2009. május 5., kedd

Bloggerinák

Kedves ismerős bloggerinák írnak arról, hogy nem írhatják le azt, ami pedig kikívánkozna belőlük...

Hát, így van ez: a blog mégsem napló. Mi írjuk, de aki itt beszél, az nem azonos velünk, csak az egyik énünk. Ez egy szerep, amit mi formálunk. Lásd irodalomóra: elbeszélő, lírai én...
Amit nem mondhatok el vallomásosan, de mégis szeretnék, kifejezhető áttételeken keresztül, eltávolítva magamtól, tárgyiasítva. Például ez szükséges (de nem elégséges) ahhoz, hogy irodalom szülessen. (Amikor meghalt Arany János lánya, nem tudta megírni: "nagyon fáj, nem megy" - ezt jegyezte föl.) A tárgyiasítás, eltávolítás haszna nem az, hogy nem ismer magára az illető, akiről írok, hanem hogy sok mindenki más is magára ismerhet. Különben kit érdelne hosszú távon XY magánproblémája, magánkínja... Az egyediben megragadható az általános. Az eltávolítással kinyitok valamit, többértelművé teszek, bevonom az olvasót. S aztán persze mondhatom, hogy "gondolta a fene".

Milyen jól lehetne a blogoláson keresztül irodalmat tanítani!

3 megjegyzés:

  1. Na, azt majd én fogom hat év múlva :)

    VálaszTörlés
  2. Örülnék, ha így le(het)ne. De tudnod kell, hogy ehhez nem elég a Te elszánásod: megfelelő külső feltétetelek is szükségesek. Ez a nehezebb dió.

    VálaszTörlés
  3. „(…) Az eltávolítással kinyitok valamit, többértelművé teszek, bevonom az olvasót. (…)“ Hogy milyen szép gondolatokat fogalmazol meg!
    Mafia! Én is örülnék, s reméljük addigra a „diónak“ is vékonyul majd a héja! Remélem megélem, s ugyanúgy fogom „szívni“ szavaidat, mint a ZM tanárnőét! Én mindenesetre drukkolok Neked!
    Anyóka

    VálaszTörlés