2009. március 18., szerda

Hídlap-tudósítás

"Zuhogtak a szívek

Teltházas ér­deklődés mel­lett zajlott a Szent István Gimnázium ta­nulói által ren­dezett, Szívzu­hogás című verses, zenés irodalmi műsor az iskola második emeleti galériájában. A szerelemről szóló összeállításban töb­bek között Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, Csoóri Sándor, Nagy László, Szilágyi Domokos, Szergej Jesze­nyin, Varró Dániel, Lackfi János, Tóth Éva, Machó Zsófia, Kiss Dénes, Takács Zsuzsa és Jónás Tamás költeményei hangzottak el köztük zenei blokkokkal. Az irodalmi műsor után fotókiállítás nyílt Sárosi Kris­tóf, az iskola diákönkormányzata által meghirdetett fotópályázat nyertesének képeiből" - olvasom a múlt heti újságban, fotó is tanúsítja: az újságíró jelen volt.

Tudósítás

A tudósítás a valóság hű lenyomata, szerkesztett, tömörített formában.

Jellemzői:
- A tudósító a helyszínen van
- Saját élményei, benyomásai alapján készíti el a tudósítást
- Tárgyszerű
- Pontos információkat közöl
- Érzékelteti az esemény hangulatát


Reflexió

A műsort én szerveztem, rendeztem - a tudósító nagyon jól tudja: bevezetőmben elmondtam, honnan jött az ötlet, miért ez lett a címe, honnan és hogyan válogattam a verseket. Igaz, nincs rajta a plakáton a nevem, mert nem ezt tartom fontosnak. Lehet tehát nem megemlíteni, de mást állítani: hazudni nem lehet.

Illetve dehogynem. Ha úgy kívánja az érdek.



(A virágot a gyerekektől akkor kaptam.)

3 megjegyzés:

  1. Én azon is csodálkoztam, hogy a Kristóf neve megjelent...sajnos azon nem csodálkozott már senki, hogy Te -ismét- kimaradtál..., de azt is tudom, hogy Te nem a Hídlap által szeretnéd az elismerést "learatni"...sőt...:-)
    S.A.

    VálaszTörlés
  2. "Ha az igazság nem is szokott győzni - vagy nagyon ritkán -, azért minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ." (Ancsel Éva )
    S.A.

    VálaszTörlés
  3. Engem meglepett(bár nem tudom,miért,azt hiszem,csak én vagyok naiv), hogy Tanárnő neve nem szerepelt a "tudósításban". Nekem mindenesetre nagy élmény volt, s ezért csak köszönet jár Tanárnőnek.

    VálaszTörlés