Ború és derű

A hőmérséklet már tavaszi, de esik, egész nap esik, villanyt gyújtok az olvasáshoz már 4 órakor. Dolgozatokat kellene javítani - kicsit még tolom a rabszolgamunkát. Két-három óránként megnézem, hogy vajúdnak-e még a hegyek, igen, még kilenckor is.

A "nagy" elment, a "kicsi" szomorú, bánatában mellém bújik és elalszik. Azon gondolkodom, hogy lehet azt megtanítani egy gyereknek, hogy örüljön a pillanatnak, s ne azon keseregjen már 1-kor, hogy 3 óra múlva elmegy a nővére. Egész életére kiható, fontos kérdés...

Lelki szükségletem támad verset olvasni. Nem, semmi derű, csak tisztánlátás. Petrit veszem le a polcról.

"Itt most a nincs van.
Felelős hülyék és felelőtlen gazemberek
virágkora. Nem! Nem! Nem!
Ez nem kell nekem, ezt nem akarom!
Sok a felkiáltójel.
A kérdőjelek helyénvalóbbak lennének."

(Nemnemnem - részlet)

" 'Ne szólj szám, nem fáj fejem.'
De akkor meg minek
a fej, a száj?"

(Mentálhigiénia)

"Hagyjuk. Nem érdekes az egész.
(A részletei sem.)
Amit írtam:
Körülírásai a semminek.
Azt hittem: van itt valami,
amiért... Mi is? Amiért mit is?
Mindegy. Azt hittem. Hülye voltam."

(A delphoi jós hamis csődöt jelent - részlet)

A gyermek nem akar aludni - a biológiai órája szerint igaza van -, énekel, előkeresi a másodikos énekkönyvét, vitatkozik az apjával, hogy "a hangszálaim nem alszanak". Mégiscsak egy kis derű.