Az irodalom az élet tanítómestere

KOLHAAS
Mit állít Vencel úr? A szolgát nem verték meg, hanem szökés közben törte össze magát. Lovaim jó karban voltak, de akadékos ember lévén, otthagytam őket a várúr abrakjára, így hát ne követelőzzem. S amidőn ennyi hazugság láttán tartományúri oltalmat kértem Brandenburgban, Kallheim kancellár, a tronkainak sógora, azt üzente nekem: haszontalan és hamis vádakra alapozott pörösködés helyett azonnal vegyem át a lovaimat, különben izgágaságért börtönbe csukat. Engem, akinek törvénytiszteletéről és becsületéről, ha kell, doktor Luther tanúskodik? Kolhaas Mihályt a börtönbe? Kénytelen vagyok most már, ha életem végéig tart is, a pört újraindítani. Akkor is folytatnám, ha nem két vagyont érő paripáról, hanem egy koszos macskáról lenne szó.
MÜLLER
Ez maradjon köztünk.
KOLHAAS
Micsoda?
MÜLLER
A macska. Az aranymérleghez hasonló jogérzetnek e túlzott igénye benned. Más szóval: a cicamica-naivitás.
KOLHAAS
A jogérzet: naivitás?
MÜLLER
Ha úgy gondolod, hogy az igazság kinek-kinek a testére szabatik: föltétlenül. A törvény igazsága általános és, sajnos, hozzávetőleges. Mint a katonabakancs. Célja nem az egyén igazsága, amit föltárni amúgy is képtelen, tehát nem az individuális tyúkszemvédelem, hanem az egész test óvása, a Rendé, a társadalmi nyugalomé. Írja. Rendetlenségre hajlamos, bűnben fogant, gyarló természetemért bocsánatot esedezve…
KOLHAAS
Nem vagyok hajlamos a rendetlenségre!
MÜLLER
Fölemelt hangod is cáfolja.
KOLHAAS
Nem bocsánatot kérek! Az igazságomat követelem, és mindazok megbüntetését…
MÜLLER
Megállj, megállj! Alázatos kéréssel kezdtük, követeléssel folytatod, büntetéssel tetézed az egész folyamodványt. A sérelmed: parányi, enyhe karcolás az igazság, a császár igazságának – ezt majd így fogalmazzuk – tiszta ábrázatán. A követelésed ezzel szemben: túlzás, tehát gyanút keltő. A császári ügyész helyében én azt kérdezném: vajon mi táplálja Kolhaas Mihály indulatát, mifajta elégedetlenség, mikor az indok, az ötven garas, két lovának ideiglenes fogvatartása végül is jelentéktelen? Vajon a jogérzetnek ez a rebellis szenvedélyessége nem takar-e titkos lázongást a fennálló rend ellen?
KOLHAAS
Vádbeszéd? A védelem vádiratát mondod?
MÜLLER
Nem én mondom. Az ügyész fejével gondolkodom.
KOLHAAS
Ha ilyen könnyedén cseréled föl fejedet az ügyészével, máris föladtuk az én védelmemet. Ne folytassuk. Az ellentétes felfogásokban otthonos elméddel a sérelmet végül is ellenem fordítod.
MÜLLER
Fordíthatná valaki, ha úgy óhajtaná értelmezni.
KOLHAAS
Nincsen már értelme a leírott szónak?
MÜLLER
Csak értelmezése, kedves barátom. A mi szavaink értelme ott van azoknak a fejében, akik azokat olvassák.
KOLHAAS
Mindegy tehát, hogy mit írunk.
MÜLLER
Ha folyamodványunkból az derül ki, hogy igazságod a fejedelem igazsága, sérelmed az ő sérelme; ha meggyőzően tárjuk föl, hogy Vencel úr garázdálkodása őfelségére vet rossz fényt, akkor nyert ügyünk van.
KOLHAAS
Jelentsük tehát őfelségének, hogy két lovát ellopták, ötven garassal büntették, hogy őfelségét elpáholták, s én, Kolhaas Mihály ennek hírét vettem, tiltakozom…
MÜLLER
Ne gúnyolódj, így nem megyünk semmire.
KOLHAAS
Azzal sem, ha a fejedelem iránti hitemet hízelgésbe fojtom. Meglehet, jobban tudod, melyek azok a hamis utak, amelyek az igazság felé vezetnek, én csak azt mondhatom: Hinz, Kunz, Kallheim ellenére hiszek a törvényben, a fejedelem jóságában és pártatlanságában. Müller ír. Ha indulatos vagyok: ezzel a hitemmel magyarázd. Szükségem van rá, mert nem akarok önmagamnak önkezűleg törvényt szabni. Elegendő nekünk Münzerék szomorú példája. A gyerekemet, feleségemet akarom boldognak látni, s minden vágyam, hogy pörösködés helyett a csikóimban gyönyörködjem. A gyümölcsfáim között és a vásártereken érzem jól magam, és Krisztus urunkkal mondom a megbántottaknak: kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
MÜLLER
Ennél szebben én sem fogalmazhattam volna meg. Itt az igazságod, Mihály, Jézus szavaiban. Lisbeth jön, borosüveggel, poharakkal. Lisbeth, szép asszony! A férje lepipált engem az ékesszólásban. Ha bajba kerülnék, őt kérném fel a védőbeszédre.

(Részlet Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja c. drámájából)