot hozunk haza.
(Az idézetek Nagy László Adok nektek aranyvesszőt c. kötetéből valók.
Fotó: Rafael Balázs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése